kovács zoltán
Minden készen áll a vadászati világkiállítás megnyitására
Minden készen áll a világkiállításra, nincs akadálya a rendezvénysorozat megnyitásának – nyilatkozta Kovács Zoltán hétfőn az MTI-nek az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos a rendezvény helyszínén, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.A hat évvel ezelőttinél is súlyosabb migrációs válság fenyeget
A röszkei tömeges és erőszakos betörési kísérlet hatodik évfordulóján, a zavargás helyszínén beszélt a romló migrációs helyzetről Bakondi György és Kovács Zoltán. Felszólalásukban kitértek arra, hogy az afganisztáni összeomlás következtében még a hat évvel ezelőttinél is súlyosabb migrációs válság fenyegeti Európát, ezt jelzi, hogy időarányosan többen próbáltak idén beszökni, mint 2015-ben.Kovács Zoltán: a vadászati világkiállítással szeretnénk kifejezni azt a büszkeséget, amit minden magyar jogosan érezhet (PS-interjú!)
Magyarország vadászati nagyhatalom, mind a vadállományt, mind a magyar vadászati kultúra tudásanyagát és régi hagyományát tekintve. A világban kellő ismeretek nélkül mostanában egyre radikálisabban támadják ezt az egyébként szükséges tevékenységet. A világkiállítás egyik célja elmondani a nemzetközi térben, hogy vadászat nélkül nincs fenntartható természetgazdálkodás – fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a szeptember 25-én nyíló világkiállítás kormánybiztosa. Hozzátette: a kiállítással szeretnék kifejezni azt a büszkeséget, amit minden magyar jogosan érezhet.Megnyílt a Vadászat és vadászfegyverek Magyarországon című kiállítás
Megnyitották a Vadászat és vadászfegyverek Magyarországon című kiállítást kedden a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.Operatív törzs alakul a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lebonyolítására
Operatív törzs alakul a Budapesten, szeptember 5. és 12. között tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) lebonyolítására – mondta hétfőn sajtótájékoztatón Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az eseményt a lehető legnagyobb biztonságban rendezzék meg, és hangsúlyosan szólt az idelátogató védett személyek biztonságáról is.Kovács Zoltán: óriási érdeklődés mellett zajlanak a programok
Nyugodt körülmények és óriási érdeklődés mellett zajlanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep programjai – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken, a Facebookon. Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a délelőtti programokon sok tízezer ember vesz részt.Operatív törzs felügyeli a nemzeti ünnep lebonyolítását
Megkezdte munkáját az augusztus 20-ai nemzeti ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs reggel 7 órakor – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken, a Facebookon. Kovács Zoltán bejegyzésében úgy fogalmazott: minden készen áll, és a meteorológia szerint még az idő is kellemes lesz.Kovács Zoltán: minden készen áll az augusztus 20-i ünnepre
Minden adott az augusztus 20-i ünnep három és fél napos rendezvénysorozatának zavartalan lebonyolításához – nyilatkozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán, Budapesten, a közmédiának. Az államtitkár felidézte: az elmúlt tíz évben kialakult egy rendje a nemzeti ünnepekre készülődésnek, különös tekintettel augusztus 20-ra, az államalapítás ünnepe ugyanis – mind a programelemeket, azok számosságát, illetve a résztvevőket tekintve – a legnagyobb szabású nemzeti ünnepünk. Ráadásul – folytatta – idén a Szent István-napok soha nem látott méretű ünnepségsorozatot, egyfajta fesztivált jelentenek, beleértve Európa legnagyobb tűzijátékát.Ajánljuk még
















