A nagy szexuális felvilágosodás!

A parajelenségekről akkor hallottam először, amikor kezdtek elengedni a nagyvárosban egyedül.

Mellékesen, de jelentőségteljesen megjegyezték, hogy ha idegenek nagyon kedvesek hozzám, akkor pucoljak. Csak az LMBTQ-mozgalom aktivistái sejthetik, hogy milyen örömöktől fosztott meg így a maradi családom. Nekem meg eszembe sem jutott lázadni. Mondjuk ebben például nagy szerepe volt annak a lánynak is, aki hetedik végén megmutatta a melleit nekem. Az ilyen típusú kellemes meglepetésekhez az embernek általában nincs köze, nekem sem volt. Míg a szüleink beszélgettek valahol, mi kimentünk a házak mögötti rétre sétálni és beszélgetni, igyekeztem jó benyomást kelteni, okosnak látszani, akkor már valahonnan sejtettem, hogy ez bejön a nők egy részének. Beszéltünk az iskoláinkról, arról, hogy milyen furák a lányok az én osztályomban, illetve arról, hogy milyen hülyék a fiúk az ő osztályában, majd arról, hogy ehhez képest milyen jól el tudunk mi beszélgetni egymással.

Kvázi közös nyilatkozatot adhattunk volna ki arról, hogy az ő fiú osztálytársai, illetve az én lány osztálytársaim mennyire hülyék.

És megmutatta. Létezik agyi fényképezés, még az a kis fekete bogár is megvan viszonylag részletgazdagon, amelyik éppen köztünk repült és éppen a két melle között volt, amikor lehúzta a feje fölött a blúzát. A többiről nem is beszélve. Még vagy egy órát sétáltunk, még kétszer megmutatta, és még csak azt sem kellett mondanom, hogy azért, mert nem tudom elhinni, hogy mennyire szép. Mint kiderült, kivételes szerencsém oka nemcsak az volt, hogy igyekeztem kedves lenni, hanem az is, hogy a lány mellei hirtelen nőttek meg és a fiúk azzal húzták, hogy igazán megmutathatná nekik.

Ő nem kedvelte ezeket a fiúkat, de kíváncsi volt rá, hogy milyen lehet megmutatni egy olyan fiúnak, akit kedvel. Láthatólag nem bánta meg ezt a hirtelen ötletét, együtt élveztük a helyzetet.

Sem őt, sem engem nem traumatizált ez az esemény, ha a következő pár évben összeakadtunk, mindig mosolyogva üdvözölt és megálltunk beszélgetni. Sajnos többé nem maradtunk kettesben, pedig szívesen megnéztem volna, hogy van-e változás. Kamaszkoromban nem voltam túl sikeres a nőknél, a fiúk kamaszkori elviselhetetlensége mellett nyilván a hormontúltengésből következő kedvességhiány is jelentős szerepet játszott.

Tegye fel a kezét, aki azt szeretné, hogy 3–18 év közötti gyermeke olyan emberektől kapjon szexuális felvilágosítást, akiknél a személyiségfejlődés során a szexuális irányultság lekanyarodott a normál heteroszexuális útról? A heteroszexualitás is elég érdekes és változatos, a parajelenségek formagazdagsága és brutalitása azonban végtelen. Akik ilyen útra térnek, nem könnyen viselik a sorsukat, minden eszközt felhasználnak, hogy valahogy egyensúlyba kerüljenek.

Mindig óriási sivalkodás követi, amikor ezt leírom, de az nagyon nyilvánvaló, hogy nem jó nem heteroszexuálisnak lenni.

Még mindig a legjobb heteroszexuálisnak lenni, még akkor is, ha egy férfival előfordulhat, hogy Vadai Ágnes lesz a felesége. Vagy ahogy egy lány is ébredhet arra, hogy beleszeretett Fekete-Győr Andrásba.

Ebből látszik, hogy mennyire könnyen befolyásolható az ember, még akkor is, ha heteró.

A szükséges, de nem kívánatos iszonyatmennyiségét az ember akkor is össze tudja szedni, ha heteró, nem kell ahhoz az emberi perverziók tömegéből szemezgetni.

Szülőként azt gondolom, mindenkinek joga van a gyermekét magának felvilágosítania, és gyermekét megóvni az emberek által elkövethető ostobaságok és gonoszságok részletgazdag felsorolásától.

Homoszexuális, transzszexuális és bármilyen, csak nem heteroszexuális felebarátaink ugyanis nem azért látogatnának el az óvodákba és iskolákba, hogy elmeséljék a gyerekeknek, hogy mennyire nehéz ilyenné lenni, ilyennek lenni.

