lmbtq-propaganda
A nagy szexuális felvilágosodás!
Azok a régi szép idők! Amikor a szexuális felvilágosítás egyetlenegy nagyon nyilvánvaló viszonylat néhány apróbb részletének tisztázását jelentette. Én például szerencsére jelen voltam a saját szexuális felvilágosításomon. Gyermekkoromat ugyanis félig nagyvárosban, félig pedig falusi, tanyasi környezetben töltöttem. Ez utóbbiban az ember nehezen tudta megoldani, hogy tudatlan maradjon, az illetlen állatok ugyanis mindenhol csinálták, ahol ez eszükbe jutott. Vagy ahol az emberek összehozták nekik a randit. Tehát annyi kopulációt láttam, mint a fene, és miután mindegyik esetben evidens volt, hogy melyik a nőstény és melyik a hím, illetve ki mit hová dug, fel sem merült bennem, hogy parajelenségek is léteznek. Vidéken akkoriban sem kellett a gyerekeket olyan szakállas néniktől és bácsiktól félteni, akik újat tudtak volna mondani a sokat látott fiataloknak. A felvilágosulatlan parasztok ezt ugyanis tévedésnek címkézték, fel sem merült, hogy az ilyesmi szándékos is lehet. Íme, itt vannak a pszichológusok válaszai arra, hogy miért kellett szigorítani a gyermekvédelmi törvényt
Az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja a Hetek számára írt értekezést, amelyben kifejtették, miért volt indokolt a gyermekvédelmi törvény szigorítása. Az LMBTQ-lobbi elfogadást hirdető narratívája mindenkivel szemben toleranciát hirdet, kivéve azokat, akik a legkisebb mértékben is vitatják a genderelméletet. Az elemzés rávilágít erre a furcsa kettős mércére, illetve arra is, hogy rajtunk áll, milyen világot hagyunk gyermekeinkre: egy univerzális értékeket elismerő társadalmat, annak minden tökéletlenségével együtt, vagy az eltorzított szeretet- és elfogadás-fogalom ingoványos talaján álló posztmodern világot, ahol mindent szabad, mindent el kell fogadni, csak azt nem, ha valaki mást gondol, mint amit az LMBTQ+ mozgalom képvisel.