liverpool
Az európai futball egyik legsötétebb pillanata: harmincöt éve történt a 39 áldozatot követelő Heysel-tragédia
Harmincöt éve a foci ünnepére készült a Juventus és a Liverpool szurkolótábora a Bajnokok Ligája elődjének, a BEK-nek a döntőjében, ehelyett az európai futball egyik legsúlyosabb tragédiáját élhette át a brüsszeli Heysel-stadionban tartózkodó közel hatvanezer ember és 400 millió tévénéző. 39 halott és 450 sebesült lett a nap eredménye, amit senki sem felejt el, aki ott volt a helyszínen, de vélhetően a tévénézők sem. Sokak szerint a levegőben volt a tragédia: feltüzelt és ittas szurkolók, lerobbant és túlzsúfolt stadion, agresszív huligánok, aminek nem lehetett más eredménye, mint tömegpánik és halottak. A meccs kezdése előtt részeg angol szurkolók a zsúfolt stadionban áttörték a kerítést, a menekülő olaszok pedig pánikba estek és összetaposták egymást, feltorlódva a szektor másik oldalának a kerítésén, ahol egy beton támfal is ledőlt, ugyancsak halálra zúzva több embert. A meccset ezt követően még le is játszották, a játékosok az öltözőfolyosón heverő halottak között sétáltak ki a gyepre, a véres kupát pedig a Juventus vihette haza.Futballtörténelmi csoda: az Atlético a hosszabbításban, kétgólos hátrányból, Liverpoolban ejtette ki a Bajnokok Ligája címvédőjét!
Túl vagyunk az idény egyik legcsodálatosabb meccsén: a Liverpool szerencsére még nézők és természetesen telt ház előtt fogadta az Atlético Madridot, amelyet lefutballozott a pályáról kilencven percig. A Bajnokok Ligája címvédője a hosszabbításban már 2–0-ra vezetett, és továbbjutásra állt, amikor az Atlético szépített. Aztán egyenlített. Később meg a győztes gólt is megszerezte. A szinte verhetetlennek tűnő Liverpool így már a nyolcaddöntőben kiesett. A másik szerdai meccsen a PSG 2–0-ra nyert, így továbbjutott a Dortmund ellen. Nézők nélkül.Legyőzte az Atlético a Bajnokok Ligája címvédőjét, az angol bajnokságban veretlen Liverpoolt!
Nem lehet nem tisztelni Diego Simeonét: az Atlético Madrid edzője győzelemre vezette csapatát az angol bajnokságban veretlen, a Bajnokok Ligájában címvédő Liverpool ellen. Bár a spanyol együttes 1–0-ra nyert, még mindig a Pool a nyolcaddöntő esélyese. A Dortmund a PSG-t győzte le 2–1-re, a szemtelenül fiatal Haaland duplázott.Ez a Liverpool éve: a Bajnokok Ligája-győztes nyerte a klubvilágbajnokságot
A Bajnokok Ligája-győztes Liverpool nyerte a klubvilágbajnokságot, miután a hosszabbításban legyőzte a brazil Flamengót. Az ellenfél is csak dicséretet érdemel, mert végig egyenrangú ellenfele volt az angol csapatnak. A mindent eldöntő gólt Firmino szerezte.Csúcsrangadók a BL-ben: Manchester City–Real Madrid, Liverpool–Atlético a negyeddöntőért
Több nagyon komoly rangadót is megrendeznek a BL nyolcaddöntőiben: a Manchester Cityt a Real Madriddal, a Liverpoolt az Atlético Madriddal sorsolták össze, míg a Chelsea a Bayernnel találkozik. Gulácsi Péter és Orbán Willi együttese, a Leipzig a Mourinho vezette Tottenhammel csap össze.Izgalmas meccsen nyert a Liverpool Salzburgban, Szoboszlaiék az Európa Ligában folytathatják
A labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjában a Liverpool 2–0-ra legyőzte a Salzburgot, ezzel az első helyen továbbjutott. Szoboszlaiék 8 ponttal a harmadik helyen zártak, így az Európa-liga egyeneses kieséses szakaszában folytathatják európai kupaszerelésüket. A meccs első félidejében felváltva forogtak veszélyben a kapuk; bár a Liverpool valamivel veszélyesebb volt, a hazaiak nem szégyenkezhettek. A második játékrészben az osztrák csapat addig bravúrosan védő kapusa két rossz kijövetellel megpecsételte a Salzburg sorsát: a még egy fokkal feljebb kapcsoló angol alakulat ellen már nem volt ellenszere Szoboszlaiéknak.Szoboszlaiék Belgiumban is győztek, a továbbjutásért lépnek pályára a BL-címvédő Liverpool ellen!
Hazai pályán kiütötte a Salzburg a belga Genket, és idegenben sem adta alább: Szoboszlai Dominikék simán győztek Belgiumban, így az utolsó fordulóban a továbbjutásért lépnek pályára a Bajnokok Ligája címvédője, a Liverpool ellen. A magyar válogatott középpályása ismét kezdőként lépett pályára, és lecserélésig jól, lendületesen játszott. A csoport másik meccsén a Pool ezúttal sem bírt a Napolival: a vége 1–1 lett. Szoboszlai mellett végül Gulácsi Péter és az ezúttal nem játszó, sérült Orbán Willi is örülhetett: csapatuk, a Leipzig az utolsó pillanatban egyenlített a Benfica ellen. A Barcelonában Messi a 700. meccsén lépett pályára a Dortmund elleni rangadón, és ha már így volt, egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a 3–1-es sikerhez.Fantasztikus meccsen, tizenegyesekkel nyerte meg a Liverpool az Európai Szuperkupát
A Bajnokok Ligája után az Európai Szuperkupát is megnyerte a Liverpool, amely zseniális, lüktető döntőt játszott a Chelsea-vel. Az isztambuli fináléban az Európa Liga-győztes Chelsea szerzett vezetést, a Pool Mané két góljával fordított, de Jorginho tizenegyesgólja után jöhetett a büntetőpárbaj. Ott a Chelsea új igazolása, a fiatal Abraham megremegett, így a Liverpool ünnepelhetett.Ajánljuk még

















