kovács béla
Újabb nyomozás célkeresztjében KGBéla: adócsalással gyanúsíthatják meg a Jobbik kémkedéssel vádolt volt politikusát
Újabb ügyben került az ügyészségi nyomozás célkeresztjébe a már bíróság előtt álló volt jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla – értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) költségvetési csalás gyanújával indított eljárást Kovács ügyében, egy magánszemély feljelentése alapján. KGBéla jelenleg ugyancsak költségvetési csalás, illetve kémkedés miatt áll bíróság előtt, mert a vád szerint az egykori EP-képviselő az Európai Uniót elárulva, az orosz titkosszolgálatot segítette információkkal. Kovácsról korábban azt is megírtuk, hogy kiváló kapcsolatokat ápolt egy Varsóban lebukott kémmel, illetve egy vallomás szerint dekoratív, orosz konzumlányokat küldött volna több nyugat-európai üzletember nyakára. Nem nehéz kitalálni, milyen céllal… Kovács Béla, aki mindig/soha ott volt/nem volt ott
Mindig jókor/rosszkor volt jó/rossz helyen az unió intézményei elleni kémkedéssel és az EU kárára elkövetett költségvetési csalással vádolt jobbikos politikus, EP-képviselő Kovács Béla, aki a Magyar Időknek mesélt kalandos életéről. A Rejtő Jenő bármelyik írásába könnyedén beilleszthető életúttal rendelkező Kovács továbbra is tagadja, hogy kémkedett, szerinte amit ő tett, az lobbizásnak nevezhető, így nem büntetendő. A KGBélaként is emlegetett férfi ma már azt mondja: nem azért hagyja ott a Jobbikot, mert perével nem akar ártani a pártnak, hanem azért, mert nincs megelégedve annak vezetésével. És várják kollegái Közép-Ázsiába és Mongóliába. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.