kövér lászló
Kövér Lászlót már az első ülésnapon kiborította Gyurcsány Ferenc és Szabó Tímea
Vége a nyári szünetnek: ismét a parlamentben vitázhatnak az országgyűlési képviselők. A miniszterelnök bejelentését követően jól láthatóan sokkot kaptak az ellenzéki képviselők, Gyurcsány Ferenc majd Szabó Tímea is egészen különös interpellációban próbált kipréselni magából valami ütős választ, de egyikük sem ugrotta meg a gigantikus akadályt, vagyis nem tudtak érdemben reagálni az Orbán Viktor által ismertetett rendkívüli intézkedésekre. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk: a miniszterelnök hétfőn a kormány intézkedéseiről tartott beszámolót, melyben egyebek mellett azt mondta, hogy 1,9 millió magyar család fog jövő év februárban szja-visszatérítést kapni, de nyugdíjprémium is érkezik idén, ennek várható összege meghaladja majd az 50 ezer forintot. Ezen felül visszatérítésben részesülnek a kisvállalkozók: az eho-szerint adózók az szja-t, a katások pedig az átalányadó egynegyedét kapják majd vissza. Beszélt arról is, hogy a nyugdíjasok idén számíthatnak majd nyugdíjprémiumra is. Az ellenzék sokkos állapotba került, döbbent arcokat lehetett látni soraikban, miközben a kormány intézkedéseit hallgatták. Aztán persze megszólaltak, bár lehet, hogy jobb lett volna, ha inkább csendben próbálják meg feldolgozni a hallottakat... Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.