liget budapest projekt
Keep calm! – Szimpla kampánykamu volt, hogy a Liget Budapest Projekt miatt fővárosunk lekerülhet a világörökségi listáról
Emlékszünk-e még arra, amikor az UNESCO a Liget Budapest Projekt leállítását követelte, éppen a főpolgármester-választás kampányhajrájában? Fel tudjuk-e még idézni, hogy „vészhelyzetbe” került Budapest, mivel lekerülhetett volna a világörökségi listáról? Volt itt baj, de Karácsony Gergely főpolgármesterré választásával mindez elmúlt. Mivel nemrégiben a 444.hu is, bár szűkszavúan, de megírta, hogy „Budapest mégsem került a veszélyeztetett világrökségi helyszínek listájára”, felidézzük, hogyan és miért vetődhetett fel egyáltalán ez az utólag kószának tetsző, de a megfelelő időben kellő aggodalmakat generáló ötlet.A baloldali uszítás ellenére a magyarok támogatják a Liget-projektet
Európa legnagyobb kulturális városfejlesztését lejáratva igyekszik támogató aláírásokat gyűjteni az ellenzéki előválasztásra Oláh Lajos. A kommentelők ugyanakkor egyértelműen a DK-s képviselő tudtára adták: elégedettek a Liget-projekt részeként zajló fejlesztésekkel, így nem vevők az uszításra. Mi nem betonligetet, Városligetet akarunk – jelentette ki a közösségi oldalán Budapest 5-ös számú választókerületének DK-s jelöltje, megjegyezve: azoknak, akik a zöldben keresnek kikapcsolódást, akik friss levegőre vágynak, vagy akik a hatalmas épületek helyett inkább fákat és bokrokat akarnak látni, azoknak semmiképpen nem lesz kedvező a ligetben zajló esztelen dúlás.Mi, ha ez nem környezettudatos? - Lyukra futottak a Városliget megújulásának ellenzői a talajszondák kritizálásával (VIDEÓ)
Talajszonda – a legújabb szitokszó a Városliget megújulásának kritikusai számára, akik szokás szerint a Liget lebetonozásával és a fák kiirtásával rémisztgetik a fővárosi polgárokat. A dezinformáció gerjesztette indulathullám megfékezésének érdekében most annak jártunk utána, mennyire is jellemző az ökotudatosság az épülő új Néprajzi Múzeumra, a Magyar Zene Házára és a Liget Budapest Projekt egészére. Nem árulunk el előre nagy titkot, de a valóság éppen a kritikák ellenkezőjét bizonyítja.A gagyit felváltja a minőség - A Rosalia fesztivállal indul a nyár a Városligetben
„A Városligetben a gagyit végre felváltja a minőség, a lelakottat a felújított, az értéktelent pedig az értékes” - hangsúlyozta portálunknak Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója, akitől a hétvégén megrendezésre kerülő Rosalia fesztivál kapcsán többek közt arról kérdeztünk, felkészült -e a Városliget a tömegrendezvények befogadására és mennyire van helye a hasonló rendezvényeknek a Ligetben. Mint elmondta, a Városliget Zrt. célja, hogy a Városligetben olyan színvonalas programok nyernének teret, mint például a Rosalia, „ami a mi definíciónk szerint a minőségi városligeti rendezvények prototípusa”, és amely méltóképp kiszolgálja a látogatóközönség igényeit.Fűre lépni szabad! – A Városliget természeti titkainak felfedezésére hív a Madárbarátok Tanösvénye
Magyarországon még nem annyira jellemző, hogy le szabad térni az ösvényekről, a Városligetben csütörtökön bemutatott Madárbarátok Tanösvénye ugyanakkor éppen arra csábít, hogy fedezzük fel a Városliget belsőbb, meghittebb részeinek világát, ahol találkozni is lehet a Liget madaraival. A tanösvénnyel szerves egységet alkotó Mőcsényi Mihály Botanikus Kertben komplett tanórák megtartására is lehetőség nyílik, így mostantól közvetlen közelről figyelhetjük meg, mit is tanít a természetről a Városliget. A sajtótájékoztatón ugyanakkor azt is megtudtuk: egyelőre még nem vetődött fel, hogy méhlegelőt csináljanak a Ligetből is.Dömötör Csaba: a városligeti Magyar Zene Háza a főváros sokadik gyöngyszeme lesz (Képek!)
Új képeket osztott meg Facebook-oldalán a Városligetben épülő Magyar Zene Házáról Dömötör Csaba. Az államtitkár bejegyzésében azt írja: az épület különleges jellegzetessége, hogy a tetőt száz egyedi fejlesztésű lyuk töri át, a ligeti fák ezeken keresztül bújhatnak át. Ez a megoldás a legalsóbb szintekig vezeti a napfényt, így egészen különleges hangulatot ad a helynek. A politikus úgy fogalmaz: „Újabb ok arra, hogy nagyon várjuk az átadót, a főváros sokadik gyöngyszeme lesz."Pesti Riporter – A Városliget megújulásán még mindig nem tudta túltenni magát az ellenzék (Videó!)
Az ellenzék imádja a gumicsontokat, az egyik ilyen kedvenc rágcsájuk a Városliget. Hiába a folyamatos cáfolatok a betondzsungellel és a többi értelmetlen szlogenjükkel szemben, semmi sem szegi a kedvüket, például az sem, hogy pont az ellenzéki vezetésű kerületek amortizálják le a közparkjaikat. A Pesti Riporter egy áltüntetésen járt, ahol a Városligettel éppen csak határos Erzsébetváros baloldali alpolgármesterei demonstráltak a Városligetért. Természetesen az senkit sem lepett meg, hogy a hatalmas tüntetés senkit sem érdekelt, ahogy az sem, hogy folyamatos ellentmondásba keveredtek a tényekkel. Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a Pesti Riporter műsorában leszögezte: 60-ról 65 százalékra nőtt a zöldterületek aránya a Városligetben, amely sokkal, de sokkal rendezettebb lett, és ez a folyamat egyelőre még tart, annak ellenére, hogy a baloldali városvezetés igyekszik minden fronton keresztbe tenni ennek. A baloldal szokásos hazugságait Nacsa további tényekkel cáfolta: elmondta, hogy a zöldterület növekedése mellett a Városliget kulturális palettája is jelentősen bővült. Arra is kitért, hogy mennyire álságos az erzsébetvárosi alpolgármesterek akciója annak fényében, hogy a saját kerületükben milyen állapotokat hoztak létre, hiszen elég csak Czeglédy Csabára, a 100 Tagú Cigányzenekar szélnek eresztésére és a szokásos ingatlanmutyikra gondolni. A teljes műsor megtekinthető itt.Fagyilkos talajszondák a Városligetben! - Érzéseiről tartott sajtótájékoztatót Niedermüller helyettese
Niedermüller Péter jobbkeze, illetve ellenzéki politikusról lévén szó, balkeze, Bárdi Zsuzsanna a Madarak és fák napja alkalmával érzéseit osztotta meg hétfői sajtótájékoztatóján. Mivel expozéjának 99 százalékát az elmúlt öt évben milliószor elmantrázták már mások is, hogy aztán milliószor cáfolják meg ezeket a tények, most csak a legújabb vádötletre térnénk ki, amely szerint a kormány talajszondákkal pusztítja el a Városliget flóráját és faunáját. Utánanéztünk, mi is a helyzet a talajszondákkal, így Bárdi Zsuzsanna is tanulhat ma valamit...Ajánljuk még