Pesti Srácok

külkereskedelem

A terrorszervezetek egykori tisztjei irányították a magyar kultúrát – Komlós János (ÁVH), Kardos György (Katpol), Sarlós László (Katpol)

MGMező Gábor A Hálózat 2020 augusztus 30.
Vörös polip: ezzel a címmel indul el a Hálózat rovat kutatójának új műsora a PestiTV-n. A szeptembertől kéthetente, csütörtök este jelentkező adásokban azt a posztkommunista hálózatot igyekszünk felderíteni, amely máig uralja, de legalábbis befolyásolja Kelet-Közép-Európát. Ebben és a következő cikkben egy olyan családot mutatunk be, amely iskolapéldának is tekinthető. Sarlós László, a Zeneműkiadó egykori vezetője feleségével együtt évekig a hírhedt és rettegett Katpolnak dolgozott, később együtt tartóztatták le őket (amikor az ÁVH lefejezte a rivális terrorszervezetet), hogy aztán a kultúra és külkereskedelem területén fussanak be nagyszerű karriert. Sarlós László az ötvenes évek második felétől már az állambiztonságnak dolgozott „Somkuthy” fedőnéven; akkor zárták ki a hálózatból, amikor Londonból hazahívták, hogy átvegye a Zeneműkiadót. Felesége ezután részt vett a Világgazdaság (a HVG elődje) megalapításában. Fiuk, Sarlós Gábor gyerekkorában Angliában élt, remekül megtanult angolul, és bár a Marxon eleinte nem tartozott az éltanulók közé, mégis remek pozíciót kapott, szabadon utazgatott külföldre. Ennek természetesen megvolt az ára: az állambiztonság megpróbálta beszervezni. Természetesen a rendszerváltás után is felfelé ívelt a karrierje, ma leginkább a PR területén ismert, de szívesen politizál, idén a Népszavában támadta kormányt. Hab a tortán, hogy a kis Sarlós karrierjét egy KISZ-titkár, Greskovits Béla egyengette. Ismerős a név? Az SZDSZ neoliberális közgazdászáról, a CEU mostani oktatójáról van szó. Azaz egy újabb csápról.

A kommunista hírszerzés állt a Danubius Rádió mögött? Halott szépségkirálynő, eltűnt milliók és egy élelmes külkeres kalandjai

MGMező Gábor A Hálózat 2020 április 19.
Médiaátmentős sorozatunkat a Danubius Rádió megalakításával folytatjuk. Az ország első kereskedelmi rádióját "természetesen" egy külkeres, a ma már ismeretlen Varga György indította el 1986-ban, aki mögött megtalálhatjuk "régi ismerősünket", Siklósi Norbert elvtársat. A médiacézárt. Varga a rádió megalapítása előtt a Lapkiadó Vállalat vezérigazgató-helyettese, így Siklósi bizalmi embere volt, és gazdasági szakemberként ott serénykedett a vállalat állambiztonsági-hírszerzési leányvállalatainál. Például a Deltánál, amelynek főigazgatója az MNVK-2. egyik tisztje volt, vagy annál a Magyar Médiánál, amelyet a moszkovita, többek által a KGB-hez sorolt, amúgy még ma is aktív Fodros István vezetett. Az említett Magyar Média nem csupán a botrányos szépségkirálynő-választást rendezte meg 1985-ben, de egy olyan segélykoncertet is, amelyen a legnagyobb sztárok is felléptek, a pénz mégis eltűnt, illetve "nem jött össze". Arról a botrányról sem írhatott a korabeli sajtó, a főszervező Presser Gábor egy szót sem nyilatkozott a kudarc után. Varga hátterét látva nem meglepő, hogy a Danubiust is szoros szálak fűzték a kádári hírszerzéshez, és az sem meglepő, hogy a rádió külkereskedelemmel is foglalkozott (!), többek között egy nemzetközi szélhámos amerikai autóit árulta. A rádióhoz felvett munkatársakat gondosan kiválogatták. Volt közöttük ügynök, több nyilvánvalóan hálózati ember, de ott indította be karrierjét egy korábbi hírszerző-tiszt fia, valamint egy másik hírszerző-újságíró gyermeke is. Megmutatjuk a Danubius valódi hátterét.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?