kossuth tér
Pénteken döntenek a Nagy Imre-emlékmű áthelyezéséről
Pénteken hozhat döntést a budapesti Vértanúk terén álló Nagy Imre-emlékmű esetleges áthelyezéséről a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) - közölte az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén a Kossuth tér megújítását célzó Steindl Imre Program (SIP) vezetője.Bizarr performanszokkal szórakoztatták a járókelőket a CEU mellett tüntető diákok
Diákok egy csoportja egyhetes tiltakozásba kezdett, és december 1-ig nem hagyják el a Kossuth teret, ekkor jár le ugyanis a CEU rektora által adott ultimátum, amit a kormány irányába kitűzött. Tegnap sem hagyták üres kézzel távozni a PestiSrácok.hu stábját, remek performanszokkal készültek a fiatalok. Többek között láthatunk egy kerítéssel elkerített kalapáló munkást, szimbolizálva – gondoljuk mi – Magyarország "elszigetelődését" és egyben a munkások "ellehetetlenítését". Az egyik felszólaló csütörtökre pedig hadba hívta csatlósait egy közös fórumon való részvételre. Na de a szavak helyett beszéljenek inkább a képek. Íme:Tamás Gáspár Miklós tudja, hogy milliók lesznek majd az utcán a kormány elleni tüntetéseken
Nincs mese: veszélyes vonulás és tüntetés tanúja lehetett ma a náci rabigában sínylődő Budapest, hiszen mintegy ezer ember gyűlt össze és vonult a Fővám térről a Kossuth térre órákon keresztül kántálva, hogy "szabad ország, szabad egyetem". A mondanivaló ebben körülbelül ki is merült, de azért a szónokok között felszólaló Tamás Gáspár Miklós gondoskodott arról, hogy az egész ország jól szórakozzon, ne csak a tüntetők. Ez a jó ezer ember nem félt megmutatni elsöprő erejét a rettegő hatalomnak, az egész város lebénult ettől az irdatlan tömegtől, a szavak erejével azonban semmi sem vetekedhetett. A CEU-ért tüntetőknek az a terve, hogy megszállják a Kossuth teret december 1-ig, a CEU szerződés aláírásának a végső határidejéig.Boross: A történelmi balszerencsék a magyarság éltető erejévé válnak
Az 1956-os Kossuth téri sortűz áldozatai éppúgy a haza hősei, mint azok, akik fegyverrel a kezükben estek el - mondta Boross Péter volt miniszterelnök az áldozatok emlékhelyén csütörtökön, Budapesten. Hozzátette, azok a diktatúrák, amelyeknek időt ad a történelem, mindig "megússzák" a felelőségre vonást.Elnyomás – Hámsérülést okozott magának egy tüntető a Kossuth téren
A rendőrség védett vezető érkezése miatt péntek hajnalban kiürítette a Kossuth teret, és felszólította az oda bejelentett – gyülekezési törvény hatálya alá tartozó – rendezvény résztvevőit, hogy gyülekezési jogukat a személy- és létesítménybiztosítási intézkedéssel érintett területen kívül gyakorolják - írja a police.hu. A rendőrség felszólítására 13 fő önként távozott a helyszínről, azonban 9 személy nem tett eleget a felszólításnak, ezért őket a rendőrök testi kényszer alkalmazásával kikísérték a területről, és velük szemben szabálysértési feljelentést tettek.Pár száz hívével kezdte meg az "ellenállást" az ordítozó és fenyegetőző Gyurcsány (PS-videó, fotógaléria)
Kedd este pár száz tüntető vett részt Gyurcsány Ferenc és a DK tüntetésén, ahol Nemes Gábor, Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc válogatott szitkokkal igyekeztek hergelni a pár száz fős tömeget. Gyurcsány Ferenc háromnegyed órán át beszélt, és ugyan több DK szimpatizáns is hosszúnak találták a nagyrészt ordításból álló gyalázkodást, a tömeg nagy része vallásos áhítattal hallgatta a kivételes vezetőt. Az "ellenállásként" aposztrofált tüntetés csupán a Demokratikus Koalíció legelszántabb híveit mozgatta meg, azonban egyszerre volt jelen a pártemberek által mesterségesen keltett bizakodás az elkeseredett és beletörődő hangulattal. Magánemberként tiszteletét tette Demszky Gábor, Budapest volt SZDSZ-es főpolgármestere, valamint Horváth Csaba, az MSZP fővárosi közgyűlési vezetője is, utóbbi politikussal stábunk interjút is készített a helyszínen. Horváth elmondta kameránknak, hogy nem akarnak eljutni az 1956-os cselekedetekhez, azonban a hagyományos ellenállás szerinte már kevés. A Horváth Csabával készült PS-interjú videóját csütörtökön tesszük közzé.Intézkedett a rendőrség hajnalban a Kossuth téren
Védett vezető érkezése miatt kiürítette a rendőrség hétfőn hajnalban Budapesten a Kossuth teret, és felszólította az oda bejelentett – a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény résztvevőit – hogy a jogaikat a személy és létesítménybiztosítási intézkedéssel érintett területen kívül gyakorolják.Elkezdődött az állami ünnepség: Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen, hétfő reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.Szomorújáték a Kossuth téren, avagy négyfős sátortábor a Parlament előtt (PS-Videó!)
Hetek óta kitartóan demonstrál egy maroknyi "civil" az Országház előtt. De még ők sem értenek egyet egymással. Azt mondják, konfliktusuk óta nem törődnek a másikkal. Kvázi mindenki szajkózza a saját mondandóját. A Kossuth tér egyik oldalán magányos nő tüntet, második hete, ahogy mondja, a "jogbiztonságért". Tőle ötven méterre hárman harcolnak a "magyarság eltiprása ellen", a devizahitelek eltörléséért és a kilakoltatások leállításáért: egy középkorú asszony az állandó arc, már harmadik hete. Állítása szerint van olyan nap, hogy húszan is csatlakoznak hozzá, ma épp két idős úr volt a társa. Egy dologban egyetértenek a két külön sátortábor lakói, hogy a végsőkig ki kell tartani, mert kötelességük, hogy megmentsék Magyarországot. Hogy mitől? Az nekünk nem volt teljesen világos, de az elhangzott párbeszédekből önök talán többet megértenek majd. Mi a "Hunvald György és Orbán Viktor unokatestvérek", a "magyarok szándékos hajléktalanná tétele", majd "a szállókon lakók állítólagos elgázosítása" és "a Gyurcsány-Orbán kormány által bevezetett devizahitelek" tézisei között elveszítettük a fonalat. A kitartó demonstrálók élvezik a helyzetet. Azt mondták, lassan népszerűbbek, mint Jane Fonda. Mi ebből csak annyit láttunk, hogy néhány külföldi turista mosolyogva fényképezte őket. Ha nekik jó is ez így - hisz senki sem háborgatja őket - mi azért aggódunk az egészségükért, hiszen ebben a 35 fokos hőségben, árnyék nélkül, a tűző napon, ott, a Parlament előtti tér kövén nagyon könnyű napszúrást kapni. Meg amiatt is aggódunk, hogy önök azt hiszik, egy sokak számára komoly problémát - mint múltkori cikkünkben - nevetségessé akarunk tenni. Nem. Amit önök látnak, az végtelenül szomorú.Ajánljuk még

