Nem megóvni mennek oda a gyerekeket, hogy amikor a kamaszkor káoszában felmerülnek bennük ilyen késztetések, akkor azokat a helyükön kezeljék, ne vegyék komolyan. Ahogy azért sem, hogy azt elmondják a gyerekeknek, semmivel se lettek kevésbé boldogtalanabbak attól, amikor elmentek egy szakállas bácsival, vagy egy szakállas nénivel, akik közül az előbbi volt csak nő, de mégis ő játszotta a férfit (igen, ez ennyire egyszerű, hiába nem érted, kedves olvasó).

Nem: ezek az érdekes bácsi-nénik – akik nemegyszer leginkább a szörnyekre emlékeztetnek a Marvel-univerzumból – azt mesélik a gyerekeknek, hogy azt csinálhatnak magukkal, amit csak akarnak.

Levágathatnak magukról egyes dolgokat, átszabathatják magukat. Kisgyermekként, gyerekként biztos egészséges ilyesmiket hallani.

Aki képes visszaemlékezni a gyermek- és kamaszkorára, a hormon- és hangulatingadozásaira és a szélsőséges érzelmeire, az pontosan tudhatja, teljesen döntésképtelen lett volna egy ilyen kérdésben, ugyanúgy 6 évesen, mint 16 évesen.

Előbbi esetben egy kellően aljas felnőtt, utóbbi esetben bármilyen erősebb személyiség képes lett volna bárkit rábeszélni bármi érdekesre.

Hiszen olyan fiatalokat, kamaszokat tömegesen találhatunk ma is, aki szerint például Fekete-Győr András okos, karizmatikus és szexi. És ha valakinek kétsége lenne arról, hogy ebben az egészben a szexről, a gyereke szexualizálásáról szól minden, akkor annak ajánlom, vizslantsa meg azt a politikai vitát, ami pár éve robbant ki amiatt egy német tartományban, hogy az általános iskolákban "análisszex-oktatást" akartak bevezetni. Ezt még a liberális szülők is túlzásnak találták, hiszen ők is azonnal felfogták, hogy gyermeküknek normális esetben nem lesz szükségük erre a készségre. Ha lenne, az nagy baj lenne. De ami késik, nem múlik, nem múlhat el nap valami progresszió nélkül.

És valahogy ezek az emberek mindig valahogy a hátsó bejáratnál lyukadnak ki. Fixáció ez a javából.

A hétvégén a Fishing on Orfűn például az egyik hülye zenész, frontember (nem a Lovasi) teljesen komolyan levezette, hogy nem szabad ilyesmivel "megbántani" az LMBTQ+ embereket, valamint azt is: a pedofília elleni törvényből egyenesen következik, hogy a Fishing közönsége is koncentrációs táborban végzi majd egy-két év múlva.

A hülye közönség meg egyetértőleg visított, mintha a hónaljszőrét húznák. Pedig ezek rendes emberek, ahogy a hülye Lovasi is az, meg ez a marha zenész is, csak pontosan ugyanabban az agymosásban részesítették őket – meg ők egymást is – az elmúlt 15–20 évben, mint amit most az óvodásoknak, kisiskolásoknak és kamaszoknak is követelnek.

Biztos van egy egészséges egyensúly, hogy azok megfelelő támogatást kapjanak, akik nem férnek bele a biológiailag releváns kategóriába, és ők is fel legyenek világosítva arról, hogy mi történik velük.

De nem követelhetik maguknak a "normális" címkét csak azért, hogy jobban érezzék magukat. És nem követelhetik maguknak azt, hogy szabadon "hódítsanak" a gyerekek között.

De nem is követelik. A legnagyobb dráma az, hogy az amúgy is kis számú szexuális kisebbségeket néhány száz elmebeteg hergeli és viszi teljesen beteg irányba. Ezek az emberek nem homoszexuálisok vagy transzszexuálisok elsősorban, hanem perverz exhibicionisták, destruktív szexuális forradalmárok.

Itt volna az ideje egyébként, hogy a homoszexuálisok döntő többségét kitevő, egyébként normális emberek is elkezdjenek fellépni például a gyerekek szexualizálása és az agresszív LMBTQ+ propaganda ellen. Semmi sem tenne többet az LMBTQ+ emberek beilleszkedése és elfogadása érdekében, ha együtt küzdenének velünk az elmebetegek ellen.

És most kérem, olvassák újra a cikk elején található történetet. Az az élet.