kultúrharc
"Előttem tűz vagyon, hátam megett víz, környűben mind ellenség" - Kultúrharcos PS-interjú Szakács Árpáddal
"Kár volt pezsgőt bontani a HVG-ben, mások mellett ugyan ők is nagyon szeretnék, de nem állok le a Kinek a kulturális diktatúrája című cikksorozatommal" - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Szakács Árpád, a Magyar Idők újságírója, a MediaWorks központi szerkesztőségének főszerkesztője. Kiderült, Szakács nem tartja magát kultúrharcosnak. "Csupán anyagot akarok hordani a nemzeti politika épületéhez, mint szerény napszámos" - válaszolta kérdésünkre. Kiemelte, soha egy szóval sem mondta, vagy írta, hogy el kellene hallgattatni a balliberális művészeket, hogy ők nem érdemesek a támogatásokra, de a kiegyensúlyozottságot nagyon hiányolja. "A teljes balliberális holdudvart a Fidesz vezette kulturális igazgatás finanszírozza. Sőt, segíti a mindent elnyomó balliberális hegemónia fenntartását" - mondta Szakács Árpád, aki szerint a Nemzeti Kulturális Alap például politikai, ideológiai alapon részesíti támogatásban a balliberális művészeket. Az interjúból kiderül az is, Szakács véleménye szerint a jobboldal tud-e teret foglalni a kultúrában, és hogy kik az elhallgatott, elnyomott jobboldali, konzervatív művészek. Fekete Péter a PS-nek: „Csak akkor tudjuk, hogy merre tartunk, ha tudjuk, hogy honnan jöttünk”
Az tud szárnyalni, aki ismeri a gyökereit, amibe kapaszkodhat. Ilyen kapaszkodók a család és az iskola is, a szűkebb és a tágabb környezetünk. A kultúrpolitikának tehát nemzetinek kell lennie, és e téren bőven van lemaradás – fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Fekete Péter kulturális államtitkár. Arról is beszélt, hogy alapvetően megváltoztatnák a Nemzeti Kulturális Alap pályázati rendszerét és elbírálási módját, ugyanis jelenleg egy pénzelosztó szervezet, amelyben sokan alanyi jogon kapnak forrásokat, miközben egy olyan műhelynek kellene lennie, amely közös nemzeti célokat segítő, erősítő alkotások, művek születését támogatja, egyfajta mentori rendszerben.