liget budapest projekt
A városligeti csata véget ért – Baán László és az Öreg
A balliberális gáncsoskodók, a külföldről pénzelt álcivil szervezetek Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével az élén vereséget szenvedtek. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest projekttel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa volt az Öreg vendége.Baán László a ResoArt Villa megnyitásának szimbolikus jelentőségéről: a polgári gesztusok hozzák vissza Budapest aranykorát (FOTÓGALÉRIÁVAL)
"Az a polgári gesztus, hogy valaki, aki saját tehetsége és ereje révén tehetős polgárrá vált, és úgy gondolja, hogy neki ebből vissza kell adni a köznek, az valóban ritka és rendkívül példaértékű" – fogalmazott Baán László miniszteri biztos azon ünnepélyes alkalomból, hogy a Liget Budapest Projekthez kapcsolódva megnyitotta kapuit a szecessziós ResoArt Villa, és annak a nagyközönség számára eddig ismeretlen magántárlata, amely Szabó András üzletember gyűjtőszenvedélyének esszenciája. Az esemény jelentőségéről szólva Baán László portálunknak kiemelte: Budapest pontosan abból a szövetségből bontakozott ki, "amelyben köz- és magánembereknek egyaránt az volt a törekvése, hogy úgy az országot, mint annak fővárosát, három, európai mércével mérve ismeretlen, fejletlen és jelentéktelen városkából Európa egyik legnagyszerűbb és legvonzóbb fővárosává emeljék". Hozzátette: "érdemes belegondolni, micsoda fantasztikus teljesítmény volt, amikor a közös akarat egy emberöltő alatt, a kiegyezéstől a századfordulóig létrehozta azt a csodát, amelyet Budapestnek hívunk". Ugyanakkor azt is kiemelte: "a polgári attitűd visszaépítése a rendszerváltozás óta megoldandó feladat maradt".Hatalmas a külföldi érdeklődés – Magyarország az egyik legfontosabb befektetési helyszínként vesz részt a 25. müncheni EXPO REAL ingatlanfejlesztési szakkiállításon (VIDEÓ)
A fővárosit is meghaladó volumenű vidéki fejlesztésekkel, ipari ingatlanokkal és prémium irodákkal szerepel a kiállítók élvonalában Magyarország a világ egyik legrangosabb ingatlanfejlesztési szakkiállításán, a 25. müncheni EXPO REAL-on október 4–6. között, ahol 75 országból több mint kétezer kiállító és közel negyvenezer döntéshozó jelenik meg. A Magyarország–Budapest-stand fókuszában a főváros mellett Debrecen, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa és Szolnok fejlesztéseit, gazdasági környezetét is megismerhetik a magyarországi befektetési lehetőségek iránt évről évre növekvő érdeklődést mutató nemzetközi befektetők.Baán László: a Liget Budapest projekt Velencében is sikert arat
A Liget Budapest Projektben felépült Néprajzi Múzeumot állítja fókuszába a 18. Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjának kiállítása, amely a projekt miniszteri biztosa szerint a nemzetközi közönség elismerését is elnyeri.Végig kell harcolni a megkezdett küzdelmet – Baán László a tíz éves Liget Projektről
„Fontos szempont a Liget Projekt tekintetében, hogy az ország javára jött létre ez a beruházás, de politikailag is siker, egy megnyert játszma, amelyet viszont ha az ellenzék még idejekorán megakadályoz, sosem lehetett volna bebizonyítani, hogy egy hasznos és jó terv” – fogalmazott portálunknak a héten tíz éves beruházás évfordulója alkalmával rendezett sajtótájékoztatót követően Baán László. A miniszteri biztos hozzátette: ha a Liget megújulásának ellenzői sikerrel járnak, az emberek fejében az maradt volna meg, hogy a kormány lebetonozta volna a Ligetet, drasztikus pusztítást végzett volna, amelyet az ellenzék megakadályozott. Most, hogy a beruházás megvalósult, és végre látszik, hogy minden kritikának éppen az ellenkezője igaz a Liget Projektre, kiürült a csatatér. A miniszteri biztos úgy vélte: „a tíz év tanulsága, akár politikai végkövetkeztetés is lehet, hogy végig kell harcolni a megkezdett küzdelmet, különösen, ha meg vagyunk győződve arról, hogy jó célért tesszük”.A Liget Budapest-projekt meccs politikai értelemben eldőlt – Baán László járt az Öregnél
