lászló imre
Tömegesen záratná be a kórházakat a baloldal (Videó)
Komáromi Zoltán, a baloldal egészségpolitikusa nemrég kórház- és osztálybezárásokat ígért, ha hatalomra kerülne a baloldal. Most párttársa, a DK-s László Imre is azt nyilatkozta: kevesebb kórház is elég lenne Magyarországon. Eközben Márki-Zay Péter, a baloldal jelöltje veszélyes egészségügyi elképzeléseit ismerteti folyamatosan a közvéleménnyel, fűszoknyás felszolgáló lányokkal és indiai szemműtétekkel. És persze vizitdíjjal, kórházi napidíjjal, magánosítással – vagyis fizetős egészségügyi ellátással.A baloldal ott folytatná az egészségügyi programját, ahol abbahagyta
Márki-Zay Péter nem tartja ördögtől valónak a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetését, ahogyan az egészségügy privatizálását sem – derült ki korábbi nyilatkozataiból. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a baloldal ugyanott folytatná az egészségügyi programját, ahol 2010-ben abbahagyta.Bukhat a Városháza-mutyi próbabiznisze – Érvénytelenítette a testület a kelenföldi városközpontra kiírt pályázatot (videóval frissítve!)
A Fidesz–KDNP kerületi frakciója a kezdetek óta igyekszik megakadályozni a környéken élők tízezreit kiszolgáló kelenföldi városközpont eladását, most pedig úgy tűnik, sikerrel jártak: az egyre szövevényesebb ügy kapcsán ugyanis pénteken reggel rendkívüli testületi ülést tartott az újbudai önkormányzat, ahol világossá vált, hogy már a baloldali politikusok sem tudják követni az eseményeket. Hintsch György szocialista alpolgármester például azt nyilatkozta a Pesti Riporternek, hogy semmiről nem tud semmit, kartársa, a momentumos Orosz Anna pedig már meghaladta az emberek színvonalasabb ellátásáról szóló mantráját és töredelmesen bevallotta, hogy a pénzhiány miatt adják el a szolgáltatóközpontot. Ebben a zavaros közegben tartott szavazást a testület arról, hogy érvényesnek tekinti-e a Fővárosi Vagyonkezelő által az ingatlanra kiírt pályázatot. A baloldali képviselők lefagytak és tartózkodtak, a fideszes kisebbség pedig elutasította a javaslatot. A kelenföldi városközpontra kiírt pályázat tehát (részlegesen) érvénytelenné vált. Ez pedig a nagyobb "dealre" is kihatással lehet.Már a pályáztatás előtt döntöttek a Kelenföld Városközpont sorsáról?
Információink szerint az Óbuda Group nevű tervező, mérnöki szolgáltató és projektmenedzsment vállalat máris megkezdte a Kelenföld Városközpont épületének helyére tervezett kilencemeletes toronyház tervezését. A jelenlegi épület eladására kiírt pályázat körül hetek óta áll a bál, az üzlethelyiségek bérlői és a helyi lakosok tiltakoznak ellene, a XI. kerület vezetése pedig kerüli velük a nyílt párbeszédet, mellébeszél és hitegeti őket, de csakis szóban. Írásba adni semmit sem hajlandó. Úgy látszik, nem ok nélkül. László Imre kerületi polgármester ismeretlen okból tartja a hátát a jutalékosztogatásról elhíresült Fővárosi Önkormányzat legújabb ingatlaneladási bulijáért.Brüsszelben térdepelt és fasisztázott Márki-Zay, ahogy a szovjet időkben tették a magyar komcsik Moszkvában (Karantén-vlog)
