lászló imre
Lehet, hogy felrobbanna a Fegyőr-féle hazugságvizsgáló? A Momentum elnöke szerint Pikó András a példa az átláthatóságra – Ozsváth Kálmán a Karanténvlogban
Fegyőrnek már hazugságvizsgálóra van szüksége, hogy bizonygassa eszement nézeteit, de mi enélkül is tudjuk róla, hogy nem mond igazat. Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs, valamint Szalai Szilárd ezen a héten sem kapott pihenőt az ellenzéktől, a péntek esti Karanténvlogban pedig Ozsváth Kálmánnal, az újpesti Fidesz önkormányzati képviselőjével beszélgettek Fegyőrék és a baloldal aktuális őrületeiről. Szerepet kapott a műsorban tehát a Momentum elnöke, aki szerint Soproni Tamás, Déri Tibor és Pikó András is az átláthatóság bajnoka. Természetesen a baloldal nagyágyúi közül ismét érkezett egy komoly versenyző: ezen a héten Kunhalmi Ágnes összeszedett gondolatait vesézték ki a srácok, a szocik társelnöke szerint ugyanis a kormány viszi bele a politikát a járványhelyzetbe. Kunhalmit az sem tántorítja el ködös zagyvaságaitól, hogy napi szinten cáfolják a szocik hazugságait, és a szélkakas-politika jegyében teljesen nyugodt arckifejezéssel jelenti ki egyik héten azt, amit az előző héten még teljesen másképp gondolt. A Karanténvlog régen foglalkozott már Jakab Péterrel és a köpönyegforgató Jobbikkal, azonban most már ez sem maradhatott el, ennek pedig jó apropót szolgáltathatott Schiffer András, aki az ATV-ben fejtette ki lesújtó véleményét a teljes ellenzékről. Végül Czinege elvtárs régi cimborája, a DK-s László Imre került terítékre, aki még arra sem volt képes, hogy pánikkeltő hazugságait fejből mondja; Újbuda polgármestere ismét leszerepelt. Nézzétek meg a Karanténvlogot, megéri! Schiffer András szétalázta a Jobbikot és az ellenzéket – Fegyőrről hazugságvizsgáló nélkül is tudjuk, hogy nem mond igazat (Karantén-vlog)
Schiffer András, az LMP egykori elnöke keresetlen szavakkal alázta szét az ATV-ben az ellenzéket, amikor a köpönyegforgató Jobbikról és a többi ellenzéki pártról lerántotta a hazugságoktól szakadt leplet, majd azt mondta róluk, hogy "az ég menekítse meg tőlük az országot". Nos, ezzel a Karantén is egyetért, és reméljük, az igazán hazug, agymosott baloldali propaganda és köpönyegforgatás minél kevesebb embert fertőz meg. Ma azonban a köpönyegforgatók nem maradhattak ki adásunkból, hiszen Jakab Péter, a parizerkirály most sem volt képes a neki szegezett kérdésekre egyenesen válaszolni; terelt, mutogatott, és továbbra is szeretné, ha mindenki elhinné: milliós fizetése mellett ő bizony a nép egyszerű gyermeke. Természetesen őt sem kíméltük, ahogy a nagyokat mondó, véleményét hétről hétre változtató Kunhalmi Ágnest sem, aki most attól óvja a kormányt, hogy politikát vigyen a járványhelyzetbe. Mondja ezt az egyszázalékos népszerűségnövekedésért bármire képes Kunhalmi, annak a pártnak a társelnöke, akik nap mint nap keltik a pánikot, oltásellenes és a magyar emberek lelki békéjét megzavaró, azonnal cáfolható hazugságokkal operálnak. Azért maradt még ezen kívül is csemege a Karantén számára, hiszen Fekete-Győr András hazugságvizsgáló elé akar állni, miközben Soproni Tamásról, Déri Tiborról és Pikó Andrásról azt mondja, hogy átlátható kerületi vezetők. A Momentum kapkodása és arroganciája nem ismer határokat, az újságírókat listázó és eltiltó Fegyőr minden alkalommal újabb aljasságba vagy butaságba fut bele, ahogy a pártjához csapódó Hadházy Ákos is teszi. Végül műsorunk alászállt a DK poklába is, hogy meghallgassuk Adolf Hitler egyik kései szimpatizánsát, a Mandelát Mengelével összekeverő újbudai gyurcsányista polgármestert, László Imrét, aki csak olvasni tudta a napi propagandaadagot, de így sem volt benne köszönet, hogy nem ment fejből. Tartsatok ma is velünk, nézzétek a Karantént! Az oltásellenes DK sántító marketingfogása: László Imre érvényes működési engedély nélkül lenne önkéntes orvos?
