Pesti Srácok

Így írtok ti, avagy vak komondor kontra dulakodó Juhász - Kunfalvi Nóra és Lánczi Tamás a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)

Kunfalvi Nóra, a Figyelő újságírója, és Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter mai vendége a Polbeatben. A két újságírót a megújult Figyelő mellett az MSZP esetleges széteséséről, az egymás torkának eső ellenzékről, a választásról és arról is kérdezzük, szerintük van-e helye a magyar közéletben Juhász Péternek, az Együtt elnökének, aki bevallotta, hogy dulakodott volt élettársával. A Polbeatből kiderül, lakáj-propagandistáknak tartják-e magukat Lánczi Tamásék és mit üzennek a "függetlenobjektív" ellenzéki médiumok árokásóinak. Kérdések és válaszok a Polbeatben! Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!

Tervezett témák:

  • Metoo után, metoo közben: Vak komondor VS. Juhász Péter, avagy a kettős mérce dübörgése.
  • Az ellenzéki sajtó úgy hallgat, mint a Népszabadságba tekert tükörponty.
  • Hogy ízlik a lakáj-propagandistázás?
  • Gyurcsány azt üzente, meg kell roppantani a Fidesz médiáját.
  • Kell-e aggódnia az MSZP-Párbeszéd koalíciónak a 10 százalék miatt, egyáltalán megszűnhet-e a szocialista párt a választások után?
  • Megváltozott a baloldal? Gyurcsány külföldön parkoltat 150 milliót, Botkát meg fekete pénzek szatyorban való átvételével vádolják.
  • Elios-ügy, plakátügy, "mészároslőrincezés", habonyozás, korrupciózás - Melyik az ellenzéki atombomba a Fideszre?
  • Ki lesz a Fidesz ellenzéke április után?

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből (Budapest, II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél.)

PestiSracok facebook image

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Azoknak a tisztelt olvasóinknak, akik Chrome-böngésző segítségével szeretnék megtekinteni a PolBeat aktuális adását, javasoljuk, hogy a böngésző Beállítások menüpontjában válasszák ki a Tartalombeállítások-at, majd keressék meg a Flash almenüpontot. Itt az Engedélyezés sorban adják hozzá a pestisracok.hu –t az engedélyezettek listájához. A műveletek elvégzése után a Chrome-böngészőben is követhetővé válik az adás. – SM

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!

PESTISRÁCOK.HU produkció

Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.