Megépült a Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum, az Országos Restaurálási és Raktározási Központ, a Millennium Háza és Rózsakert, Múzeumi Mélygarázs és Promenád, a Vakok kertje, a Városligeti Sportcentrum, a Mőcsényi Mihály Botanikus kert, két kutyás élménypark. Ezek szabad szemmel is látható fejlesztések, ott állnak, felesleges róluk vitázni, ezeket már nem lehet lebontani, ez a kérdés eldőlt. Baán László miniszteri biztos volt az Öreg vendége.A Liget Budapest Projekt egy teljesen új életminőséget adott a fővárosiaknak - így telt a családi sportnap Zuglóban
Szeptember 24-én tartották meg az Egészséges Zugló családi sportnapot a BVSC-Zugló Egyesület sporttelepén. Az egész napos ingyenes programban többek között interaktív sportolási lehetőségek, egészségügyi szűrővizsgálatok és airsoft lövészet is várta a látogatókat. A Fidesz választókerületi elnöke szerint mindig is fontosnak tartották, hogy a sportot közel hozzák Zuglóhoz és a zuglóiakhoz. A rendezvény fővédnökét, Borbély Ádámot arról is kérdeztük, hogy a kormányzati Liget Budapest Projekt mennyiben változtatta meg a zuglóiak életminőségét. A közösségépítésre térve Borbély szerint egy közösséget csakis az összetartozás erősíthet meg és annak a tudata, hogy egymásra lehet számítani.A családi sportnap keretein belül sor került a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom “Gyereket a magasba” rekordkísérletére is, ezzel kapcsolatban a zuglói Fidesz elnöke elmondta: a sport mellett kiemelt jelentősége van a családpolitikának is, hiszen szerinte egy politikus legfontosabb dolga a családok közösségen belüli erősítése is. A BVSC-Zuglói sporttelepén szombat délelőtt 120 gyermeket emeltek a magasba.Ez történik ott, ahol a baloldal van hatalmon: megy a koncon marakodás, miközben a kerület csak a kormányra számíthat
A 2022-es országgyűlési választáson kiderült, hogy az ország elsöprő többsége a jobboldali, konzervatív kormányban bízik, azonban van néhány pont hazánkban, ahol élő példaként láthatjuk, milyen lenne, ha a baloldalé lenne a hatalom. Ilyen hely Zugló is, ami csakúgy, mint egész Magyarország, óriási kincseket tartogat magában, azonban a szocialista vezetés mindenben csak a pénzt és a jól fizető pozíciókat látja.Baán László: Karácsony Gergely magára maradt abban a hazugságbuborékban, amelyet a Városliget megújulása kapcsán felfújtak (Fotógaléria!)
Karácsony Gergely főpolgármester mára egyedül maradt a hazugságbuborékjában, időközben politikai szövetségesei is kihátráltak mögüle, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Városliget megújulása pártszimpátiától függetlenül sikeres – többek között erről beszélt portálunknak Baán László miniszteri biztos az új Néprajzi Múzeum megnyitója kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Mint hozzátette, a tulajdonképpeni vita addig maradt eldöntetlen a Liget kapcsán, amíg a megújult Városligetbe kilátogatók politikai hovatartozástól függetlenül föl nem tették maguknak a kérdést: hol vannak a szörnyűségek, amelyekről a kritikusok beszéltek? Hol pusztult el a Liget? Baán úgy vélekedett, nem politikai fordulat következett be; a Liget Budapest Projekt iránti fokozódó szimpátia az emberekben magukban bontakozott ki, és ez hat vissza a politikára. Kérdésünkre Baán László arról is beszélt, hogy rendkívül vonzó és izgalmas feladat lehet a jövőben a Nyugati pályaudvar körüli fejlesztést összekapcsolni a Liget Budapest Projekttel, hiszen így a belváros szívéig érhetne a zöldfejlesztés. Az épületről és a kiállításról hamarosan a Nullahategy.hu-n jelentkezünk videós beszámolóval, az eseményről szóló tudósításunk itt olvasható.Ajánljuk még