lionel messi
Messi mesterhármassal ünnepelte a hatodik aranylabdáját, Suárez meg besarkazta az év gólját (videóval)
Űrfutballal ünnepelte meg Messi a hatodik aranylabdáját. Az argentin zseni mesterhármast szerzett a Mallorca elleni bajnokin, de Suárez még rajta is túltett. Az uruguayi csatár hihetetlenül gyönyörű sarkazása nemcsak a szezon, de az évszázad egyik gólja.Messi ismét történelmet írt: ő az első hatszoros aranylabdás!
Johan Cruyff megmondta: Lionel Messi lehet a futballtörténelem első hatszoros aranylabdása. És éppen így lett. A Barcelona argentin zsenije hétfőn este hatodszor is megkapta a legfontosabb egyéni trófeát. Cristiano Ronaldo tudta, hogy ezúttal nem nyerhet, így el sem ment a díjátadóra.Szoboszlaiék Belgiumban is győztek, a továbbjutásért lépnek pályára a BL-címvédő Liverpool ellen!
Hazai pályán kiütötte a Salzburg a belga Genket, és idegenben sem adta alább: Szoboszlai Dominikék simán győztek Belgiumban, így az utolsó fordulóban a továbbjutásért lépnek pályára a Bajnokok Ligája címvédője, a Liverpool ellen. A magyar válogatott középpályása ismét kezdőként lépett pályára, és lecserélésig jól, lendületesen játszott. A csoport másik meccsén a Pool ezúttal sem bírt a Napolival: a vége 1–1 lett. Szoboszlai mellett végül Gulácsi Péter és az ezúttal nem játszó, sérült Orbán Willi is örülhetett: csapatuk, a Leipzig az utolsó pillanatban egyenlített a Benfica ellen. A Barcelonában Messi a 700. meccsén lépett pályára a Dortmund elleni rangadón, és ha már így volt, egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a 3–1-es sikerhez.Az argentin futballszövetség lenyomta az Izrael bojkottját szorgalmazó, szélsőségesen palesztinbarát BDS-mozgalmat
A Barcelona élő legendája, a világ egyik legjobb futballistája, Lionel Messi csapatával, az argentin válogatottal érkezik a Közel-Keletre, ahol Szaúd-Arábiában és Izraelben is barátságos mérkőzéseken szerepelnek – adta hírül a The Jerusalem Post-ra hivatkozva a Neokohn.hu.Messi és Argentína többet érdemelt volna – A brazilok nyerték az ősi rangadót
Messinek megint nem sikerült: Argentína egy remek, lendületes rangadón vereséget szenvedett Brazília ellen, így a hazai pályán játszó ősi rivális jutott be a Copa América döntőjébe. Messiék ezúttal jól játszottak, volt két kapufájuk, de a brazil csapat hihetetlen hatékonyan futballozott. A Barcelona zsenije nem tört össze: azt mondta, mindenképp folytatná, mert büszke fiatal játékostársaira, akikből nagy együttes válhat.Hiába nyomott a Liverpool, Messi és Suárez három góllal lemosta őket a pályáról
Az FC Barcelona háromgólos győzelmet aratott szerdán az FC Liverpool felett a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásán. Messi két gól lőtt, Suárez az első félidőben szerezte meg a vezetést a Barcelonának.Újabb meccs az örökkévalóságnak: Messi csodagólja és mesterhármasa Sevillában (videóval)
Messi "kiégett". "Csak a bal lába jó". Ehhez képest előbb ballal bombázott hatalmas gólt, aztán jobbal lőtt a felsőbe, hogy harmadik villanásával a Barcelona megfordítsa a Sevilla elleni rangadót. A Barcelona nyert, Messi huszonöt gólnál jár a bajnokságban, és pályafutása 50. mesterhármasát szerezte.Messi kiégett – „csak” három gólt és két gólpasszt vállalt a Levante ellen (videóval)
Tizennégy gól és tíz gólpassz – ez Lionel Messi mutatója a Barcelona őszi szezonjában a tizennégy spanyol bajnokit tekintve. Az argentin zseni a Levante ellen mesterhármast lőtt és adott két gólpasszt, ezek közül az egyik már-már költőien szépre sikerült. Bár sokan leírták a világbajnokság után, megint kiderül, hogy ha a klubcsapatában játszik, akkor továbbra is a világ legjobbja, sőt, talán a világtörténelem valaha volt legkiválóbb játékosa.Messi megint varázsolt: két gyönyörű szabadrúgásgólt lőtt a városi rivális Espanyolnak
Pelé a minap azt nyilatkozta, hogy Lionel Messi nem tud cselezni, és csak az egyik lába jó. A bal, az viszont eléggé: a szombati, Espanyol elleni városi rangadón lőtt két csodálatos szabadrúgás gólt, és adott – szintén ballal – egy gólpasszt Dembelének. A Barcelona 4–0-ra nyert.Ajánljuk még

















