közbeszerzési hatóság
Karácsony hárítja a felelősséget a félresikerült Lánchíd-tender kapcsán
A Közbeszerzési Hatóság tartalmi hibák miatt visszadobta a dokumentumot, így a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának módosítania kell azt. Budapest főpolgármestere rögtön klaviatúrát ragadott és hosszas bejegyzésben próbálta áttolni a felelősséget a hatóságra és persze a kormányra.Tartalmi hibák miatt visszadobta a Lánchíd-tendert a Közbeszerzési Hatóság
Tartalmi hibák miatt a Közbeszerzési Hatóság visszadobta a Lánchíd felújításáról szóló tendert – írta kedden a Magyar Nemzet. A napilap cikke idézte a fővárosi Fidesz Facebook-oldalán hétfőn közzétett bejegyzést, amelyben azt írták, hogy több mint fél év késlekedés után sem sikerült szabályos tartalmú pályázatot kiírni a fővárosi önkormányzat baloldali vezetésének az átkelő felújítására.Varga Mihály: A hazai élelmiszernek kell elsőbbséget élveznie
Az élelmiszergazdaság erősítése és a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése, gyorsítása volt a központi téma a gazdaságvédelmi operatív törzs (GOT) csütörtöki ülésén – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az ülést követő budapesti sajtótájékoztatón.A Közbeszerzési Hatósághoz fordul a józsefvárosi Fidesz Pikó gyanús, egymilliárdos szerződése miatt
A Fidesz-KDNP józsefvárosi frakciója a Közbeszerzési Hatósághoz fordul, mivel Pikó András kétes módon, a veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva egymaga döntött egy céggel való szerződéskötés mellett és írt azzal alá nagy összegű szerződést. A szerződés tárgya a kerületi közétkeztetés volt, amelyre ebben az évben csaknem egymilliárd forint szerepel a költségvetésben – közölte a PestiSrácok.hu-val a Józsefvárosi Fidesz.Kovács László a Közbeszerzési Hatóság új elnöke
Kovács Lászlót választotta a Közbeszerzési Hatóság (KH) elnökének 5 évre a szervezet keretében működő Közbeszerzések Tanácsa – közölte a KH az MTI-vel pénteken.Karácsony a BKV zászlaja alatt támadja meg a közbeszerzési döntőbizottság bírságát
Bíróságon támadja meg a BKV a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága által a közösségi közlekedési reklámhelyek hasznosításával kapcsolatos törvénysértés miatt kiszabott bírságot – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a csütörtökön közzétett Facebook-bejegyzésében.Vizsgálják a BKV tenderlefújását – Karácsonyék akciója miatt több, mint egymilliárd forinttól esik el a BKV
A feltételezett jogsértés miatt jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) által eredményhirdetés után érvénytelenített eljárás ügyében – közölte a Világgazdaság megkeresésére Rigó Csaba Balázs, a hatóság elnöke.Íme, a kijózanodás a soroksári dáridózások után: már a közbeszerzési hatóság is vizsgálódik
Több évre visszamenőleg vizsgálódik a Közbeszerzési Hatóság a Soroksári Önkormányzat által kötött "dáridószerződések" ügyében – értesült a PestiSrácok.hu. Mint ismert, a fővárosi XXIII. kerület félmilliárd forintja úszott el kétes színvonalú, mulatós zenei produkciókra az elmúlt években a műfaj rajongója, azaz Weinmann Antal (Lagzi Lajcsi unokaöccse) jóvoltából. A rendőrség is adatgyűjtésbe kezdett, Weinmann pedig másfél hete visszalépett a polgármester-jelöltségtől – persze a kormánypárti támadásokra hivatkozva.Hamis adatokat közölt, lebukott Soros egyik magyar álcivil szervezete
Manipulált és hamis tartalmakat közölt az úgynevezett Korrupciókutató Központ. A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Közbeszerzési Hatóság által indított perben a Fővárosi Törvényszék végzését. A szervezet elnöke azt mondta, hogy nemcsak az intézményi rendszer hírnevét csorbították, hanem támadást intéztek Magyarország ellen. Ezért az ügy Brüsszelben folytatódik – számolt be a Hirado.hu.Ajánljuk még