kulcsár krisztián
Kulcsár Krisztián: Úgy készülünk, hogy július 24-én elkezdődik az olimpia
Egy olimpiát elhalasztani nem olyan, mint egy esküvőt; nem véletlen, hogy erre még soha nem került sor. Olyan már volt, hogy elmaradtak a játékok, de a második világháború után, 1948-ban, London romjain már megrendezték a játékokat; ez mindent elmond a NOB mindenkori vezetésének álláspontjáról – jelentette ki Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.130 éves az MTK, a magyar sport egyik legsikeresebb klubja
Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban ünnepelte születésnapját az ország egyik legrégibb, mindmáig a magyar sport élvonalában lévő klubja, az MTK. A 130 éves egyesület ünnepségén Deutsch Tamás elnök mellett beszédet mondott a sportért felelős államtitkár és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, valamint kitüntették a klub örökös bajnokait és tagjait.MOB-elnökválasztás: Kulcsár Krisztián nem érzi esélytelennek magát
Kedden dől el, hogy ki vezeti a következő négy évben a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), amelynek elnöki tisztére hárman pályáznak: a posztot jelenleg betöltő Borkai Zsolt, a korábbi főtitkár Szabó Bence és Kulcsár Krisztián, a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója. Utóbbi talán a legismeretlenebb jelölt, az Origonak azt nyilatkozta: nyugodt, de nem esélytelen.Ajánljuk még