libanon
Szijjártó Péter: a magyar keresztény külpolitika egyik fő pillére a bajban lévő keresztény közösségek segítése
Magyarország felelős kereszténydemokrata kormányzati politikai stratégiát hajt végre, és ennek fontos építőköve a magyar keresztény külpolitika, amelynek az egyik fő tartóoszlopa a bajban lévő keresztény közösségeknek nyújtott segítség – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton."Ha nem érkeztek volna a magyarok a segítségünkre, akkor már nem lenne kereszténység a ninivei fennsíkon" – Interjú Azbej Tristannal (Videó)
Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárságon jártunk, ahol Azbej Tristannal, a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárral beszélgettünk. A beszélgetés helyszínéül az épület pincéjében kialakított kápolnát választottuk, amelynek védőszentje Szent István első keresztény vértanú. A kápolnát 2020. március 7-én Erdő Péter bíboros szentelte fel, és azóta számos különleges imaalkalomnak ad helyet a szakrális tér. A kápolna különlegessége az – amellett, hogy ez az egyetlen olyan kápolna, amely egy miniszteri épületben található –, hogy több keresztény felekezetnek is megfelel az ima helyszínéül, hiszen a szentélye úgy lett kialakítva, hogy az ortodox és a keleti katolikus szertartások is megtarthatóak benne. A kápolna egyik legértékesebb ereklyéje a Szent Charbel vér-ereklye, amelyet a libanoni maronita egyháztól kapott az államtitkárság munkájának köszönetéül.GEOrgPOLITIKA – Izrael bombázta Libanont és Gázát
A Libanonból és a Gázai övezetből kilőtt rakétákra válaszul az izraeli légierő csapásokat mért libanoni és gázai célpontokra. Jeruzsálem szerint a rakétákat a radikális Hamász (Harakah al-Muqáwamah al-ʾIslámijah), azaz az Iszlám Ellenállási Mozgalom lőtte ki. Az izraeli válasz várható volt, hiszen a múltban minden hasonló akciót a zsidó állam légiereje órákon belül megtorolt. Tegnap délután Benjámín Netanjáhú már bejelentette, hogy megtalálják a támadások felelősét és a légierő parancsot fog kapni a támadásra. A libanoni kormány tiltakozott a bombázások miatt.Netanjáhú: ellenségeink megfizetnek minden agresszióért
Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök a biztonságpolitikai kabinet csütörtök esti ülésének kezdetén kijelentette, hogy "Izrael ellenségei megfizetnek minden agresszióért", miután délután Libanonból harmincnégy rakétát indítottak Izrael északi részei ellen.Szijjártó Péter: a nemzetközi közösségnek segítenie kell a szíriai menekültek hazatérését
A nemzetközi közösségnek változtatnia kell a hozzáállásán: a szíriai menekültek hazatérésének elősegítésére kellene fókuszálnia, máskülönben a helyzet a Közel-Kelet destabilizációjához és a migrációs nyomás példa nélküli erősödéséhez vezethet – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Bejrútban.Szijjártó: Magyarország újabb kétmillió dollárral segíti harminc templom felújítását Libanonban
Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban, ezzel is hozzájárulva a migrációs nyomás csökkentéséhez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Bejrútban.Hét ember ellen emeltek vádat Libanonban egy ír békefenntartó halála miatt
A libanoni igazságszolgáltatás hét ember ellen emelt vádat az ír békefenntartók ellen decemberben elkövetett halálos támadásban való részvétele miatt – közölte egy libanoni igazságügyi tisztségviselő csütörtökön.Ezer élelmiszercsomagot küldtek libanoni gyerekeknek egy lengyel–magyar akció keretében
A Hungary Helps Program támogatásával ezer karácsonyi élelmiszercsomagot küldtek Varsóból libanoni gyermekeknek egy lengyel–magyar akció keretében – jelentették be pénteken a varsói magyar nagykövetségen szervezett sajtóértekezleten.Fegyveres férfi ejtett túszul több embert egy libanoni bankfiókban, a megtakarítását követeli – Frissítés: véget ért a túszdráma
Ismeretlen fegyveres több embert túszul ejtett Bejrút egyik bankfiókjában. Helyszíni beszámolók szerint a férfi a bank által befagyasztott megtakarításait követelte, és azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja magát, ha nem kapja meg a pénzt. A túszdráma végül hat órán át tartott; az elkövető rendőri kísérettel elhagyta az épületet.Ajánljuk még

















