közbeszerzés
Karácsony Gergely régebben nem szerette a Strabagot, most meg közbeszerzéseket nyer a cég Budapesten
Az ember már meg sem lepődik, ha azt látja, hogy a baloldali politikusok ellenmondásba keverednek. Most épp a főpolgármester csinálja homlokegyenest az ellenkezőjét annak, mint amit korábban hangoztatott. Még 2012-ben ugyanis a Közgépet és a Strabagot ostorozta azért, mert e két cég konzorciumban nyert a közbeszerzéseken, és ezzel szerinte a „tönk szélére juttatta” magyar riválisait. Most viszont, hogy hatalmon van Karácsony Gergely, a Strabaggal csináltatja meg a Pesti rakpartot és a Blaha Lujza tér rekonstrukcióját. Mindezt úgy, hogy a cég korábban olyan hanyag munkát végzett, hogy az ITM vizsgálja annak lehetőségét, hogy az osztrák céget egyszer és mindenkorra kizárja a közbeszerzésekből. Az ellenzék Simicska Lajos után a Strabagot is meg tudta szeretni. Mondjuk az SZDSZ mindig is nagy rajongója volt a nevezett cégnek. Szinte "ingyen" figyel közbeszerzéseket Budapesten a Transparency – Hazugságon alapszik az ellenzéki plakátkampány Újpesten (Pesti Riporter)
Ahogy ismert, az A-Híd Zrt. nyerte el a Lánchíd felújítását a BKK által kiírt tenderen, de azóta a céggel kapcsolatban rengeteg fura információ bukkant fel. A Pesti Riporterből megtudhatják, hogy vajon indulhatott-e volna egyáltalán a közbeszerzésen az A-Híd, és a ki nem fizetett alvállalkozókról szóló hírekről is beszámolunk. Az viszont bizonyos, hogy Soros György egyik kedvenc szervezete, a Transparency International Magyarország tavaly szeptemberében kiemelt feladatot kapott, hiszen a főváros összes közbeszerzését ők monitorozzák. Az sem jelent gondot, hogy erre nem is feltétlenül lenne szükség. Hogyan bújna ki szokás szerint a válaszadás alól Karácsony Gergely, ha szembesítenék azzal, hogy teljesen fölöslegesen fizet ki a szerinte teljesen kivéreztetett fővárosi önkormányzat 25 ezer forint plusz áfás óradíjat? Ezen kívül az is kiderül még, hogy nemcsak a jobboldalnak van gondja az A-Híddal, hiszen egy szocialista polgármester is perben áll velük. Tanúi lehetnek annak is, hogy hogyan futamodik meg a válaszadás alól Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, aki telefonon sem hajlandó válaszokat adni. Talán nem is tudna. A Pesti Riporter második részében Újpestre utazunk, ahol mindig történik valami. Az újpestiek a saját bőrükön tapasztalhatták meg, mik is a baloldali vezetés eredményei a kerületben. A IV. kerületben annyira kényelmesek a bársonyszékek Déri Tiboréknak, hogy dolgozni el is felejtenek. Elmaradt beruházások, aszfaltozatlan kertváros, a vezetés pedig csak egy dolgot tud, de azt nagyon: SÍRNI. Ezen kívül gondolkodás nélkül hazudnak a pénzekről is, hiszen az ellenzéki plakátkampányban büszkén hirdetett összegekről is kiderült egy meglepő tény: nem felel meg az igazságnak. Vannak, akik mindig puhára esnek – A Transparency International monitorozza a Lánchíd-felújítás közbeszerzését
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megbízta a Transparency International (TI) Magyarországot a Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzési eljárás monitorozásával – tájékoztatta a BKK szerdán az MTI-t. A közlemény szerint a TI bevonása hozzájárul ahhoz, hogy a közbeszerzési eljárás és az ajánlatot tevők közötti verseny minél nyíltabb, átláthatóbb és tisztességesebb legyen. Emlékezetes: a főváros új vezetése csaknem egy évig képtelen volt lépni a Lánchíd felújításának ügyében; Karácsony Gergely főpolgármester hosszú ideig azt sem tudta megemészteni, hogy neki is van feladata az ügyben, ehelyett a kormányra mutogatott, és bizonyos kérdésekben ezt teszi még jelenleg is. A napokban, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése után Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár jelentette be, hogy a kabinet hatmilliárd forinttal támogatja az átkelő felújítását abban az esetben, ha a lezárás nem tart tizennyolc hónapnál tovább, de Karácsonyéknak ezzel is problémáik vannak. A BKK és a TI szerződésének várható tisztaságát szemléltetheti az is, hogy a közlekedési társaság nemrég még nem volt hajlandó kiadni annak a szemlének az eredményeit, amely a Lánchíd állapotát mérte fel. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.