lmbtq-propaganda
Tabuk nélkül: Már a pornográfia is megengedett a TikTokon? – Interjú Tóth Mátéval, 1. rész
„Olyan irányokból áll támadás alatt a társadalmunk, amikre pár éve még csak nem is számítottunk” – többek között ezzel a mondattal értékelte Dr. Dr. Tóth Máté ügyvéd Noryna Diamond, szül. Lex Norbert botrányát a TikTok-on. Az említett személy ugyanis élőben közvetítette társával, Hamza Alexával, szül. Hamza Alexszel azt, hogy orálisan kényeztetik férfi partnereiket. Noryna D. egyébként több mint 135 ezer követővel rendelkezik, így amint egy élőzést indít, tízezrek kapnak egyből értesítést, hogy csatlakozzanak a közvetítéshez. Az aktusok végeztével Instagram-oldalán úgy magyarázkodott: igaz, hogy nem a legszebb utat találta meg arra, hogy el tudja magát látni és meg tudjon venni mindent, amire szüksége van, de azt is mindig hozzátette, hogy ez volt a legegyszerűbb út ahhoz, hogy elérje céljait. Azokra a támadásokra és kritikákra, amelyekben már korábban nehezteltek rá a közösségi médiában, amiért a nézői feltehetően nagy részben kiskorú gyermekek, mindig úgy válaszolt, hogy nem tudja alátámasztani ezt a tényt, és a szülők felelőssége az, hogy a gyerekük mit néz. 2022: az év, amikor rájöttünk, hogy mindent elveszíthetünk és semmi sem biztos – Szavazzanak az év külpolitikai PS-cikkére!
Ha finoman szeretnénk fogalmazni, akkor fogalmazhatunk úgy, hogy „izgalmas” éven vagyunk túl, ami a külpolitikát illeti. Ha határozottabban és bátrabban akarjuk magunkat kifejezni, akkor érdemesebb talán az őrült, bizarr, félelmetes jelzőket használni, amikor 2022-ről beszélünk. Az idei év megmutatta nekünk, hogy nem vagyunk biztonságban, hogy a biztonságosnak hitt életünk és minden, ami szerintünk „tuti”, az egy pillanat alatt megszűnhet, összedőlhet és/vagy ellenünk fordulhat, és nincsen semmi, ami ne alakulhatna teljesen másként, mint ahogy várjuk vagy szeretnénk. Mindennek ékes példája az Ukrajna területén zajló háború, amit napokkal a kirobbanása előtt sem gondolt volna meg senki, az amerikai félidős választás, amely a biztosnak hitt eredményt meg sem közelítette, de ne felejtsük el, hogy rettegtünk egy majomhimlőtől is, amiből szerencsére nem lett nagyobb járvány, miközben Németországban szinte kisebbségbe kerültek a németek, a nyugati haladók pedig soha nem látott agresszióval támadták a normális dolgokat és mindent, amit szeretünk. Mivel év végén nem árt egy kis memóriafrissítés, ezért csináltunk egy kis gyűjtést az év „fénypontjaiból”, a legjobbra pedig szavazhatnak is, ha szeretnének.