lánchíd-felújítás
A Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzés vizsgálatát kéri a GVH-tól a Volner Párt
A Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzés vizsgálatát kéri a Gazdasági Versenyhivataltól a Volner Párt – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a szervezet elnöke.A Fidesz szerint jelenleg két Karácsony Gergely vezeti Budapestet
Rengeteg teendője miatt valószínűleg klónozhatta magát Karácsony Gergely, így most két azonos nevű, és a megtévesztésig hasonló megjelenésű főpolgármester vezeti Budapestet – vélekedett pénteken közzétett Facebook-bejegyzésében a Fidesz budapesti szervezete. A jelek szerint a baloldali mesterterv lenyűgöző gépezetébe homokszem kerülhetett, ami abban nyilvánul meg, hogy a két Karácsony Gergely rendre ellentétesen nyilatkozik a Lánchíd felújításának ügyében. A Fidesz ugyanakkor meghagyta a lehetőségét annak is, hogy Budapestnek egyetlen főpolgármestere van, aki általában összevissza beszél.Mélyen hallgat a Lánchíd-tenderről a Transparency International
A civil szervezet októberben állapodott meg a közbeszerzés átláthatóságának felügyeletéről a fővárossal, de azóta a tapasztalt visszásságok ellenére sem nyilvánult meg az ügyben. A Mandiner annak járt utána, miként történhetett meg az, hogy a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat ötmilliárd forinttal drágábban újíthatja fel a Lánchidat, mint amennyiért Tarlós István korábbi főpolgármester idején tette volna. A nyertes A-Híd Zrt. ugyanis bruttó 26,75 milliárd forintért végezheti a munkát, amíg a Tarlós István főpolgármestersége idején kiírt közbeszerzési eljárásban bár ugyanez a cég adta a legjobb ajánlatot, de abban még csak 21,8 milliárd forintos ár szerepelt.Tarlós szerint drágább lett a Lánchíd felújítása
Tarlós István korábbi főpolgármester a Magyar Nemzet kérdésére úgy értékelt: ha a főváros elfogadta volna az egy évvel ezelőtti ajánlatot úgy, hogy módosítják az engedélyt és csakis a Lánchíd felújítását kérik, akkor jelen állás szerint 4,9 milliárdot spórolt volna Budapest a beruházáson. A Lánchíd felújításának költségeivel kapcsolatos vitát az élesztette fel, hogy tegnap Karácsony Gergely a Facebook-oldalán arról posztolt: szerinte nyolcmilliárddal olcsóbban újítják fel a hidat – írja a magyarnemzet.hu.Karácsony hülyének néz mindenkit – ötmilliárddal drágább lesz a Lánchíd-felújítás
Karácsony Gergely ismét teljesen hülyének néz mindenkit! – írta a Lánchíd felújítása kapcsán a Fidesz fővárosi szervezete a Facebook-oldalán, pénteken. A Fidesz szerint a főpolgármester állításával ellentétben nem olcsóbb, hanem ötmilliárd forinttal drágább lesz a beruházás.Karácsony véletlenül beismerte: a főváros nem ellenőrizte Tüttő Kata volt élettársának cégét, így nyerhetett a kamubuszos vállalkozás
Belezavarodott a magyarázkodásba Karácsony Gergely, amikor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Lánchíd felújításáról és a kamubuszos vállalkozásról kérdezték. Végül mindkét esetben saját magát hazudtolta meg: kiderült, hogy a Lánchidat nem újítják fel rendesen, a kamubuszok botrányáért pedig igenis a főváros a felelős.Vannak, akik mindig puhára esnek – A Transparency International monitorozza a Lánchíd-felújítás közbeszerzését
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megbízta a Transparency International (TI) Magyarországot a Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzési eljárás monitorozásával – tájékoztatta a BKK szerdán az MTI-t. A közlemény szerint a TI bevonása hozzájárul ahhoz, hogy a közbeszerzési eljárás és az ajánlatot tevők közötti verseny minél nyíltabb, átláthatóbb és tisztességesebb legyen. Emlékezetes: a főváros új vezetése csaknem egy évig képtelen volt lépni a Lánchíd felújításának ügyében; Karácsony Gergely főpolgármester hosszú ideig azt sem tudta megemészteni, hogy neki is van feladata az ügyben, ehelyett a kormányra mutogatott, és bizonyos kérdésekben ezt teszi még jelenleg is. A napokban, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése után Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár jelentette be, hogy a kabinet hatmilliárd forinttal támogatja az átkelő felújítását abban az esetben, ha a lezárás nem tart tizennyolc hónapnál tovább, de Karácsonyéknak ezzel is problémáik vannak. A BKK és a TI szerződésének várható tisztaságát szemléltetheti az is, hogy a közlekedési társaság nemrég még nem volt hajlandó kiadni annak a szemlének az eredményeit, amely a Lánchíd állapotát mérte fel.Tarlós: Nekünk sem volt mindenre pénzünk, csak nem panaszkodtunk állandóan
Tarlós István volt főpolgármester hosszú interjút adott az InfoRádiónak, ahol elmondta, hogy Karácsony Gergelyéknek mindenre van kifogása, beszélt továbbá arról is, milyen állapotban adták át a fővárost, valamint hogy mi a helyzet a hidak esetében, és hogy miért nem épül gát a Nánási úton.Hiába ad a kormány hatmilliárdot a Lánchíd felújítására, Karácsonyék tovább húzogatják a szájukat (Videó!)
Fürjes Balázs értékelése szerint sikeres volt a budapestiek szempontjából a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülése. Ezzel szemben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, szerinte a csütörtöki ülésén nem haladtak a nagy ügyekben, nagy lépést nem tettek, de ott vannak a tárgyalóasztalnál. A kormány vállalta, hogy a kormány odaadja a fővárosnak a korábban megígért hatmilliárd forintot a Lánchíd felújítására, ha a főváros vállalja, hogy az átkelő tizennyolc hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva. A kabinet semmiképpen nem támogat adóemelést, megszorításokat és a főváros eladósodását; helyette Budapest tehermentesítését, közösen megegyezett fővárosi fejlesztések átvállalását és kormányzati finanszírozását javasolták a főpolgármesternek.Ajánljuk még