kultúrharc
Óriási hibát követünk el, ha megbocsátunk Nagy Imrének!
Kétfajta kommunista van: olyan, aki ölt az eszme nevében, és olyan, aki eltűrte, hogy öljenek az eszme nevében. Illetve mostanában van két újabb fajta kommunista is: az olyan, aki majd ölni fog az eszme nevében, és az olyan, aki majd eltűri, hogy öljenek az eszme nevében. Az előzmények ismeretében még időben helyre kellene igazítani ezt az utóbbi két fajtát, mert csak egy életünk van. Bayer és Szakács, a kultúrharc ketrecharcosai együtt üzennek hadat a baloldali szellemi diktatúrának (élő közvetítés 18 órától!)
Nehéz lenne megállapítani, hogy Bayer Zsolt Tűrhetetlen vagy Szakács Árpád Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozata váltott ki nagyobb felháborodást a maga idejében, de nem is kell, ugyanis a két szerző két sorozata most összeállt egy kötetbe. Közös pontjuk, hogy elegük van a magyar öntudat és önbecsülés, a magyar szellemiségű világértelmezés gúzsba kötéséből. A bűntudatképzésből, a mucsaiság érzésének örökös szításából és a baloldali eszmék kizárólagos civilizációalkotóként való feltüntetéséből. A két sorozat közös pontja a kettős mérce. Ezt alkalmazzák azok is, akik örök bűnös, antiszemita népként láttatják a magyarságot önmaga szemében is, és kettős mércével élnek azok is, akik a „diktatúra” megnyugtató apanázsából élve játsszák a diktatúraellenes szabadságharcost, és uszítják a magyarokat a háromszor elsöprő többséggel megválasztott kormány ellen. Orbán Viktor: Ez az európai kultúrharc, ahogy én látom, valójában a saját kultúránkért folytatott harc
Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk - idézte az alaptörvényt Orbán Viktor a felújított Hagyományok Háza csütörtöki átadóján. A miniszterelnök kifejtette, kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van. "Európában valóban kultúrharcos időket élünk, és ez az európai kultúrharc, ahogy én látom, valójában a saját kultúránkért folytatott harc" - fogalmazott a kormányfő. A teljes beszédet a Magyar Idők alapján közöljük.