leisztinger tamás
Az ellenzéknek most az fáj, hogy a magyar gyerekek nem a szutyokban táboroznak
Borzalom, hogy az elmúlt nyolc évben másfél millió magyar ember nyaralhatott kedvezményesen az Erzsébet-programnak köszönhetően az ország legszebb tájain! Rémálom, hogy nagycsaládosok, gyerekek, idősek, fogyatékosok pihenhettek remek körülmények között szinte ingyen! Hallatlan, hogy a 2010 előtt lerohadni hagyott szállodákat, ifjúsági táborokat Orbánék felújítják, kicsinosítják, sőt – még kimondani is szörnyű – újakat építenek! Hervadhatatlan ellenzékünk újra leporolt gondolatai ezek. Szerintük mindez azt igazolja: itt D-I-K-T-A-T-Ú-R-A van. De ne aggódjunk: ha netán hatalomra vergődnek, majd visszarohasztanak mindent a 2009-es szintre! A milliárdos Leisztinger cégének átjátszott Napfényfürdő miatt is szorulhatnak Botkáék
A szegedi Napfényfürdő, más néven Aquapolis 30 ezer négyzetméteres területen, több, mint 10 medencével, csúszdaparkkal, élmény-, wellness- és strandszolgáltatásokkal és gyógyászati szárnnyal az ország legnagyobb fürdőkomplexuma. Közel 8 milliárd forintból épült 2010-ben, 5 évvel később mégis mindössze 1,4 milliárd forintért jutott hozzá Szeged város 80 százalékos tulajdonrészéhez az egykor MSZP-s kötődésű Leisztinger Tamás milliárdos turisztikai mamutcége, a Hunguest Hotels. A szegediek elveszítették az uszodájukat, ahol olcsón fürödhettek, az önkormányzat pedig egy értékes ingatlanát. A Hunguest milliárdokat spórolt a beruházáson, de a legjobban a Szeviép járt (amelynek korábbi vezetőit első fokon több év börtönbüntetésre ítélték a közelmúltban csődbűncselekmény miatt). Ahogy minden más nagy beruházást a szocialista vezetésű városban, a Napfényfürdőt is ők építették, a kivitelezésen milliárdokat kaszáltak, miközben az alvállalkozókat, akárcsak az autópályaépítésnél, itt sem fizették ki. A Szeviép-károsultak képviselője hanyag és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést az úgynevezett Ligetfürdő ügyben. Állítja, hogy Szeged város önkormányzatát legalább 2 és fél milliárd forint vagyoni hátrány érhette. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.