Önkéntes orvosnak állna László Imre, a DK újbudai polgármestere. Szögezzük le, hogy a járványhelyzetben ez valóban nemes felajánlás, csak akad közben néhány aprócska buktató. Már az is picit bizarr, amikor valaki a fekete Mandelát a hírhedt náci orvossal, Mengelével keveri össze, majd ezt követően bejelenti, hogy ismét felveszi a fehér köpenyt. Akkor pedig valóban összekoccannak a fogak, amikor az is kiderül, hogy László Imre orvosi működési engedély nélkül tenné meg ezt. Végül pedig tegyük hozzá, hogy a DK agresszív és hazug oltásellenes kampánya közepette ez sem tűnik sajnos másnak, mint olcsó népszerűség-hajhászásnak, némi mocskolódással vegyítve. Ne így legyen, de László Imrének igen nehéz elhinni bármit is. Niedermüller nem hajlandó kiadni Czeglédy ügyvédi irodája teljesítési igazolásait
Közérdekű adatigényléssel fordult Veres Zoltán VII. kerületi önkormányzati képviselő, a Fidesz–KDNP-frakció vezetője Niedermüller Péter polgármesterhez. Azt kérte, hogy küldjék meg számára a dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodának kifizetett megbízási díjak alapjául szolgáló teljesítési igazolásokat. Niedermüller megtagadta a dokumentumok kiadását, arra hivatkozva, hogy azok személyes adatokat tartalmaznak, így ha esetleg nyilvánosságra kerülnének, az sértené az önkormányzat törvényes működési rendjét. A Fidesz frakcióvezetője kizárólag előre egyeztetett időpontban, személyesen, a jegyző jelenlétében nézhet bele a papírokba. Budai Gyula országgyűlési képviselő szerint a közérdekű adatok kiadásának megtagadása rendkívül aggályos. A politikus a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy szerinte azért nem küldik el a teljesítési igazolásokat, mert azok talán nem is léteznek és így akartak időt nyerni. Ahogy arról korábban többször is írtunk, a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával több ellenzéki önkormányzat is milliós ellenértékű keretszerződéseket kötött, köztük a legtöbbet a DK-s vezetésű VII. kerületi önkormányzat, akik különböző jogi tanácsadásokra, peres képviseletre, átvilágításokra és sajtóperekre is leszerződtek Czeglédy irodájával. Ezt a szerződést azután is fenntartották, hogy Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságát felfüggesztették. A szerződések értelmében Erzsébetváros önkormányzata a mai napig több, mint 90 millió forinttal gazdagította a költségvetési csalással és bűnszervezet vezetésével vádolt, praxisában felfüggesztett DK-s jogász családi vállalkozását. Baloldali érzékenység: László Imre sajnált kétszázezer forintot áldozni egy fiatalon elhunyt válogatott sportoló emléktáblájára, mert fideszes volt a kezdeményezés
Az Újbudát bő egy év alatt gyurcsányi mélységekbe amortizáló, Czeglédy Csabának többször is súlyos milliókat kipengető, Adolf Hitlert éltető DK-s László Imre és csapata ismét kitett magáért. Újabb „emberi” húzásuk ismét lelkük sötét bugyrát mutatja meg nekünk: nem voltak hajlandóak ugyanis kétszázezer forintot áldozni a fiatalon elhunyt válogatott labdarúgó, Pusztai László emléktáblájára, mondván: a kormány elvette a pénzüket, ezen kívül a beterjesztés az ellenzéktől, azaz a Fidesztől jött. Így politizál „ügyek mentén” együttműködve az ellenzéki összeborulás, de azért Újbuda baloldali vezetése sem egyhangúan hozta ezt a szégyenteljes döntést, ahogy írásunkból ez ki is derül. Ha már a pénznél tartunk, egyébre azért láthatóan jutott a kerületi büdzséből, az emléktábla összegét pedig végül a Ferencvárosban csaknem hét évet játszó Pusztai emlékére az Albert Alapítvány állja majd. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.