Pesti Srácok

közérdekű adatigénylés

Baranyi jogszabályt szegve titkolózik, a II. kerület pedig nemes egyszerűséggel letiltotta kolléganőnk email címét – így áll a baloldali kerületek átláthatósága

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2023 január 3.
Baranyi Krisztina úgy tűnik, hogy a jogi eljárással is inkább szembenéz, semhogy Ferencváros gazdálkodásáról közérdekű információkat közöljön. A PestiSrácok.hu számos bal- és jobboldali önkormányzathoz közérdekű adatigényléssel fordult, ebben arra kérdeztünk rá, milyen fordulatot vett az általuk vezetett kerület és/vagy település pénzügyi helyzete a 2019 októberi választásokat követően. Az általunk küldött adatigénylésre a megkérdezettek többsége határidőn belül, érdemben válaszolt, ezeket is górcső alá vesszük majd természetesen, először azonban a titkolózó polgármesterekkel kezdünk, akik nem hajlandóak a közérdekű információkat sem megosztani, amire egyébként jogszabály kötelezi őket. Baranyi Krisztina például úgy tűnik, ismét tolmácsra szorult, mások pedig ennél egy fokkal szofisztikáltabban próbálták meg elhallgatni tevékenykedésük részleteit: ott van például Dunaújváros, ahol a baloldali városvezetés tudathasadása már odáig fajult, hogy azt válaszolták, hogy nem válaszolnak (kérdés marad, hogy akkor ez most válasz-e, vagy sem), vagy az Őrsi Gergely–Berg Dániel tandem a II. kerületben, akik úgy tűnik, blokkolják kollégánk e-mail-címét a hivatali szervereken.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.