lászló imre
Titkos szerződésekkel javítja az átláthatóságot Újbuda DK-s polgármestere
Az újbudaiak egy szörnyen abszurd rémálomba csöppentek 9 hónapnyi DK-s kormányzást követően. Polgármesterük Hitlert élteti, majd úgy áll ki a fekete jogok mellett, hogy Mengelével mossa össze Mandelát, most pedig szakpolitikai kérdésben sikerült hasonlóan elképesztő ellentmondásba keverednie: titkosított szerződéssel bízta meg Soros jogászait a Transparencynél a XI. kerület átlátható gazdálkodásának felügyeletével. Legalábbis Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője szerint, aki hétfőn délelőtt beszélt erről a kerületi városháza előtt. Hogy a biztos kinevezése csak László Imre önmagával szembeni bizonytalanságának következménye, vagy csak egyszerűen egy újabb kifizetőhelyről van szó, nem tudni. Mindenesetre portálunk megkereste a kerület vezetését és a DK központját is, hogy az általuk hirdetett átláthatóság jegyében öntsenek tiszta vizet a pohárba, ez azonban lapzártáig nem sikerült. Ebből pedig csak arra tudunk következtetni, hogy a havi egymilliós fizetés ellenére sem végez kifogástalan munkát az átláthatóságért felelős biztos. Hogy segítsük munkáját, megkeresésünket a cikk végén változtatás nélkül közöljük. Tarlós feljelentést tett, Jakab fröcsögött, a libsi propaganda pedig a fiatalokat hülyíti – Pesti Lányok vlog (PS-videó!)
László Imre DK-s polgármester azon túl, hogy Hitler munkásságát méltatta, majd "mengelézett" egyet, úgy tűnik, hamis adatot tüntetett fel életrajzában is. László Imre ezek után úgy döntött, inkább elmegy egyet pihenni. Karácsonyék még mindig nem találják a pénzt a Lánchíd felújítására, bár már mindenki bebizonyította, hogy a szükséges forrás meglenne, de a Facebook-huszár polgármester és bandája csak hárít. Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere feljelentést tett a rendőrségen, mivel Kerpel-Fronius főpolgármester-helyettes korrupciógyanús ügyekről beszél, ezért Tarlós szerint jobb, ha a hatóság jár utána az említett budapesti projekteknek. A vlogban Simicskó Istvánról, Kocsis Mátéról és a jövő évi költségvetésről is szó lesz, amellett, hogy egyébként Jakab Pétert leteremtette Kövér László az Országgyűlésben. A szélsőbalos propaganda új utat talált a fiatal generációkhoz és a közösségi médián keresztül tolja az LMBTQ-lobbit, az anarchista Black Lives Mattert, mindezt úgy, hogy közben próbálják trendivé tenni a szélsőbaloldali mantrákat. Szerintünk ez veszélyes!A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze és ossza meg videónkat! Kocsis Máté a PS-nek: amit Jakab Péter művel, azt még egy kocsmában se nagyon tolerálják, nemhogy a magyar Országgyűlésben (PS-videó)
Hétfőn zárult az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, de mielőtt nyári szabadságra vonultak volna a honatyák, még zajlott az élet, volt minden, mint a búcsúban. Feljegyezhettük Jakab Péter kocsmai stílusát és már megszokott provokálását, akitől Kövér László házelnök meg is vonta a szót. Természetesen nem maradhatott el Szabó Tímea rikácsolása és megszokott rágalmazásai sem, sőt Bangóné is süvöltött egyet, ha már szót kért, de megvillant a sokak szerint felborult folyadékháztartással magyart- magyar ellen hergelő Gyurcsány Ferenc is. (Tudósításaink itt és itt olvashatóak.)A PestiSrácok.hu Kocsis Mátétól, a Fidesz frakcióvezetőjétől tudakolta meg, hogy vajon a mai országgyűlési nap mennyire képezte le az elmúlt hónapokat, mire volt képes ma és az utóbbi időben a magyar ellenzék ? Kocsis Máté elmondta, hogy az ellenzéki térfélen az kap pluszpontokat, aki durvábbakat tud mondani, a verseny pedig néha elfajul, ahogy a mai napon is történt. Szóba került a Lánchíd esete is, hiszen lassan már unalomig ismert, hogy a Lánchídra megvan a pénz a főváros számláján, azonban az új, baloldali városvezetés valójában nem csinált semmit ebben az ügyben sem, Kocsis szerint. Nem mehettünk el szó nélkül a Hitlert méltató gyurcsányista László Imre esete mellett sem, aki Nelson Mandelát összekeverte Josef Mengelével, így derekasan tartja a nemzetiszocialista vonalat. Legközelebb talán Göring vagy Himmler is sorra kerül Újbuda DK-s polgármesterénél, a kérdés azonban csak az, hogyha ezt a jobboldali politikus engedte volna meg magának, akkor megúszhatná-e a mostani kaki-kenéssel? A Fidesz frakcióvezetője felvetette portálunknak az eset margóján, hogy mit szólna most a 444, az RTL Klub, az Index, a HVG és az összes baloldali médium, ha ezt a jobboldalról hallották volna. Kocsis hozzátette azt is, hogy a baloldalon nincsen semminek következménye, visszatekintve Lackner Csaba ügyére, vagy akármelyik baloldali botrányra. Végül kíváncsiak voltunk Kocsis Máté véleményére a Momentum roma életeket védő kampányával kapcsolatban, amely a szélsőbaloldali és anarchista antifák, valamint a szélsőségesen rasszista Black Lives Matter gyűlölködését importálná Magyarországra. A válaszokért nézzék meg videónkat! Tovább gyűrűzik a László Imre-botrány: évek óta kamuzik arról, hogy PhD fokozata van
Nincs mit tenni, hiszen a ballibek rendre öngólt rúgnak az ellenzéki térfélen. László Imre, Újbuda DK-s polgármestere amellett, hogy a múlt héten Adolf Hitlert méltatta, majd a Heti TV-ben összekeverte az SS tisztjét, az auschwitzi haláltábor “orvosát”, Josef Mengelét, a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnökével, Nelson Mandelával, úgy tűnik szándékosan ferdített el olyan tényt, amely a végzettségével kapcsolatos. A gyurcsányista polgármester egy Magyarországon nem akkredikált képzés elvégzését PhD fokozat megszerzéseként tünteti fel életrajzában. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.