liszt ferenc nemzetközi repülőtér
Vuhanban járt lázas beteget különítettek el Ferihegyen (Cikkünk frissül!)
A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren koronavírus-gyanújával különítettek el egy lázas utast az Index információi szerint. A kiszivárgott információk szerint az utas nem kínai állampolgár, ugyanakkor a közelmúltban járt a fertőzés kiindulópontjaként nyilvántartott kínai Vuhanban. Az értesülés szerint az utas az Emirates gépével, Dubajból érkezett valamivel déli 12 óra előtt. Beszámolók szerint délután két óra körül mentő érkezett a Ferihegyi gyorsforgalmi úton, amely megkülönböztető jelzést használt és a sofőr fehér védőruhát viselt.Budapest Airport: Tavaly 16,2 millió utas használta a repülőteret
Tavaly rekordszámú, mintegy 16,2 millió utas használta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret – közölte a Budapest Airport Zrt. szombaton az MTI-vel.Szijjártó: Budapest és Csungking között indít járatot a Hainan Airlines
Budapest és Csungking között indít járatot a kínai Hainan Airlines jövő májusban – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kormányvárójában tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter elmondta: a magyar-kínai kapcsolatok az elmúlt hetven évben soha nem voltak olyan erősek, mint most; ezt bizonyítja, hogy Kína lett Magyarország unión kívüli legnagyobb üzleti partnere, a kereskedelem értéke pedig tavaly, tíz százalékos bővülés után megközelítette a kilencmilliárd dollárt.Újra használhatók a magyarországi határátkelőhelyek
Ismét használhatók a magyarországi határátkelőhelyek, miután megszüntették az informatikai rendszerben keletkezett hibát – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kora délután az MTI-vel. Az üzemzavar a Liszt Ferenc repülőtér működését is érintette.Egy szír férfi nekiment a reptéri dolgozóknak
Egy 25 éves szír férfi nekiment a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér több alkalmazottjának is, miután nem engedték át a repülőtér 2A terminál szolgálati átjáróján még szombaton délután – számolt be az index.Szerdától igényelhetnek kézi zajmérőt a ferihegyi repülőtér mellett élők
Szerdától igényelhetnek kézi zajmérőt a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett élők, a lakók között – önkormányzati közreműködéssel – harminc eszközt osztanak ki, amelyeket határozott ideig használhatnak – tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-t.Repülőgépen csempésztek gyerekeket arabok Athénből Budapesten át
Embercsempészés és közokirat-hamisítás gyanúja miatt elfogott a budapesti Repülőtéri Rendőri Igazgatóság egy iraki férfit és egy szír nőt, akik más nevére kiállított útlevéllel utaztattak gyerekeket, két fiút és két lányt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata csütörtökön, a hatóság honlapján. A gyanúsítottakat kedden fogták el, őrizetbe vették őket és gyorsított eljárást kezdeményeztek velük szemben.Gyurcsány Ferenc hagyatéka – Botrányos állapotok Ferihegyen – A tulajdonosok kitalicskázzák a rekordhasznot
Két órával korábban ki kell menni a ferihegyi repülőtérre, ha az ember nem akarja lekésni a gépét. Az árak az egekben, egy két kilométerre lévő parkolóban a napi díj elérheti a 9000 forintot, és mindenhol pofátlanul folyik az utasok lehúzása. A kormány és az önkormányzat tehetetlen, hiszen még Gyurcsány Ferenc 75 évre eladta a Budapest Airportot. A tulajdonos nem hajlandó fejleszteni, csak a rekordösszegű, 25 milliárd forintos haszon besöprésével törődik.Megválhat az utasokat lehúzó kiszolgálójától a Wizz Air
Szerződésbontással fenyegette meg a Wizz Air budapesti földi kiszolgáló cégét, a Malév Ground Handlinget, amiért az különféle jogcímeken többletdíjakat igyekszik beszedni az utasoktól. Korábban a kézipoggyászok mérete miatt kaptak sokan büntetést a ferihegyi reptéren. Kiderült, hogy a világ egyik legjobb üzlete a reptéri szolgáltatás: erre utal, hogy a Budapest Airport Zrt. adózott bevétele három év alatt az ötszörösére emelkedett, a tulajdonosok a tavalyi, huszonötmilliárd forintos nyereséget teljes egészében osztalékként vették fel, miközben fejlesztésre nem fordítottak a gigászi profitból.Ajánljuk még