liget budapest projekt
A polgári kultúra visszahódította a Városligetet, amelynek óriásballonjáról az éjszakai Budapest fényei is megcsodálhatók lesznek (VIDEÓ + FOTÓGALÉRIA)
A Városliget piros-fehér léggömbjével a polgári világ kultúrája tér vissza a Ligetbe – hangsúlyozta portálunknak Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója az óriásballont bemutató keddi sajtóeseményen. Mint megtudtuk, az érdeklődők az éjszakai főváros fényeit is megcsodálhatják majd, de a nemzetközi tapasztalatok szerint a naplemente időszaka is népszerű lesz a látogatók között. Gyorgyevics Benedek elmondta, a Szinyei Merse Pál által is megfestett léggömb és indulásának május 1-jei dátuma egyszerre szimbolizálják azt a kultúraváltást, amelyet a Városligetben a Liget Budapest Projekt hivatott elhozni.Óriásballon hirdeti a főváros kulturális negyedét – Hamarosan munkába állhat az ismerős, fehér-piros csíkos hőlégballon a Városligetben
Szinyei Merse Pál 1878-ban készül Hőlégballon című festménye – amely a Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető – egy kordokumentum is, amely a Városliget egykori életének, innovatív nyüzsgésének is szimbóluma volt. A Mimóza-dombon a közeljövőben szolgálatba álló óriásléggömb a Liget újjáéledésének jeleként 150 méter magasba emelkedve nyújt egyedülálló kilátást a Városligetről és egész Budapestről. Az óriásléggömb kapcsán tartott sajtótájékoztatón Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója portálunknak úgy fogalmazott: "a ballon a fővárosból mindenhonnan látható jelzőbójaként fogja hirdetni, hogy érdemes ellátogatni Budapest kulturális negyedébe".A világ legjobbjának választották a Magyar Zene Házát Cannes-ban
Fenntarthatóság, esztétika és látogatói élmény szempontjából is a világ legjobbjának választották a Liget-projekt keretében megvalósuló Magyar Zene Házát a cannes-i MIPIM kiállításon. A Városliget ikonikus intézménye a világ legnagyobb és legrangosabb ingatlanfejlesztési rendezvényén több száz kiemelkedő fejlesztést maga mögé utasítva egyhangú szavazással a zsűri fődíját szerezte meg, és ezáltal Magyarország egyik legtöbb elismeréssel rendelkező épületévé vált.Karácsonyék nem foglalkoznak a fővárossal, ezért a kormány fejleszti Budapestet
Miközben a főváros vezetése a legfontosabb „látványprojektjeivel” sem halad, addig a kormány sorban adja át az újabb és újabb tereket, parkokat és épületeket. Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan arra hivatkozik, hogy nincs pénz – de azért ad öt-öt millió forint jutalmat a milliárdos Mártha Imrének, a közműcégek vezérének, illetve Barts J. Balázsnak, a Városháza-eladási botrány kulcsszereplőjének.Karácsony: belepisilni a szenteltvíztartóba végülis belefér
Karácsony Gergely nem találja a fogást a Magyar Zene Házán, nem is lehet véletlen, hogy a közelébe sem ment a megnyitó napján. A főpolgármester, aki politikai karrierjét a Városliget megújításának ellehetetlenítésére építette föl, a Klubrádiónak adott interjújában beszélt arról, hogy a Magyar Zene Házát felépíteni a Ligetben olyan, "mint belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban, szóval végül is belefér, csak éppen tönkreteszi mindazt, amiért ottvagyunk". Facebook-posztjában Rétvári Bence, az EMMI államtitkára elítélte a főpolgármester szavait: "Ez a mondat nemcsak a hívőket, de minden jóérzésű embert megbotránkoztat. A rendszerváltás óta kevés politikus száját hagyták el a keresztényeket ilyen mértékben sértő szavak."Ujjé, a Ligetben nagyszerű...
Ujjé, a Ligetben jó. Az 1900-as évek elején énekelték Zerkovitz Béla dalát harsányan az Orfeumban, a kintornások, különböző kertvendéglői mulatságokban. Nem véletlenül, mivel a XIX. század végén, a milleniumi időkben a mocsaras, poshadt, kisséálmos külvárosi területből az ország akkori vezetői, a főváros akkori gazdái nemcsak megálmodták, de létre is hozták a Hősök terét, a Vajdahunyad várát, a Városligeti tavat, a Szépművészeti Múzeumot, a Műcsarnokot, az odavezető földalatti vasutat, az Angol-parkot, az Állatkertet és sorolhatnám tovább, amely Budapest népének – osztálykülönbségek nélkül – igazi, központi szórakozóhelyévé vált. Az Arany János által megénekelt „kopott ember, kopott ligetből” fényes liget lett.Karácsony átkozódásával ellentétben a Ligetben sétálóknak nagyon is tetszik a Magyar Zene Háza (videó)
A Karácsony Gergely-féle fővárosi baloldal mantrájával ellentétben a Városligetben szabadidejüket eltöltő emberek többsége elégedett a Liget Budapest Projekt keretében megvalósult felújítással. Stábunk a Magyar Zene Háza átadásának apropóján járt a Városligetben, ahol ugyan nem országosan reprezentatív közvélemény-kutatást végeztünk, mégis azt tapasztaltuk, hogy a megszólított emberek szinte mindegyike pozitívan értékelte az új épületek megjelenését, valamint a park megújítását. Az új intézmény megnyitóján Orbán Viktor miniszterelnök tartott beszédet."Áprilisban húzzuk el a nótájukat" – Orbán Viktor beszéde a Magyar Zene Háza megnyitóünnepségén (VISSZANÉZHETŐ + Szakcsi Lakatos Béla szólója)
A kerékkötők, károgók, hátráltatók neve hamar kieseik a nemzet emlékezetből, ezért sem lehet véletlen, hogy Karácsony Gergely főpolgármesternek máshol akadt dolga a Magyar Zene Háza megnyitójának napján – mondta a Magyar Zene Háza megnyitóünnepségén Orbán Viktor, hangsúlyozva: az ellenzék körömszakadtáig védett mindent, ami a Városligetben lepusztult, lelakott és méltatlan volt, és ellenzett mindent, ami szép, világszínvonalú és lélekemelő. A miniszterelnök beszédében ugyanakkor hangsúlyozta: válság ide vagy oda, Magyarország kulturális expanzióban van, kultúrára szánt kiadásai arányaiban az első helyen állnak az Európai Unióban. Mint ismert, tíz éve, óriási ellenzéki ellenszélben indult meg a Városliget fejlesztése, amelynek meggátolására Karácsony Gergely politikai karrierjét építette. A tiltakozók még a Vegán Köztársaságot is kikiáltották az évszázados fák alatt, és közösségi kertet akartak csinálni a közparkból. A megnyitóval azonban végérvényesen lezárult a meleg sör és hideg virsli korszaka a Ligetben.Világszintű elismerést kapott a Magyar Zene Háza
A világ huszonkettő legjobb, 2022-ben megvalósuló kulturális látványossága közé választotta a Magyar Zene Házát az egyik legmeghatározóbb nemzetközi programajánló magazin, a Time Out – közölte a Városliget Zrt. az MTI-vel. A toplista, amelynek 2. helyét szerezte meg a Liget Budapest projektben megvalósuló Magyar Zene Háza, azokat az újdonságokat szedte csokorba, amelyeket a Time Out az új esztendő kiemelkedő új helyszíneiként, eseményeiként ajánl a nemzetközi turizmus számára.Ajánljuk még