lackner csaba
Lackner Csaba orra, a kispesti mutyik és illegális hulladéklerakók elleni harc is téma volt Az Ügyben (Videó)
„Ez az ügy már több mint megmosolyogtató, szerintem ezt komolyan venni egyszerűen nem lehet. Az ítélet nem engem csapott arcul, hanem a társadalmi igazságérzetet" – így kommentálta Az Ügynek Dódity Gabriella azt az elsőfokú elmarasztaló ítéletet, amiben elmarasztalták rágalmazás vétsége miatt. A Lackner Csaba által indított eljárásban a kispesti önkormányzat fideszes képviselőjét azon kijelentései miatt ítélték bűnösnek, miszerint "Lacknerék nem látnak tovább a fehérporos orruknál". Pedig fehér porokról bőven lehetett hallani a kispesti exszoci kapcsán, méghozzá több órányi hangfelvételekben, sőt még amatőr videófelvételt is láthattunk arról, mi történik egy kis zacskó – bizonyára porcukorral – Lacknerék társaságában. Az Ügy stábja a szombat este bemutatott második riportban az illegális hulladéklerakók nyomába eredt. A riportból kiderül, hogy jogszabályi szigorítás nélkül szinte tehetetlenek a közterületek gazdái – az illegális szeméthegyek ugyanis gyakran egy virágzó illegális iparág melléktermékei és gombaként nőnek ki a földből, hiába takarítják el őket sok millió forint közpénzből újra meg újra. Az Ügy Pápán az országot osztrák import szeméttel elárasztó lomisokat és illegális autóbontókat is talált.Az Ügy: fehérporos orrok és illegális lomok nyomában - Előzetes videóval (PestiTV, Az Ügy – szombat 20.30)
A kispesti kerületi bíróság szerint a közérdekű ügyek megvitatásának helye nem a Facebook, ezért szerintük nem is vizsgálandó, igaz lehet-e Lackner Csaba, az MSZP-ből is kizárt képviselő és a drogok különböző formáinak esetleges kapcsolata. Dódity Gabriellát, a kispesti Fidesz-frakció vezetője – aki Lackner kapcsán a közösségi oldalon fehérporos orrokat emlegetett – úgy ítélték el rágalmazás miatt, hogy a valóság bizonyítására lehetőséget sem adtak. Mi a helyzet az azóta korrupciógyanúba keveredett képviselővel? Több órányi leleplező felvétel nyilvánosságra kerülése után hogy lehet még mindig szabadlábon? Erre kereste a választ a héten Az Ügy. Azt is megmutatjuk, hogy mindeközben Lackner Csaba támadásba ment át: nemcsak képviselői mandátumát nem hajlandó visszaadni és tagad, hanem egyenesen áldozatot játszik.Elítélték a képviselőt, aki kokainozásról beszélt Lackner-ügy kapcsán
Továbbra is bizonyíthatatlannak ítélte a bíróság, hogy a két évvel ezelőtt napvilágot látott felvételeken valóban Lackner Csaba szerepelne és valóban kokain lenne nála, viszont első fokon elítélték azt a fideszes képviselőnőt, aki a kispesti szocialisták kapcsán „fehér poros orrot” emlegetett Facebook-bejegyzésében.Megindult a baloldali marakodás Kispestért
Paróczai Anikó momentumos kispesti önkormányzati képviselő bejelentette, indul az előválasztáson. Két ellenfele már biztosan van: Arató Gergely a Demokratikus Koalíció, míg Burány Sándor az MSZP színeiben méretteti meg magát a baloldali elővoksoláson, amelyen majd arról döntenek, ki induljon Kispesten a 2022-es országgyűlési választáson. Paróczai esélyeit csökkenti, hogy átláthatósági biztosként képtelen volt elérni, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba a korrupciógyanús ügyekben. Burány Sándor esélyeinek pedig nem kedvez, hogy az ő pártfogoltja volt Kránitz Krisztián, a botrányról botrányra evickélő kerületi vagyonkezelő igazgatója."Bementek a vécére, és ott szívtak" - Újabb baloldali kokainbotrány miatt nyomoz a rendőrség
Kábítószer-birtoklás gyanújával nyomoz a kispesti szocialisták újabb botrányával összefüggésben a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A hatóság azután kezdett vizsgálódni, hogy a sajtóban megjelent, Lackner Csaba volt MSZP-s kispesti képviselő egy felvételen azt állította a kerületi vagyonkezelő igazgatójáról, Kránitz Krisztiánról, hogy kokainozott. Sőt, az ügyben tett feljelentésben az is részletezve van, hogy erről a kerület baloldali polgármestere, Gajda Péter is tudhatott. Egyelőre úgy áll, a teljes büntető törvénykönyvet kimeríthetik azok a cselekmények, amik Kispesten folytak, hiszen jelenleg költségvetési csalás, vesztegetés, drog, okirathamisítás és más gazdasági bűncselekmények miatt is zajlanak nyomozások, igaz, eddig még senkit nem hallgattak meg gyanúsítottként a rendőrök.Ismét botrányos Lackner-felvételek kerültek nyilvánosságra
Ismét kispesti hangfelvételeket közölt a Magyar Nemzet. Az MSZP-s Lackner Csaba már önkormányzati képviselői karrierje elején tisztességtelen volt, ugyanis nem fizette ki korábbi főbérlőjének a tartozását. A szocialista pártban azonban falaztak neki. Lackner többek között arról beszél a felvételeken, hogy egyszer beejtett a liftaknába 3,6 millió forintot, amelyet valamilyen sötét ügyletből kapott Kispest korábbi polgármesterétől, Lévay Leventétől.DK: Orbán elvette a települések autonómiáját, de ők majd visszaadják
Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció főpolgármester-helyettese szerint a kormány elvette a településeket vezető testületek jogait és elvette forrásaikat, amiket a DK persze visszaadna a 2022-es parlamenti választás után. Gy. Németh Erzsébet a helyi önkormányzatok napját választotta arra, hogy egy sajtótájékoztató keretében újra a kormányt támadja. Az eseményen szóba került a Lackner-ügy is.Újabb mutyi Kispesten, gyanús ingatlancserék "Mr. 40 százalék" körében
Dódity Gabriella, a Fidesz–KDNP XIX. kerületi önkormányzati képviselője egy Facebook-bejegyzésben hívta fel a figyelmet arra, hogy a kispesti ingatlanvagyonnal lelkesen seftelő szocialisták ismét egy mutyi-gyanús ügybe keveredtek. Az eset jól mutatja, hogy a kispesti baloldal semmit sem tanult a Lackner-ügyből, a fehér poros képviselő társai a lebukás után is folytatják az "üzletet".Kitálalt a kispesti szocialisták sofőrje: Lackner van a drogos videón
A kispesti baloldal sofőrje kitálalt a Hír TV kamerái előtt, arccal, hanggal vállalva nyilatkozatát. V. Ákos öt-hat éve ismerkedett meg Lackner Csabával, Gajda Péterrel és Kránitz Krisztiánnal, akikkel számos alkalommal együtt bulizott. A férfi hangja is hallható azokon a kispesti hangfelvételeken, amelyeken Lackner Csaba vagyonával, korrupciógyanús ügyekkel és hódításaival is dicsekszik. A sofőr, aki ott volt a beszélgetéseken, állítja: a hanganyagok valódiak és nem manipuláltak.Ajánljuk még