lászló imre
László Imre ahhoz is pancser, hogy Karácsonytól kérjen pénzt, ezért inkább a kormányt szidja, az egyszerűbb
László Imre a hétfőn megjelenő, Újbuda nevű önkormányzati lapban készül arra, hogy megmagyarázza saját szerencsétlenkedését. A XI. kerület polgármestere arra készül, hogy a jó DK-s módszerek alapján bármiféle tények nélkül szidja a kormányt, holott most éppenséggel Karácsony Gergelyéket kéne kritizálnia. A kerület vezetésének újabb összeget kellene most megpályáznia ahhoz, hogy folytatni tudjon egy beruházást, a kormány az erre szánt összeget továbbította is már a fővárosnak, azonban Karácsonyék azt másra költenék. László szerint pedig ezért a kormány a hibás. Logikus. Túltolta a szivárványos biciklit a Momentum; ismét akcióban Gyurcsány ifjú Lenin-fiúi (Karantén-vlog)
Mostanában minden ellenzéki politikus igyekszik hasznot húzni a meleg- és transzpropaganda népszerűsítéséből, hiszen Karácsony Gergely büszkén tűzte ki a szivárványos zászlót a Városházára, sőt, a momentumos Soproni Tamás, Terézváros polgármestere a melegeknek is jegyescsomagokat fog osztogatni. A Karantén-vlog pedig nem hallgat az elharapózó őrületről. Sokaknak nem tetszik a szivárványos hadjárat, így ezek a törpe kisebbséget képviselő zászlók a kukában és tűz martalékaként is végezték több helyen – a provokáció, úgy látszik, sikeres volt. Azonban úgy tűnik, hogy a Momentum kezdi túltolni a melegpropagandát. Olyan agresszívan és émelyítően álltak oda az "ügy" mellé, hogy az már saját követőiknek is túlzás, ezt a fennforgást pedig az e heti Karanténból sem hagyhattuk ki. Ahogy telt a nyár, múltak a hetek, a DK-s László Imre is visszatért nyaralásából, és most már nem Adolf Hitlert munkásságát ismeri el, már nem Mengeléről akar teret elnevezni, hanem ő is kitűzte a szivárványos zászlót. Műsorunkban igyekszünk rávilágítani, hogy bizony nagyon nehéz a szivárványos zászlóra mázolt horogkereszttel kilovagolni a csatatérre, mert a végén senki sem tudja majd, hogy hova tartozik Gyurcsány egyik kedvenc politikusa. Az agresszív és tanácsköztársasági demagógiát közvetítő DK továbbra sem nyugszik: Gyurcsány ifjú követői a Balatonnál óbégattak egyet. Vérszegény mondókájuk hallatán azonban lehet, hogy nem csupán legyinteni kellene, hiszen a kommunista propaganda ellen fel is kellene lépni. Szóba kerül még Pikó András és a józsefvárosi menzabotrány, amely új mélységeket és magasságokat is elért, hiszen az ügy immár a Kúria előtt van. Pikó nem akarta kifizetni a büntetést, így kerületének még több kárt okozott, a káosz közepette megszűnő közétkeztetést pedig nem pótolják a szép szavak, a függetlenség és a színes elfogadás bársonyos harmóniája. Nézzék meg videónkat és nevessenek, bosszankodjanak velünk együtt! Nyomozást rendelhetnek el Újbuda polgármestere ellen – Tényi István cikkünk alapján hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt tett bejelentést
Hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt, ismeretlen elkövető ellen tett bejelentést Tényi István, a PestiSrácok.hu oldalán megjelent írásában foglaltak miatt. Mint ismert, portálunk július hó 3-én közölt beszámolót "Botrány Újbudán: a DK-s polgármester miatt több ezer gyerek étkeztetése kerül veszélybe" címmel. Ebben arról írtunk, hogy jogszerűtlenül, önkényesen készül szerződést bontani Újbuda polgármestere a kerületi közétkeztetésre szerződött céggel; a döntés komoly anyagi károkat okozhat az önkormányzatnak. A polgármestert láthatóan az sem érdekli, hogy ötezer kisiskolás étkeztetése is veszélybe kerül, mint ahogyan azt is figyelmen kívül hagyta, hogy új közbeszerzési eljárással, pályáztatás útján válasszák ki az új önkormányzati partnert. Bár a Demokratikus Koalíció politikusaként folyamatosan az átláthatóságról és az antikorrupcióról beszélt kampányában, az új céggel folytatott egyeztetésekről, tárgyalásokról még jegyzőkönyv sem készült. A ballibek elszabotálták az újbudai testületi ülést, megmentették a Hitlert éltető László Imre polgármestert
A hétfő reggelre összehívott újbudai rendkívüli képviselő-testületi ülés érdeklődés hiányában elmaradt, jobban mondva meg lett tartva, csupán határozat képtelennek minősült. Úgy tűnik, hogy a balliberális újbudai képviselőket egyáltalán nem zavarja László Imre Hitler munkásságát éltető kijelentése, sőt legszívesebben elfelejtenék azt, "fátylat borítanának a múltra". Egészen felháborító, amit művelnek, a dékás képviselő ilyesfajta mosdatása már egyenesen pofátlanság. A Fidesz-KDNP újbudai képviselői szerint a baloldalon ismét bebizonyították, hogy nem tudnak élni a kerületi emberek megelőlegezett bizalmával, csak a saját politikai érdekeiket nézik, nem törődnek sem az alapvető emberi jogokkal, sem az újbudaiak képviseletével. Kinyaralta magát a Hitler munkásságát éltető DK-s László Imre, lemondania úgy tűnik nem kell, de nyilvános bocsánatkérésre kötelezik
A jövőhét elejére rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze Újbuda Önkormányzata. A mellékelt politikai nyilatkozatban az ülés előterjesztői azt írják: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda képviselő-testülete elítéli és elhatárolódik minden olyan közléstől, amely alkalmas az önkényuralmi rendszerek áldozatai emberi méltóságának vagy kegyeleti jogának megsértésére, továbbá amely az önkényuralmi rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények. A kérdés már csak az, hogy le fog-e mondani a Gyurcsány-párti polgármester, akinek mostanság furcsán gyakran jutnak eszébe a náci Németország híres képviselői. Úgy tűnik, Hitler munkásságát méltató és Mengelét, Mandelával összekeverő László Imre hamarosan visszatér a nyaralásból, ahová "kimerítő munkája" miatt kényszerült elmenni. Ideje hazatérni és felelősséget vállalni az elhangzottakért. Meglátjuk egy mennyire fog összejönni a gyurcsányista politikusnak. Tippelni ér!