légi közlekedés
Egyre több ember életét veszélyezteti a WOKE őrület
A normálisan gondolkozó emberek egy ideje próbálják figyelmeztetni az abberrált kisebbségeket, hogy nem, lesz jó vége annak, ha kizárólag bőrszín, vélt, vagy valós nemi identitás, vagy más mentális betegség alapján osztogatnak komoly pozíciókat embereknek, ahelyett, hogy a tényleges képzettség és gyakorlat lenne a mérvadó. Bármennyire is próbálja titkolni a világ WOKE médiája, eljött az idő, amikor sajnos azt kell mondanunk: igazunk lett, a neokommunista őrület már áldozatokat is szed és embereket veszélyeztet napi szinten. És ezt most tényleg nem esik jó leírni, de mi megmondtuk.Késnek a repülők a havazás miatt a Budapest Airport szerint
Az intenzív havazás miatt késésekre, járattörlésekre kell számítaniuk az utazóknak szombat este a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - írta a Budapest Airport Zrt. Az időjárási körülmények miatt az 1-es futópályát le kellett zárni, a repülőtér jelenleg egy futópályával üzemel - tartalmazza a közlemény.Egyre közelebb a vulkánkitörés, már a légi közlekedést is érinti a veszélyhelyzet
A vulkánkitörés veszélye miatt kedden megemelték a légi közlekedési riasztás szintjét Izlandon. A polgári védelmi hatóságok már korábban szükségállapotot hirdettek a térségben, a délnyugat-izlandi Grindavík halászváros lakóinak el is kellett hagyniuk otthonukat a vulkánkitörés növekvő veszélye miatt.Terjed a terrorveszély: bombariadót rendeltek el hat francia reptéren
Franciaország több repterén is bombariadót rendeltek el szerda délután. A Lille-i reptér közösségi oldalán azt írták, hogy az egész repteret ki kell üríteni. Hozzátették azt is, hogy a biztonsági szervek a helyükön vannak, dolgoznak. Az AFP francia hírügynökség rendőri forrásoktól úgy értesült, hogy összesen hat reptérről jelentettek bombariadót. Lille mellett Brestben, Lyonban (a Bron reptéren), Nantes-ban, Nizzában, Toulouse-ban és a párizsi Beauvais reptéren van még riadó. A merényletfenyegetések e-mailben érkeztek, de a szükséges ellenőrzéseket követően több helyen már újraindult a forgalom – jelezték hivatalos források.Mi történhetett? – 100 repülőgép adott le vészjelzést egy időben Moszkva felett
Mintegy száz repülőgép jelentette a 7700-as segélyhívószámot a Moszkva környéki radarok felé – hívta fel a figyelmet a flightradar24.com weboldal. Ez azt jelenti, hogy egyértelműen tájékoztatják a földi irányítót arról, hogy a légi jármű fedélzetén súlyos probléma van, és segítséget kell nyújtani. Az orosz Szövetségi Légiközlekedési Ügynökség később közleményt adott ki, amelyben tisztázta, hogy az adatok valótlanok.Letakarta és az ülésében hagyta a halott nőt a Qatar Airways személyzete – az út 14 órás volt
A Qatar Airways egyik Dohából Sydney felé tartó járatán az egyik utast eszméletlen állapotban találták. Nem sokkal később kiderült, hogy a nő meghalt, ekkor az utaskísérők megpróbálták újjáéleszteni, valamint hangosbemondón megkérdezték, van-e orvos a fedélzeten.Új járatokat indít a Wizz Air
A Wizz Air a megnövekedett kereslet miatt bővíti kilenc népszerű útvonalán a magyar fővárosból induló járatok számát, együttesen 14 új járattal hetente. Emellett október elejétől az egyiptomi üdülőváros, Sarm es-Sejk is közvetlenül elérhető lesz Budapestről heti két alkalommal - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.Franciaország minimálár bevezetését javasolja a repülőjegyekre Európában
Franciaország minimálár bevezetését javasolja a repülőjegyekre Európában a szociális és környezetvédelmi dömping elleni küzdelem céljából – mondta Clément Beaune közlekedési miniszter a L'Obs című francia hetilapnak adott interjúban. A tárcavezető hozzátette, hogy a javaslatot a következő napokban bemutatja uniós kollégáinak.Vasárnaptól közvetlen légi járat köti össze Magyarországot Üzbegisztánnal
Vasárnaptól közvetlen légi járat köti össze Magyarországot Üzbegisztánnal; szeptembertől heti kettő, januártól három, 2025-től pedig négy járat közlekedik majd Budapest és Taskent között – jelentette be a tárca közlése szerint szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Ajánljuk még