közbeszerzés
Az EU élmezőnyében van a magyar közbeszerzések átláthatósága
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága az EU élmezőnyében van, a tagállamok jelentős részével ellentétben teljes a nyilvánosság az Európai Bizottság felmérése szerint is - mondta Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett közbeszerzési konferencián.Nyomozás indult a pécsi közvilágítás ügyében, Tiborcz volt cége is érintett lehet
Rendőrségi nyomozás indult a pécsi LED-es közvilágítás tender kapcsán – tudta meg a Zoom.hu. A portál úgy tudja, korábban Berkecz Balázs, az Együtt politikusa tett feljelentést azután, mivel véleménye szerint az OLAF által kifogásolt közbeszerzési gyakorlat a pécsi tender kapcsán is fennállhatott.Eltűnhet a májbetegek várólistája áprilisra
Tavaly év végén még több mint ezer hepatitis C-vírussal fertőzött beteg várt gyógyszeres kezelésre, de ma már csak 363-an szerepelnek a várólistán. Az egészségbiztosító több közbeszerzési eljárás során ötezer beteg kezeléséhez szükséges gyógyszerre írt ki pályázatot.Még idén kiírhatják a 3-as metró tendereit
Várhatóan az év végén jelenik meg az M3-as vonal középső és déli szakaszának felújítására vonatkozó két közbeszerzési kiírás - válaszolt a Világgazdaságnak a Budapesti Közlekedési Zrt. E szakaszokon akkor indulna a munka, amikor végeznek az északi szakasszal, azaz 2018 végén.Külföldi multik szekértolója lett Hadházy Ákos? - Ezúttal a Roche, a Sysmex és a Werfen örülhet az LMP-s politikus fúrásának
Minden jel szerint a hazánkból évente milliárdos profitot kitalicskázó multik fogadott prókátorává léphetett elő Hadházy Ákos LMP-s politikus, aki az ellenzéki médiumok hathatós támogatásával gigantikus labormutyinak állított be, majd "fúrt meg" egy olyan közbeszerzést, amely bruttó 5,2 milliárd forintos uniós támogatást áramoltatott volna a nehéz helyzetben lévő magyar egészségügybe. A PestiSrácok.hu megtudta, a Közbeszerzési Döntőbizottság ma tárgyalás nélkül azt a döntést hozta, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak vissza kell vonnia a laborberendezések beszerzésére és vásárlására kiírt, bruttó 5,2 milliárd forintos tendert, egyúttal a bizottság 30 millió forintra büntette a szervezetet. Miközben Hadházy Ákos és mások mellett a Soros által is támogatott Átlátszó kormányzati, állami korrupcióra hivatkozva végig a tender ellen lobbizott, az igazság az, hogy további extraprofitra hajtó multinacionális gigacégek gazdasági érdeke volt a tender megfúrása. A közbeszerzési kiírást ugyanis a svájci székhelyű Roche hazai leányvállalata, az ugyancsak külföldi kézben lévő Sysmex és Werfen is megtámadta, majd ezután Hadházy és az Átlátszó keltette a hangulatot és ütötte a vasat. Az ellenzék frigyre lépett a multikkal?22-0: Nemzetközi viszonylatban is történelmi pert nyertünk a magyar egészségügyet letaroló multi ellen
A magyar sajtótörténetben példátlan, a nemzetközi bírósági gyakorlatot is figyelembe véve pedig egyedülálló pert nyert a PestiSrácok.hu a Roche Magyarország Kft. ellen, a milliárdos multicéget egy 3 éve húzódó persorozatban jogerősen 22-0-ra mostuk le a bíróságokon. A hazai laborüzletágban is kreatív módszerekkel tevékenykedő és kaszáló multi egy róla és az őt feltűnően körbeszerető magyarországi klinikákról szóló 8 részes cikksorozatunk okán, személyiségi jogainak és jó hírnevének megsértése miatt perelte be portálunkat és összesen 22 pontban próbálta elmarasztaltatni és a bíróságok által meghurcoltatni a PestiSrácok.hu-t, de 21 pontban a Fővárosi Ítélőtábla, egy pontban pedig a Kúria nekünk adott igazat, s kimondta: cikkeink minden Roche által kifogásolt állítása igaz és tényszerű. Az ítélőtábla jogerős ítéletében azt is nyomatékosította, hogy a PestiSrácok.hu valódi, Magyarországon ritka alapos oknyomozást folytatott, cikkeink példaértékűek lehetnének más orgánumok előtt is.Ajánljuk még

















