Pesti Srácok

Bognár György: Nyitottabb játékra bírtam rá a paksi srácokat (PS-interjú!)

null

A Paksi FC csapata a légiósokkal próbálkozó együttesek között a negyedik helyen végzett az NB1-ben, épphogy lemaradva a nemzetközi kupaszereplésről. Valljuk be: ez a csoda kategória, vagy legalábbis sokan ezt gondolták, ugyanakkor semmi különös nincsen ebben, hiszen Bognár mester már húsz éve hisz és bizakodik abban a koncepcióban, hogy csak hazai játékosokból építi fel csapatát.

Bognár György nemcsak azt bizonyította be, hogy kiváló tréner, és nem véletlenül szurkoltunk neki, amikor válogatott mezben rúgta a labdát, hanem a magyarságba vetett hitet is erősítette, amit egy hazai edzőről nem mindig lehet elmondani. Túl azon, hogy meg kellett felelni az elvárásoknak a csupa magyar játékosból álló kerettel, ami egyedülálló a magyar élvonalban, még a fia karrierjét is tovább kellett építeni. Bognár Istvánról tudjuk, hogy tehetséges labdarúgó, hiszen korábbi csapatainál is voltak klasszis megmozdulásai, azonban Pakson az NB1 második legjobbja lett a Nemzeti Sport szavazásán, ami hatalmas eredmény, és a gólok száma is magas Bognár neve mellett. Az apa-fia kapcsolat a sportban különösen nehéz dió, de a tréner ezzel is megbirkózott. Nem véletlen, hogy a hazai bajnokság lefújását követően Bognár Györgytől kértünk először interjút.

Már húsz éve is őt kérték fel, igaz akkor az MTK, és nem történt ekkora csoda. Az MTK Hungária vezetősége Bognár Györgyöt bízta meg a labdarúgó csapat vezetőedzői teendőivel. Pölöskei Gábor, aki addig végezte az edzői feladatokat, a klub szakmai igazgatója lett. A képen: Bognár György (b) és Kakas László kapusedző. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Gondolom, elégedett a csapat idei teljesítményével, de kíváncsi vagyok, jól gondolom-e, hogy a Paksi FC túlteljesítette önmagát?

PestiSracok facebook image

Már érkezésemkor is azt mondtam: ez a játékoskeret reálisan a stabil ötödik, hatodik hely környékére tehető, és ezt akkor is így gondoltuk, amikor még az utolsó helyen álltunk. Előzetes elképzeléseinket egy picit túlteljesítettük, de azt kell mondanom, reálisan jött ki a végére a negyedik pozíció. A végén húztuk meg a pontszerzést, aminek aztán a következménye lett ez a helyezés.

Ön hisz a paksi receptben, hogy csak magyar labdarúgók alkotják a csapatot, vagy inkább ezt elfogadta, mint a klub filozófiáját?

Ezzel a filozófiával már vagy húsz éve szimpatizálok, ha nem így lenne, nem is lennék itt. Teljesen rendben van ez a koncepció, sőt, úgy gondolom, nagyon sokan és egyre többen kedvelik ezt a felfogást az országban, ami mellett a klubunk rendületlenül kitart.

Mennyire nehéz kezelni az apa-fia kapcsolatot az edzéseken és a munkában? Kívülről úgy tűnik, működik!

Nem kell kezelni, mert nem foglalkozunk vele. A stadion területén a fiamat ugyanolyan játékosnak tekintem, mint bármely más csapattársát. A civil életben sem beszélgetünk a csapatnál történtekről, éppen azért, hogy még véletlen se keverjük össze a kettőt.

A paksi Bognár István (b) és a kisvárdai Stravos Tsoukalas a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott Kisvárda Master Good - Paksi FC mérkőzésen a kisvárdai Várkert Stadionban 2020. november 20-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ha csak egy dolgot említhet, mit hozott Ön a Pakshoz, amitől láthatóan jobb és erősebb a csapat?

Talán azt mondanám, hogy egy nyitottabb játékra bírtam rá a srácokat, amire szerencsére ők is nyitottak voltak.

A nyáron mennyire szeretnék megerősíteni a csapatot? Jövőre a dobogó a cél?

A keret nagyjából együtt van, és ráadásul keveseknek jár csak le a szerződésük. Persze mindig vannak olyan posztok, ahol erősíteni kell, hogy csak egyet mondjak: Szabó János egyedül volt balhátvéd az egész szezonban, szinte minden meccset végigjátszott, nyilván jó lenne, ha lenne egy helyettese.

Baja és Paks. Ennyire szereti a halászlevet?

Igen, mind a kettőt, és minden nap.

Vezető kép: Paksi FC

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.