közbeszerzés
A kommunizmus óta nem látott jogkört szavazott meg magának Siófok "független" polgármestere
Miközben az ellenzék a veszélyhelyzet miatt bevezetett különleges jogrend ideje alatt rendszeresen még a nemzetközi médiában is szörnyű diktatúráról sivalkodott – bár a parlament továbbra is ülésezett –, arról valamiért elfelejtettek szólni, hogy éppen az ő frontembereik voltak azok, akik az általuk vezetett településeken te(l)jhatalommal rendelkeztek. Érdekes módon az ellenzéki polgármesterek voltak azok, akik a közgyűlés jóváhagyása, véleményezése nélkül hoztak meg egyszemélyben fontos döntéseket, rendeleteket, miközben az általuk diktátorként aposztrofált Orbán Viktor és a kormánytagok az állítólagosan bedeszkázott parlamentben az ellenzéki képviselőkkel voltak kénytelenek vitázni. Budapest főpolgármestere vagy éppen a DK-s László Imre mellett más baloldali városvezetők is igyekeztek minél jobban kihasználni a különleges jogrendből adódó lehetőségeiket, így a magát függetlennek nevező, valójában Jakab Péterrel parolázó siófoki polgármester, Lengyel Róbert is. A "független" városvezetőnek a rendkívüli felhatalmazás utolsó napján sikerült meghoznia még egy olyan döntést is, amivel gyakorlatilag bebiztosította magát arról, hogy ő maga egyszemélyben dönthessen a különböző beszerzésekről a járványhelyzet után is. Persze felmerülhet kérdésként: vajon milyen összefüggés lehet a védekezés és a beszerzések szabályozása között a veszélyhelyzet után? A válasz viszonylag egyszerű: valószínűleg semmi. Hatáskörén túllépve bábáskodta végig a kellemetlenkedő BKK-projektvezető zaklatási ügyét Gyurcsány embere
A Magyar Nemzet olyan dokumentumok birtokába jutott, amelyek azt bizonyítják, hogy a háttérben Draskovics Tibor mozgatja a szálakat a BKK-nál múlt héten kirobbant zaklatási ügyben. Egy rendkívül különös, néhány hetes vizsgálat után menesztették az elektronikus jegyrendszer projektvezetőjét; a kirúgásáról szóló iratot Karácsony nagypénteken írta alá. Néhány napja derült ki, hogy Nagy Zsolt állítólag több munkatársát verbálisan zaklathatta. Öt panaszos volt, abból egy a vallomását is visszavonta, egy pedig, aki fizikai zaklatásról is beszélt, Draskovics titkárnője. A Magyar Nemzet azt írja, a náluk lévő iratból kiderül, hogy Draskovics, a BKK igazgatóságának elnöke hatáskörén és jogkörén jelentősen túllépve a vizsgálat minden fázisa körül ott bábáskodott, az ügyben indult titkos esélyegyenlőségi vizsgálat minden részletéről tudott, sőt, ő értékelte azt. Tette mindezt úgy, hogy a zaklatással megvádolt projektvezető több szabálytalanságot is feltárt, amelyben Draskovics bizalmasa volt érintett, ezért konfliktusai voltak a baloldal jolly jokerével. Hadházy maga a korrupció - Magyar cégek kárára a gátlástalan Roche szekerét tolja a pókemberkedő politikus
A súlyos, világszerte tomboló koronavírus-járványt is kihasználva áskálódik és lobbizik a hazánkból évente milliárdos profitot kitalicskázó külföldi gigamultik érdekében Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki azok után, hogy kormánypártiakat vádolt meg a hazánkba érkező maszkok és védőfelszerelések megdézsmálásával, újabb aknamunkájával és magyar tulajdonú vállalkozás piacról való kiszorításával, egy külföldi cég szabadrablását tenné lehetővé a hazai laborpiacon, amellyel évente több százmilliós, milliárdos kárt okozna a magyar egészségügynek. A PestiSrácok.hu utánanézett és kiderült, az ex-LMP-s Hadházy Ákos és a magyar laborpiacot, amúgy is gátlástalanul letaroló, külföldi érdekeltségű Roche Magyarország Kft. két frontos támadást indított a klinikai és egészségügyi laboratóriumok és intézmények ellen, előbbi a Roche szekerét tolva az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) laborbeszerzéseit támadja, leterítve ezzel a vörös szőnyeget a Roche előtt, utóbbi pedig saját modernizációs javaslataival bombázza a klinikákat és egészségügyi központokat, hogy egy másik, adott esetben magyar cég kiszorításával mindenhova betehesse a szőrös lábát. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.