külügyminiszteri tanácskozás
Szijjártó: minden, ami azzal fenyeget, hogy a NATO esetleg részesévé válna ennek a háborúnak, számunkra elfogadhatatlan
Magyarország lojális szövetségesként már egy évvel a határidő előtt, idén teljesíteni fogja a NATO azon célkitűzését, amelynek értelmében a védelmi költségeknek el kell érniük a bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Brüsszelben.A háborúval kapcsolatos konszenzus nélkül ért véget a G20-as külügyminiszteri csúcs Újdelhiben
Az ukrajnai háborúra vonatkozó konszenzus nélkül ért véget a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport külügyminisztereinek újdelhi csúcstalálkozója csütörtökön – jelentette be az indiai diplomácia vezetője, miután az orosz agresszió és az egyre erősödő globális kínai befolyás kérdése uralta a nemzetközi találkozót. Szubrahmanjam Dzsaisankar szerint annyira "eltérőek" voltak az álláspontok az ukrajnai háború kérdésében, hogy nem tudták őket kibékíteni egymással.Rövid megbeszélést folytatott Blinken és Lavrov a G20 újdelhi csúcstalálkozóján
Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön rövid megbeszélést folytatott orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval a világ legfejlettebb államait tömörítő G20-csoport külügyminisztereinek újdelhi csúcstalálkozójának végén, amely az első ilyen szintű találkozó az elmúlt fél évben, amióta az amerikai–orosz viszony nagyon feszültté vált az orosz–ukrán háború miatt.Bukarestben tárgyal a NATO Ukrajna további támogatásától
Az Ukrajnának nyújtandó további támogatás módozatairól kell tanácskozniuk a NATO-tagországoknak a bukaresti külügyminiszteri értekezleten – hangoztatta a NATO főtitkára hétfőn a román fővárosban.Kétnapos külügyminiszteri értekezletet tart a NATO Bukarestben
Biztonságpolitikai rendezvények helyszíne lesz a hét elején a román főváros: kedden és szerdán Bukarestben rendezik meg a NATO külügyminiszteri értekezletét, azt megelőzően pedig, hétfőn és kedden egy zárt ajtók mögött zajló szakértői tanácskozást tartanak a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia és a román külügyminisztérium közös szervezésében, amelyet Klaus Iohannis román államfő nyit meg.Szijjártó: a közép-európai külügyminisztereknek az ENSZ-ben is el kell magyarázniuk, hogy a háború hatásai nálunk jelentkeznek legsúlyosabban
Közép-Európa szempontjából minden olyan intézkedés káros és veszélyes, amely a háború meghosszabbításához vagy eszkalációjához vezet – írta Szijjártó Péter külügyminiszter a közép-európai külügyminiszterek megbeszélése kapcsán, az ENSZ-közgyűlés előtt.Szijjártó Péter: Magyarország nem sodródhat bele a háborúba (Élő)
Szijjártó Péter közöségi oldalán élőben jelentkezett be a NATO-tagállamok külügyminisztereinek csúcsértekezletét követően. Kövesse velünk élőben a tárcavezető sajtótájékoztatóját!Szijjártó: az Európai Uniónak ki kell fizetnie minden beígért támogatást Törökországnak
Az Európai Uniónak mielőbb ki kellene fizetnie minden beígért támogatást Törökországnak az ott tartózkodó bevándorlók ellátásához, mivel Ankarának kiemelt szerepe van a kontinens védelmében – szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter a Törökország–V4 (visegrádi négyek) keddi külügyminiszteri találkozó után.Szijjártó: súlyos biztonsági kockázat az Afrikából Európába irányuló migrációs nyomás
A Száhel-övezeti migrációs nyomás már rövid távon súlyos biztonsági kockázatot jelent az Európai Unió számára, ezért támogatni kell Észak-Afrika stabilitásának megerősítését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a visegrádi négyek (V4) és Marokkó külügyminisztereinek találkozóján. A V4-es találkozót megelőzően Szijjártó saját otthonában látta vendégül cseh, szlovák és lengyel kollégáját.Ajánljuk még