Milyen is az igazi jobboldali-keresztény miniszterelnök-jelölt? Elsősorban a balliberális politikusok előtt tesz hűségesküt, lehetőleg pedig Brüsszelben teszi ezt, természetesen Gyurcsány Ferenc szövetségében, hogy teljes legyen a kép. Márki-Zay Péter pedig még büszke is erre, kis barátja, Kész Zoltán pedig vélhetően nem csak úgy álldogált mellette, mint egyes dolgok szoktak a lakodalomban, hanem intézett egy jó belépőkártyát is. De most ilyen turpisságokra nem volt szükség, hiszen a baloldali elit és néhány levitézlett néppárti politikus önként ereszkedett le Zajos Petihez és vacsorázgattak, jól kibeszélve a magyarországi fasiszta diktatúrát. Ezt normális helyeken hazaárulásnak hívják, a szoci Ujhelyi által szervezett szeánsz azonban további burjánzásra késztette Rezsi Peti gőgjét, aki lassan az univerzum urának képzeli magát. A Karantén nemcsak Márki-Zayról rántja le a leplet, hanem az egészségügyi pánikkeltést ismét vörös zászlajára tűző DK-ról is, akik a főkomcsikat állították csatarendbe, hogy újra nekifussanak a járványügyi hergelésnek, amihez úgy térnek vissza, mint kutya az okádékához. Adásunk lecsapott kedvenc BimmBamm Tominkra is, hiszen az MSZP új megmondóembere, Harangozó Tamás valami elképesztően érthetetlen okból kifolyólag Orbán Viktort támadja, mert szerinte a miniszterelnök migránsokkal akarja elárasztani hazánkat és Európát. Harangozó ostobaságánál csak a merészsége nagyobb, a kurázsira azonban 2015-ben nagyobb szükség lett volna, amikor az MSZP a migrációt álproblémának tartotta, a felállítandó határkerítését pedig hülyeségnek. Végül az egyre bágyadtabban karatézó Jakab Péter minigyűlését is megtalálta a Karantén, ahol a Jobbik elnöke a végjátékot idéző kötelező hergeléssel igyekezett azokat a keveseket harcra buzdítani, akik még hisznek a Gyurcsány karjában édesdeden megsimuló politikusnak.Volt munkáltatójának szervezte ki a rendelőintézet új telephelyét Újbuda DK-s polgármestere
Azt a Swiss Medical Zrt.-t bízta meg az újbudai önkormányzat – a polgármester javaslatára – a kerületi rendelőintézet új telephelyének üzemeltetésével, amely László Imre DK-s kerületvezető korábbi munkaadója volt. A Swiss Clinic fantázianéven tevékenykedő cég egykori orvosigazgatója, Újbuda jelenlegi polgármestere bármiféle verseny vagy pályázat nélkül javasolta a kerületi önkormányzatnak, hogy volt munkaadója vehesse át a Szent Kristóf rendelőintézet egyes feladatait, miközben a szolgáltató messze nem képes a legszéleskörűbb ellátást biztosítani a kerületieknek. A megbízásnak köszönhetően az önkormányzat új partnere tb-támogatásra is jogosult lehet, ami komoly bevételi többletet hozhat. A haverokra pedig tényleg van pénz Újbudán, hiszen a rendelőintézet ügyével párhuzamosan az is kiderült: nemcsak a területfoglalási díjat engedték el László Imréék a szervezőknek, de még tíz-tízmillió forinttal támogatták is „szegény éhező művészeket” tavaly és az idén is.Március óta folyamatosan növekszik az egészségügyben dolgozók száma
Március elején a kormány javában megreformálta az egészségügyet: az új egészségügyi szolgálati jogviszonnyal együtt a radikális orvosi béremeléssel és a hálapénz kivezetéssel is sokat változott a hazai egészségügy. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Facebook-oldalán számolt be a jelentős változásokról. A baloldal pedig maradt a hangulatkeltő hazugságoknál.Újbuda kiáll a meleglobbi mellett – írták László Imréék, aztán szembejött a valóság
Újbuda is kiáll az elfogadás mellett – ezzel a felkiáltással tett közzé szivárványos fotómontázst a DK-s vezetésű kerület hivatalos Facebook-oldala. Européer ellenzékünk megkapta a külföldi ukázt, ennek megfelelve pedig cselekvésbe is lendültek Újbuda vitéz liberálisai, és kitűzték a szivárványos zászlót a városháza elé. A kerületi lakosok azonban nem voltak ennyire lelkesek, a népharag pedig hamar szembejött László Imréékkel a Facebookon.Ajánljuk még