letartóztatás
Hableány-katasztrófa – Ismét az ukrán hajóskapitány letartóztatását indítványozta az ügyészség
Ismét a huszonnyolc halálos áldozatot követelő, májusban bekövetkezett dunai hajóbaleset feltételezett felelőse, a Hableány nevű turistahajót elsüllyesztő Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatására tett indítványt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a vádhatóság. Az ügyben új fejlemény, hogy a bűncselekmények köre bővült: a nyomozó hatóság harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával is meggyanúsította Jurij Csaplinszkijt. Emellett az ügyészség álláspontja szerint a kényszerintézkedésnek több különös oka is fennáll, csak így biztosítható ugyanis a terhelt jelenléte az eljárásban, valamint kizárólag így akadályozható meg a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása.Elrendelte a szerb maffia bérgyilkosa, Dér Csaba letartóztatását a bíróság
Letartóztatták a Prágában elfogott, több gyilkossággal gyanúsított szerb-magyar kettős állampolgárságú Dér Csabát – tájékoztatta Ibolya Tibor szombaton az MTI-t. A fővárosi főügyész közleménye szerint a több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozásban a gyanúsított letartóztatását eredményesen indítványozta a vádhatóság, a nyomozási bíró szombaton ugyanis elrendelte a legszigorúbb kényszerintézkedést a szökés-elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében. A végzés a védelem fellebbezése miatt nem jogerős.Nem tett vallomást a magyar nyomozóknak Dér Csaba, a szerb maffia bérgyilkosa (Videóval!)
Egy Budapesten és egy Amszterdamban elkövetett gyilkossággal gyanúsította meg a rendőrség Dér Csabát, akit csütörtökön adott át Magyarországnak Csehország. A szerb maffia feltételezett bérgyilkosa eddigi egy kihallgatásán megtagadta a vallomástételt. A nyomozóhatóság indítványt tett a férfi előzetes letartóztatására, a kényszerintézkedés elrendeléséről szombaton dönt a bíróság – hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteki sajtótájékoztatóján.Kisfiút próbált megerőszakolni egy férfi Újpesten, a rendőrség letartóztatta
Letartóztattak egy fiatal férfit, aki kisfiúval erőszakoskodott Újpesten - tették közzé a rendőrség honlapján kedd reggel.Letartóztatták az Újpesten eltűnt autókereskedő gyilkosait
Elrendelte vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) annak a három embernek a letartóztatását, akik az eddigi adatok szerint megöltek egy luxusautókkal kereskedő férfit; az indíték az lehet, hogy pénzzel tartoztak az áldozatnak – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a bíróság. A Szentendre közelében meggyilkolt és elásott, negyvenhét éves korában elhunyt A. Csabának néhány napja veszett nyoma Újpesten. A Maglódon eltűnt, ugyancsak luxuskocsikkal üzletelő, ötvenéves P. Gyula ügyében egyelőre nem közölt új adatot a rendőrség.Letartóztatták Julian Assange-t, miután Ecuador megvonta tőle a menedékjogot
Miután hét évet töltött Ecuador londoni követségén, őrizetbe vették a Wikileaks-alapító Julian Assange-t, írja a BBC. Assange a letartóztatás közben azt kiabálta, "ellen kell állnotok, ellen tudtok állni". A londoni rendőrség bejelentése szerint a rendőri egységeket Ecuador nagykövete személyesen hívta be a diplomáciai képviselet épületébe, miután az ecuadori kormány visszavonta az Assange-nak korában megadott menedékjogot.Két újszülöttjét is megölte a kedden letartóztatott sárkeresztúri nő
Egy korábbi, két esztendeje megszült csecsemőjének megölését is beismerte az a sárkeresztúri nő, akit kedden tartóztattak le, mert szombaton a Fejér megyei Zichyújfaluban megfojtotta újszülöttjét. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a gyanúsított elleni nyomozást már kétrendbeli, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt folytatják.Szekszárdi gyermekgyilkosság – A tettes letartóztatására tett indítványt az ügyészség (Frissítve: elrendelte a bíróság a kényszerintézkedést!)
A pénteken Szekszárdon holtan talált hatéves kislány feltételezett gyilkosának letartóztatására tett indítványt hétfőn a Szekszárdi Járásbíróságon a Tolna Megyei Főügyészség. A tizenkilenc esztendős vélt elkövetőt szombaton vették őrizetbe, majd később részleges beismerő vallomást tett – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Magyar Pál főügyész.Ajánljuk még