lászló imre
Akár a hűtlen kezelés gyanúját is felvethetik az újbudai önkormányzat ügyvédi szerződései
Az újbudai önkormányzat a polgármester-váltás óta két kézzel szórja a közpénzt saját bizalmi körökből származó ügyvédekre. Korábban már bemutattuk, hogy a DK-s László Imre (fotónkon) mvezette kerület a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodának három szerződés alapján év végéig összesen legkevesebb 20 millió forintot fizet ki. A birtokunkba került dokumentumokból kiderül, hogy a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt politikus-jogász mellett, további baráti ügyvédeket is foglalkoztatnak megegyező vagy teljesen hasonló feladatkörrel, összesen további legkevesebb 43 millió forintért az adófizetők pénzéből. A megbízott ügyvédek között Czeglédyn kívül további köztörvényes büntetőeljárásban érintett ügyvéd nevére is bukkantunk. De az iratokban előtűnik Karácsony Gergely kedvenc ügyvédi irodájának neve is, amely mellesleg még a Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró beruházásainak szabálytalanságait összegző jelentésében is szerepel szabálytalan közbeszerzés ajánlattevőjeként. A László Imre vezette kerület csak ügyvédekre minimum 60-70 millió forintot fizet ki évente, és ebben még nincs benne az önkormányzati cégek által kötött ügyvédi megbízások díja. Mindez több, mint a kétszerese annak, mint amit azonos feladatkörre az előző kerületi vezetés kifizetett.DK: a kormány lépései semmire sem jelentenek valódi megoldást
A Demokratikus Koalíció szerint a kormány lépései semmire sem jelentenek valódi megoldást a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben – mondta László Imre, a párt egészségügyi szakpolitikusa, a XI. kerület polgármestere szombati online sajtótájékoztatóján.Dehogy 29 milliót, több, mint 50-et kap Erzsébetvárostól a Czeglédy Ügyvédi Iroda
Érdekes ellentmondásra bukkantunk az erzsébetvárosi önkormányzat honlapján, amiből két fontos tényt is meg lehet állapítani: Niedermüller Péter nem 3, hanem összesen 4 szerződést kötött a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával, és összesen nem 31, hanem több, mint 50 millió forintot fizetnek ki a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt ügyvéd-politikus, Czeglédy Csaba és párja, Fodor Tímea közös ügyvédi vállalkozásának, közpénzből. A 2019. október 13. után kötött szerződésekről szóló listában kettő megbízási szerződés szerepel a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával, egy 13 milliós és egy 33 milliós keretösszegű, ugyanakkor csak egy szerződés, amit március 18-án, tehát a veszélyhelyzet kihirdetését követően írtak alá. A minap megjelent cikkek még összesen 29 millió forintos megbízási összegről szóltak – ekkora összegű szerződést ismert el Niedermüller a Fidesz-frakció kérdésére. Összeadtuk, hogy az összesen 4 szerződés mennyit hoz a Czeglédy-házaspárnak a konyhára. Nos, a végösszeg az ötvenmilliót is meghaladja. És ez csak egy önkormányzat. Azt is összeadtuk, hogy összesen mennyi közpénzt vihet haza – a DK-nak hála – Czeglédy csak az év végéig. Cikkünkben ezt is megmutatjuk!Legkevesebb 20 milliót zsebel be Czeglédyék ügyvédi irodája a DK-s vezetésű újbudai önkormányzattól, és 1 év alatt további 37 millió közpénzt nyel el
A birtokunkba került iratok szerint tavaly októbertől 2021. január végéig legkevesebb 20 millió forintot fizet ki az új DK-s vezetésű újbudai önkormányzat a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba nevével fémjelzett ügyvédi irodának. Elsőként írtuk meg, hogy az önkormányzati választás után egyes gyurcsányista polgármesterek első dolga volt, hogy megbízásokkal lássák el pártelnökük hű ügyvéd barátját. Épp a minap derült ki, hogy a Niedermüller Péter vezette erzsébetvárosi önkormányzat még a veszélyhelyzet kihirdetése után is adott újabb megbízást Czeglédynek – innen csaknem 30 millió forint üti a Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda markát. A László Imre vezette újbudai önkormányzat is leszerződött Czeglédy irodájával: amikor ez több ellenzéki pártnál