kovács zoltán
Kiosztotta a New York Timest Kovács Zoltán
A határzár miatt háborgott a New York Times, illetve amiatt, hogy az EU nem tesz semmit annak érdekében, hogy megleckéztesse Magyarországot, amiért az megvédi a schengeni határokat. Kovács Zoltán kormányszóvivő erre reagálva egy hosszú levélben osztotta ki a “tekintélyes” lapot - írta meg a 888.hu.Kovács Zoltán: Soros szervezetei ismét támadásba lendültek hazánk ellen
Soros György által finanszírozott szervezetek feljelentése alapján támadták meg ismét Magyarországot a baloldali és liberális politikusok az Európai Parlamentben - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Kovács Zoltán kormányszóvivő. A politikus portálunk kérdésére nyomatékosította, a feljelentők és a támadók nem tudják elfogadni, hogy Magyarország nem fogadja be a migránsokat. A kormányszóvivő szerint kettős mércét alkalmaz az unió, amely a jövő héten egy rossz határvédelmi rendszert akar elfogadtatni.Soros kedvenc „civiljei” ezúttal Brüsszelben kaptak mikrofont a kormány ekézésére
Magyarország üdvözli a civil társadalom részvételét az Európa előtt álló kihívások megoldásában, de különbséget kell tenni a különböző szerepek között, tagadhatatlan ugyanis, hogy a kormányok bírnak a legnagyobb legitimitással - fogalmazott Trócsányi László igazságügyi miniszter az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülésén, amelyen a felszólalók többsége bírálta Magyarországot az alapvető jogok korlátozása miatt.Kovács Zoltánnak fáj, hogy a Momentum rombolással kezdi a működését
Az ellenzéki pártok elárulták az olimpia ügyét, és ezzel megbomlott az a nemzeti egység, amely egy ilyen vállalkozás lebonyolításához szükséges - mondta a kormányszóvivő csütörtök este az M1 aktuális csatornán."Hozol be bablevest?" - A 4-es metró szétlopása miatt már a börtöntől retteg Demszky Gábor
Lázár János kancelláriaminiszter 4-es metró ügyében tett feljelentése miatt már a börtöntől retteg Demszky Gábor volt szabaddemokrata főpolgármester, aki közösségi oldalán hergeli híveit és arra buzdítja fanklubjának tagjait, hogy majd vigyenek be neki bablevest, ha arra kerül a sor - szúrta ki a PestiSrácok.hu az egykori városvezető Facebook-oldalán. Demszky persze nem bújt ki a bőréből, hiszen régi szocialista szokás szerint meg sem próbálja megmagyarázni a bizonyítványt, inkább Lázárt ekézi, mondván, a miniszter gyáva alak, aki csak vádaskodik. Ismert, tegnap a Miniszterelnökséget vezető miniszter a PestiSrácok.hu kérdésére nyomatékosította, a 4-es metróberuházás szétlopásának felelősségi rangsorában első, második, harmadik és negyedik helyen áll Demszky Gábor korábbi főpolgármester és helyettesei, Atkári János, a szocialista Horváth Csaba és Hagyó Miklós. Lázár kijelentésére Atkári János is reagált, aki azt vizionálja, hogy nem is biztos, hogy létezik az OLAF-jelentés. A szocialista-szabaddemokrata kormányzat idején elkövetett bűncselekményeket Tarlós István főpolgármester és Kovács Zoltán kormányszóvivő sem hagyta szó nélkül.Itt az új szabály: Magyarország területén migráns nem mozoghat szabadon
A hideg miatt a kormány felajánlja a segítségét a magyar településeknek, amely önkormányzatnak pénzre, segítségre van szüksége, haladéktalanul forduljon a Belügyminisztériumhoz - kezdte az újévi első Kormányinfót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ismertette, jelenleg 87 millió köbméter a napi gázfogyasztás Magyarországon, de ennél nagyobb igényre is fel vagyunk készülve, a gáztározókban elegendő a gázmennyiség, mint ahogy az áramfogyasztás kielégítése sincs veszélyben.Antidemokratikus világot épít Soros György "civil" magánhadserege - Kovács Zoltán a PS-Polbeatben!
Antidemokratikus világot építenek Soros György szervezetei, amelyek a milliárdos spekuláns utópiáját akarják megvalósítani, ezt egyetlen kormány sem hagyhatja, a küzdelmet ezért kell megvívni Sorossal - jelentette ki Kovács Zoltán kormányszóvivő a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában a Revolution 56 (R56) Sörözőben. Kovács Zoltán ismertette, Soros-rendszere arról szól, hogyan lehet választás nélkül, a demokráciát kisajátítva olyan szervezeteket, döntési mechanizmusokat építeni, amely aktivista alapon próbál döntéseket hozni és vindikálja magának, hogy megmondja, mi a valóság, valamint mi a jó az embereknek. "Soros ezen elvei alapján mesterséges valóság épült fel, amely köszönő viszonyban sincs a valósággal. 2017 valóban a forradalom lesz, Soros György kiszorítása megkezdődik. Érdekes küzdelem lesz, de vissza kell nyernünk azt a képességet, hogy mi döntsünk és ne önjelöltek" - fogalmazott a kormányszóvivő.Az önkéntes kvóta is rossz ötlet a kormányszóvivő szerint
Magyarország továbbra is elutasít minden kötelező kvótára irányuló javaslatot - emelte ki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kovács Zoltán kormányszóvivő, hozzátéve: az önkéntes kvótát is rossz ötletnek tartják, mert úgy vélik, az további vonzerőt jelentene az Európába induló migránsoknak.Ajánljuk még