kovács zoltán
Kovács Zoltán a Pesti Riporterben: gyomorforgató, ahogy a német köztévé megpróbálta lejáratni hazánkat
Érdekes témákat hozott a csütörtök esti Pesti Riporter, ahol többek között Ferkó Dániel műsorvezető meginterjúvolta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárt, akivel a Deutsche Welle német köztévé által Magyarországról készített propagandariportját vesézték ki, majd szó volt a Székely szabadság napja kapcsán rendezett eseményről, ahonnan Szalai Szilárd jelentkezett egy riporttal, majd a Pesti TV vendége volt Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt volt elnöke is, aki élesen bírálta a mostani ellenzéket, majd beszélt a rendszerváltásról és sok egyéb izgalmas téma is szóba került!Kovács Zoltán: Hazugság a Politico állítása, a magyar eredmény nyilván sokak szemét szúrja Brüsszelben
A magyar eredmény nyilvánvalóan sokak szemét szúrja Brüsszelben, mert az egyben azt is igazolja, hogy Magyarország helyes döntést hozott, amikor az elhibázott brüsszeli vakcinabeszerzést felismerve nemzeti hatáskörben is szerzett be vakcinákat, így a magyar lakosságot nemcsak 3, hanem már 5 vakcinával tudják oltani – szögezte le közösségi oldalán a miniszterelnökség nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára, aki rámutatott: újabb álhír és hazugság olvasható a Politico oldalán megjelent cikkben, amelyben a kudarcos brüsszeli vakcinabeszerzést méltatják.A Deutsche Welle szerint a magyar médiapluralizmus komoly bajban van
„Orbán Nosztalgiája” címmel készített kisfilmet Budapesten a Deutsche Welle, német közszolgálati televízió, melynek témája a Kossuth tér és a Budai Várnegyed felújítása volt. A közel ötperces film készítői szerint a renoválás ékes bizonyítéka az Orbán-kormány szélsőséges nacionalizmusának és a zsidók üldöztetéséről való nosztalgiájának. A televízió munkatársai az első kerület baloldali politikusait, egy köztudottan kormánykritikus történészt, Ungváry Krisztiánt és egy elégedetlen lakost – akinek zsidó a felesége – szólaltattak meg az objektivitás jegyében – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.Kovács Zoltán: a hétvégén újabb százezer ember kaphatja meg az oltást
Ezen a hétvégén újabb százezer honfitársunk kaphatja meg az oltást, amivel vasárnap estére átlépjük az egymilliós határt – jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton, a közmédiának.Kovács Zoltán a CNN-nek: Orbán Viktor példát mutatott, hogy az országban minden elérhető oltás megbízható és hatékony
Az oltás nem politikai kérdés, hanem hatékonyság és megbízhatóság kérdése – hangsúlyozta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn, a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában. Az államtitkár arra a kérdésre, hogy miért használja Magyarország az Európai Unión kívüli vakcinákat, azt válaszolta: a kínai, valamint az orosz vakcinát is sok helyen alkalmazzák a világon, és Magyarország bízik a tudósaiban és orvosaiban, akik jóváhagyták ezeket az oltásokat.Kovács Zoltán: a baloldal tudatosan félrevezeti a közvéleményt
A baloldal, élükön Gyurcsány Ferenc pártjával tudatosan félrevezeti a közvéleményt. A járvány kezdete óta folyamatosan hazudnak és álhíreket terjesztenek – jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár vasárnap az MTI-nek.Kovács Zoltán: Věra Jourová kiszabadítaná a magyarokat a "demokratikus válságukból"
Az Európai Bizottság alelnöke, Věra Jourováúgy tűnik, hogy ki akar szabadítani "minket, szegény magyarokat", a "demokratikus válságunkból" – hívta fel rá a figyelmet a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a közösségi oldalán, felvetve: Jourová beavatkozna a magyar politikába?Věra Jourová megint a magyar demokrácia és jogállamiság miatt aggódik
Számomra a magyarországi helyzet a legaggasztóbb. Ezt már sokszor elmondtam diplomatikus, és kevésbé diplomatikus nyelven. Továbbra is úgy vélem, hogy az egy beteg demokrácia – hangzott el a cseh politikusasszony szájából egy videokonferencián. Jourová megint elővette a demokrácia-sémát, amely szerinte nem létezik független igazságszolgáltatás, valamint szabad és tisztességes választások nélkül.Kovács Zoltán: a turisztikai ipar nehezen bírna ki még egy olyan évet, mint amilyen a tavalyi volt
Szlovénia mind szakmai, mind politikai értelemben megerősítette részvételi szándékát a Budapesten szeptember 25. és október 14. között megrendezendő Egy a természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállításon - monda Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden az MTI-nek telefonon. A turizmus és a gazdaság újraindítása szempontjából a rendezvényszervezési és kiállításszervezési iparra is kiemelten kell figyelni. A turisztikai ipar, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nehezen bírnának ki még egy olyan évet, mint amilyen a tavalyi volt - mondta el Kovács.Ajánljuk még
