is kiverte a biztosítékot, azzal védekezett, hogy mindössze három hónapos megbízásról van szó, összesen két, egymillió forint értékű szerződést hozott nyilvánosságra, majd Niedermüllerhez hasonlóan 10 évre titkosította a szóban ügyvédi megbízási szerződések alapján végzett teljesítésekről szóló adatokat, hogy senki se firtassa azokat. A PestiSrácok megtudta, hogy nem kettő, hanem három szerződés él a Czeglédy és Társai Ügyvédi Iroda és a XI. kerületi önkormányzat között: ezek közül csak az egyik szólt 2 hónapra, a másik 12, illetve 14 hónapra. Csak idén március 20-ig több, mint 4,5 millió forintot fizettek ki a szerződések alapján közpénzből, jövő év végéig pedig alsó hangon négyszer ennyit fognak. És ez még nem minden. A nálunk lévő iratok alapján a Czeglédy-féle ügyvédi iroda csak egy azok közül, amelyekkel körbebástyázta magát a DK-s kerületi polgármester. Olyan feladatokért, amit a legtöbb hivatalnál a jogi osztály végez köztisztviselő dolgozókkal, minimum évi 50 milliót fizethetnek ki.Százmilliókat fizet ki haveri ügyvédeknek Újbuda, miközben a polgármester azt híreszteli, hogy a járványügyi védekezés költségei tönkreteszik a kerületet
Három ügyvédi irodának több, mint kétszázmillió forintot fizet ki Újbuda önkormányzata, ebből csak Czeglédy Csabának és munkatársainak több, mint tizennyolcmillió jut, de a DK-s polgármester, László Imre folyamatosan azt híreszteli, hogy a járványügyi védekezés költségeit az önkormányzat nem tudja kigazdálkodni. A XI. kerületi Fidesz azt ajánlotta fel a városvezetésnek, hogy szívesen segítenek tanácsaikkal a szükséges hatszázmillió forint megtakarításához, ehhez ötletként azt adta a kormánypárti képviselőcsoport, hogy vizsgálják felül az ügyvédi irodákkal kötött szerződéseket – tette közzé a helyi Fidesz-KDNP véleményét a Facebookon Hoffmann Tamás, Újbuda korábbi, kormánypárti polgármestere.A DK beállt a koronavírusra irányuló fénycsóvába
A koronavírus-járvány nemcsak veszély, hanem óriási nyilvánosság is – fénycsóva, amely képes megvilágítani a csillogásra vágyó politikusokat. Ezt a fényt igyekezett magára irányítani a DK fővárosi polgármester-frakciója, a kerületi vezetők pénteki, közös sajtótájékoztatójával. A Niedermüller Péter által házigazdaként megszervezett eseményen nagy vonalakban azt tudhattuk meg, hogy a jelenlévő polgármesterek megindító odaadással, maguktól tesznek meg minden olyat a vírus terjedése ellen, amit az operatív törzs intézkedései nyomán egyébként is meg kéne, ezzel szemben a kormány rosszul csinálja a védekezést. Ezen kívül ismét ízelítőt kaptunk a DK-s modorból: a főszerkesztő-helyettesünket idegesen sértegető Czeglédy Csaba óvodás szintű előadása után most a párt kerületi polgármesterei kezdtek indulatosan hőbörögni, amiért nekik nem tetsző kérdést kaptak a PestiSrácoktól.Hatszorosára emelte az újbudai ellenzéki vezetés Czeglédy Csaba díjazását
Kíváncsi arra, hogy a DK-vezette újbudai önkormányzat miért fizet milliókat a korábban jogerősen elítélt, majd másfél évig előzetes letartóztatása miatt börtönben is ült Czeglédy Csaba ügyvédi irodájának? A történetnek ezúttal az Origo járt utána. A XI. kerület közpénzkezelési gyakorlatának történetét ott érdemes kezdeni, amikor 2010 októberében a Fidesz jelöltje, Hoffmann Tamás átvette a kerület vezetését a szocialista polgármestertől, Molnár Gyulától. A váltás után Hoffmann Tamást sorra érték a dermesztő meglepetések: kifizetetlen számlák tömkelege, tetemes banki tartozás – túlzás nélkül állítható, hogy az önkormányzat napi működése volt veszélyben.DK-s értékelő: szuperkórház nem lesz, marad a káosz a bulinegyedben, az alsógatyás Gréczy nem közügy
Az alsógatyás Gréczy nem politikai kérdés, nem lesz szuperkórháza a fővárosiaknak, mégsem tesznek semmit a bulinegyed káosza ellen – ezeket ismerték el a bevándorláspárti Demokratikus Koalíció budapesti kerületvezetői szerdai teljesítmény-értékelőjükön. Természetesen nem győzték hangsúlyozni, hogy "vérlázító" gazdasági ügyekre derítettek fényt – feljelentést persze nyilván nem tettek.Ajánljuk még