lgbtq
Nem váltotta be a reményeket a klímaválság ellen küzdő biszex Superman
Mint arról beszámoltunk, új Supermannel rukkolt elő tavaly a DC Comics, aki Clark Kent (az eredeti Superman) és Lois Lane fia. A neve Jonathan, akinek „kalandjait” a „Superman: Son of Kal-El” című szériában lehetett követni. Jonathan a klímaváltozás hatásai ellen küzd, menekültek kitoloncolása ellen harcol és iskolai lövöldözést hiúsít meg.Elkapta a majomhimlőt a Soros Alapítvány egyik munkatársa a New York-i Pride-felvonuláson
A The Guardian brit napilap ismertette Sebastian Köhn történetét, aki a Soros György nevéhez köthető Nyílt Társadalom Alapítvány egyik részlegének igazgatója. Ezt szemlézte a lengyel WPolityce.pl.Ön hallott már leszbikus jegesmedvékről? Úgy tűnik, a gyermekei fognak!
„Ünnepel a világ”, hiszen végre sikerült tönkretenni a világ egyik legnézettebb gyermekmeséjét is. A Peppa malac legújabb részében részében ugyanis megjelentek a leszbikus jegesmedvék, akik minden embernek példát fognak mutatni a gyerekneveléssel kapcsolatban, állítólag. Igen, jól olvassák, semmi baj a szemükkel, a sorozat legújabb részében Peppát bemutatták a barátja, Penny jegesmedve anyukáinak, akik közül az egyik orvos, a másik meg spagettit tud főzni. Hogy miért fontos, hogy ezt a cikket ezek után tovább olvassa? Azért, mert nekünk, felnőtteknek azért kell ezekről a mesékről a lehető legtöbbet tudnunk, hogy a gyerekeinknek ne kelljen őket megmutatnunk, hiszen fontos, hogy a hipóról is tudják a nagyok, hogy méreg, és mindenáron megakadályozzák, hogy a kicsik beleigyanak.Kutyaeledelt és rovarokat evett egy transznemű férfi, hogy pénzt gyűjtsön a mellműtétére
A transznemű River-Jay Waterson (korábban Jodie) még 2016. április 1-jén kérte meg barátnője, Kelly Waterson kezét, azonban az esküvőt kénytelenek voltak eltolni, mert addig nem akartak összeházasodni, amíg meg nem történik a nemváltó műtét – írja az Index.Napi tanmese: bezártak egy leszbikus bárt, mert nem engedték be a nőnek öltözött férfiakat
Azért érdemes szemünket a haladó Nyugat felé irányítani, mert a világ azon részén mindig gondoskodnak a szórakoztatásunkról, miközben tanulságos és megdöbbentő következtetéseket vonhatunk le azzal kapcsolatban, hogy miért nem működik semmi, ami nem a normalitás és a valóság talaján áll. Legújabb tanmesénk főszereplője egy üzletember, a Doc Marie’s nevű leszbikus bár alapító-tulajdonosa, aki részben pénzkeresés céljából, részben pedig jó szándékból nyitotta meg a helyet, amit néhány nappal később be is kellett zárnia, mert az oda érkező, mindenre nyitott közönség világot megrengető hisztériában tört ki, mert szerintük a bár nem is igazi „safe space”, és különben is, milyen dolog az, hogy anyagi haszonszerzés céljából üzemeltet bárki egy olyan helyet, amihez a szivárványos közösségnek köze van. Szórakoztató perceink következnek.Nemátalakító műtétre küldenék a szomorú vagy stresszes katonákat az USA-ban?
Dübörög az orosz–ukrán háború, a brit vezérkari főnök atomfegyvereket vetne be, az amerikai tengerészgyalogosokat pedig arra képzik ki éppen, hogy egy ilyen vészterhes időszakban hogyan kell olyan safe space-eket teremteni, amiben minden katona nemi identitása, preferált személyes névmása tiszteletben van tartva. Ha mindez nem lenne elég, az "oktatáshoz" egy olyan videót használnak, amelyet egy gyerekeknek szóló műsor inspirált. A katonák egyébként nemcsak a megfelelő személyes névmásokból vizsgáznak, de abból is, hogy mi a helyes etikett, ha épp nem vagyunk tisztában a bajtársunk nemi identitásával, ami különösen egy partraszálláskor vagy egy tűzharcban lehet fontos. Vagy lehet, hogy ott pont nem, ki tudja.A homofóbia vádja ostobaság, a magyarok és a Pesti TV pedig a normalitás oldalán állnak
Bármenyire is hihetetlen, vannak olyanok, akik nem bírják szó nélkül hagyni a Pesti TV működését, folyton keresik az alkalmat, hogy a csatornát nácinak, homofóbnak bélyegezzék, miközben természetesen a szerkesztési munkák és a műsorvezetők lejáratásával is aktívan foglalkozik. Az ilyen frusztrált emberek azt is állítják, hogy senki nem nézi a Pesti TV-t, miközben ők maguk percről percre követik a csatorna műsorait, pontosan tudják, hogy mikor ki mit mondott, de nyilván csak egy haverjuk unokatesójának a volt szobatársa mesélte nekik, hogy mi volt. A homofóbia vádja egyébként ahogy a Pesti TV-re és a jobboldalra nézve sem állja meg a helyét, a magyar emberek túlnyomó többsége simán csak normális értékrendet képvisel, emellett viszont nem gyűlölködik, nem bírál, az pedig már csak nem lehet bűn, ha bizonyos felfoghatatlan aberrációkról szeret beszélgetni, megkísérelve ezzel a lehetséges megértést. A téma a Ki ette meg a misszionáriust? ma esti adásában is előkerül, 20 órától!Tűzfalcsoport: Soros már a fiataloknál is bepróbálkozik
Nemcsak a nagypolitikai szintéren vásárolt befolyást magának Soros György. A milliárdos spekuláns a fiatalok körében is kiterjedt szellemi aknamunkába kezdett. Ennek élharcosa pedig az „Európai Ifjúsági Központ”, ami egyfajta balliberális „káderkeltetőként” funkcionál – teszi mindezt a köz pénzén – írja a Tűzfalcsoport.Kolléganőnk halálát kívánják Osváth Zsolt PS-es szereplése után a szivárványos propaganda rajongói
Csak a szokásos: jobboldali nőket támadott meg az LGBTQIHSGZD-propagandát és Osváth Zsoltot támogató ellenzéki szurkolótábor, a rájuk jellemző vállalhatatlan stílusban. A PestiSrácok.hu munkatársa, Zelenka Dóra halálát is követelők ezúttal azt nem bírják elviselni – azon túl, hogy valaki nem olyan sérült, megkeseredett és kétségbeesett mint ők – hogy kollégánk beült múlt héten kedden arra a vitára, amelyben Budaházy Edda, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom alapítója és Osváth Zsolt vlogger “csaptak össze” a Pride-hónap körüli témák kapcsán. A “fulladj meg kis k+!va” csak egy a sok toleráns, befogadó, szivárványos vélemény közül.Ajánljuk még

















