labdarúgás
Zidane közölte a Real Madrid vezetőivel, hogy távozik - Érkezik Conte?
Zinédine Zidane azonnali hatállyal távozik a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról. Olaszországban pedig az Inter bajnoki címét követően Antonio Conte is elhagyja a kispadot, amit éppen a madridi válthat.Tizenegyespárbajban, a kapusok döntötték el az Európa Liga sorsát – A Villarreal története első nemzetközi kupáját nyerte
Nehezen akart eldőlni a mai Európa Liga-döntőben a kupa sorsa, hiszen az 1–1-es döntetlent követően sem a hosszabbítás, sem pedig a tizenegyespárbaj mezőnyjátékos szakasza nem hozott előnyt egyik csapatnak sem, így a kapusokon volt a sor, hogy büntetőt rúgjanak egymásnak. A Villarreal hálóőre magabiztos volt, míg De Gea nem, így a Villarreal nyerte a találkozót, amin egyébként a Manchester United támadott többet.Bár ma kikapott a Hertha, Dárdai másodjára tett csodát Berlinben
A Bundesliga zárófordulójában nem volt szerencséje a Hertha Berlin csapatának, hiszen a mérkőzés lefújása előtt kettő perccel kaptak gólt, amivel a TSG Hoffenheim 2–1-re nyerte a találkozót. Dárdai Pál csapata így a tizennegyedik helyen végzett a Bundesligában, ami azt jelenti, hogy a magyar edző másodjára tett csodát Berlinben.Kubatov Gábort váratlanul érte Szerhij Rebrov lemondása, de nem adja fel, keresik már az edző utódját – Peter Stöger lehet a befutó?
Kubatov Gábor az Origónak adott interjút, a közeljövőben megjelenő, az utóbbi tíz évet felölelő elnökségéről szóló könyve kapcsán. A Fradi elnöke Szerhij Rebrov február 10-i felmondásával kapcsolatban elmondta, hogy már keresik az új edzőt a focicsapat élére. Az osztrák Kronen Zeitung szerdán tényként hozta a hírt, hogy az Austria Wientől érkező Peter Stöger lehet az új mester a Népligetben, beilleszkedését pedig Nyilasi Tibor segítheti.Dárdainak sikerült, szivarral és borral ünnepelt - Bent tartotta a Herthát a Bundesligában
Dárdai Pál hatalmas feladatot kapott, illetve vállalt el, amikor a kieső helyen tanyázó Hertha Berlin ismét őt kérte fel a "lehetetlen küldetés" végrehajtására. A magyar edzőnek nem volt könnyű dolga, de a tegnapi Köln ellen elért 0-0-ás döntetlen után már biztos, hogy a berlini klub jövőre is a német első osztályban indulhat.Bognár György: Nyitottabb játékra bírtam rá a paksi srácokat (PS-interjú!)
A Paksi FC csapata a légiósokkal próbálkozó együttesek között a negyedik helyen végzett az NB1-ben, épphogy lemaradva a nemzetközi kupaszereplésről. Valljuk be: ez a csoda kategória, vagy legalábbis sokan ezt gondolták, ugyanakkor semmi különös nincsen ebben, hiszen Bognár mester már húsz éve hisz és bizakodik abban a koncepcióban, hogy csak hazai játékosokból építi fel csapatát.Laidouni lett az NB1 legjobbja – A kapusok között Tóth Balázs végzett az élen
A Nemzeti Sport munkatársai az NB1-es szezon végeztével ismét szavaztak, méghozzá a legjobb kapus, illetve mezőnyjátékos posztjára vonatkozóan. A Fradi tunéziai középpályása lett a rangsor vezetője, így kijelenthetjük: Aissa Laidouni a mezőnyjátékosok legjobbja.Engedélyezik a férfiakból és nőkből álló vegyes csapatokat amatőr szinten Hollandiában
A következő idénytől engedélyezik a vegyes csapatokat a holland amatőr labdarúgó-bajnokságokban. Ez történelmi pillanat az amatőr futball számára világszerte. A KNVB tudatos választása a sokszínűség és az egyenlőség – mondta Jan Dirk van der Zee, a holland szövetség amatőr futballért felelős igazgatója a döntés után. Hozzátette: azt szeretnék, hogy a nők a tulajdonságaik és az ambícióik alapján találják meg a nekik legmegfelelőbb helyet a labdarúgás világában.Az anyagilag gondban lévő klubok erőltetik a legjobban a Szuperligát
Egyelőre úgy tűnik, hogy amit az utolsó Szuperligáról szóló cikkünkben írtunk, hogy töredezik a Szuperliga teljesen igaz, annak ellenére, hogy a legnagyobb európai klubok még kitartanak. Ezek pont azok a csapatok, akik a leginkább el vannak adósodva. A Juventus, Real Madrid és Barcelona trió közös nyilatkozatot adott ki, amiben sok olvasnivalót találunk, de semmi érdekeset.Ajánljuk még

















