kósa lajos
Komoly politikai küzdelem várható az Országgyűlésben
Komoly politikai küzdelmek, nagy viták várhatóak az Országgyűlés tavaszi ülésszakán, miközben felerősödik a politikai vita Magyarország és Brüsszel között is - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője vasárnap sajtótájékoztatón Debrecenben.A füttyszó és a kiabálás az ellenzék hozzájárulása Magyarország sikereihez Kósa Lajos szerint
Amit 2010 óta Magyarország nyújt, az számos vonatkozásban meghökkentő, lebilincselő, figyelmet keltő, szokatlan, kivételes – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.Már tudható, kik a politikai felelősök az OLAF-jelentés kapcsán
A Fidesz frakcióvezetője szerint már most meg lehet mondani, kiket terhel politikai felelősség az elmúlt évtizedek legnagyobb, a 4-es metró beruházása körüli korrupciós botrányáért. Kósa Lajos péntek reggel, a TV2 Mokka című műsorában a 2010 előtti kormányfők közül Megyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont sorolta ide.Kósa szerint hiteltelenek az ellenzéki pártok
Hiteltelenek az ellenzéki pártok, mert folyamatosan az ellenkezőjét teszik annak, amit mondanak - fogalmazott Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel.Az új polgármesteri bérek mértékéről egyeztettek a pártok
A tervezett új polgármesteri fizetések mértékéről egyeztettek a parlamenti képviselőcsoportok pénteken, Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a tanácskozás után azt mondta, a jövő héten "megkísérlik" a parlamenti döntést a bérrendezésről, amelynek alapja az államtitkári fizetés lenne.Gyerekeknek tanították a gyilkolást a Magyar Nemzeti Arcvonal tagjai
Az első harmadánál tart a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) és más paramilitáris szervezetek ügyében folyó vizsgálat - közölte Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság együttes ülését követően újságírókkal. Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke pedig arról beszélt, hogy a radikális szervezetek tevékenységének felderítése 2015-ben kezdődött, és ennek egyik cselekménye során történt a rendőrgyilkosság Bőnyben.Ajánljuk még














