kunfalvi nóra
Az ellenzéki politizálásnál a semmittevés is több - Kunfalvi Nóra és Párkányi Eszter a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Miután a balliberális oldalon Gyurcsány Kálmán Olgával és Pikó Andrással előtérbe tolta az ellenzéki újságírókat és álfüggetleneket, a mai PS-Polbeatben független és objektív újságírókkal és elemzővel beszéljük ki a gyurcsányi trükköt és a nagy ellenzéki kannibalizmust. Élő vitaműsorunkban Kunfalvi Nóra újságíró és Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője lesz Szarvas Szilveszter és Dezse Balázs vendége; utóbbinak két oldalas főpolgármester-jelölti programját is kivesézzük, amely pontosan két oldallal több, mint Kálmán Olgáé. Kunfalvi Nórával és Párkányi Eszterrel az ellenzéki politikát (hogy mit?) is kielemezzük, de az Európai Néppártról és az uniós ideológiai vitákról is szó lesz. A Polbeat közvetítése kedd este 19 órakor kezdődik ITT, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből.Kunfalvi Nóra és Lánczi Tamás a Polbeatben: Az ellenzéki sajtó alapján már kisgyerekek vérét is isszák a fideszesek
Az ellenzéki sajtó nyolc éve úgy működik, hogy a kormánytagokat, fideszeseket uszító jelleggel támadja, a baloldali, ellenzéki politikusokat pedig mentegeti, megmagyarázhatatlanul védi még a kínos ügyekben is - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című műsorában Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője, a Századvég vezető elemzője, a Politikai Elemzések Központjának igazgatója. Lánczi Tamás szerint Juhász Péter nagyon durva dulakodásos ügye is a baloldali sajtót leplezte le, felháborító, amit a haladó, progresszív médiumok művelnek. Kunfalvi Nóra, a Figyelő újságírója Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére nyomatékosította, nőként őt mélységesen felháborítja a Juhász-ügy és ha csak egy szelete is igaz a vádnak, akkor Juhász Péternek nincs helye a magyar közéletben. "Senkinek nincs helye, aki ilyet tesz" - tette hozzá.Így írtok ti, avagy vak komondor kontra dulakodó Juhász - Kunfalvi Nóra és Lánczi Tamás a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Kunfalvi Nóra, a Figyelő újságírója, és Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter mai vendége a Polbeatben. A két újságírót a megújult Figyelő mellett az MSZP esetleges széteséséről, az egymás torkának eső ellenzékről, a választásról és arról is kérdezzük, szerintük van-e helye a magyar közéletben Juhász Péternek, az Együtt elnökének, aki bevallotta, hogy dulakodott volt élettársával. A Polbeatből kiderül, lakáj-propagandistáknak tartják-e magukat Lánczi Tamásék és mit üzennek a "függetlenobjektív" ellenzéki médiumok árokásóinak. Kérdések és válaszok a Polbeatben! Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Ajánljuk még











