lmp
Szél Bernadett szerint teljes a káosz a Pharaon-ügyben
A Nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti képviselői nem támogatták azt az ellenzéki indítványt, hogy ténymegállapító vizsgálat kezdődjön a Pharaon-ügyben - közölte a bizottság szerdai, részben zárt üléséről Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.Orbán Viktor bevallotta, Nárcisz nevű kutyáját édesapja birtokán tartja - Fontos kérdések a miniszterelnökhöz
A kutyájáról, a gyermekétkeztetésről és béremelésről is kérdezték az ellenzéki képviselők a miniszterelnököt hétfőn az Országgyűlésben az azonnali kérdések és válaszok órájában. Szó volt továbbá a minimálbérről és a letelepedési kötvényekről. A napirend előtti felszólalok közt pedig a PISA-mérés rossz eredményének felelősét firtatta az LMP-s Hadházy Ákos, a Jobbikos Dúró Dóra pedig a bentlakásos iskolák szükségességéről beszélt. A nap folyamán elfogadták a kormány adócsökkentő csomagját, illetve a garanciális szabályokkal kiegészített egészségügyi csomagot.Az MSZP ismét a Jobbik sarkában
A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan vezet a pártok rangsorában, a Jobbik viszont összességében gyengült. Az ellenzéki pártok közül a teljes népesség körében a Jobbikra a választópolgárok 11 százaléka adná szavazatát. Az MSZP erősödni tudott, jelenleg 10 százalékon áll, azaz újra megközelítette a Jobbikot.Az LMP azzal vádolja a kormányt, hogy cserbenhagyta a keresztényeket
Az LMP szerint a magyar kormány cserbenhagyta az iráni keresztényeket, ennek ékes bizonyítéka pedig az, hogy a magyar kormánydelegáció és Irán vezetője találkozott. Közleményükben azt írják: a Fidesz-KDNP kormánynak semmi köze a keresztény értékrendhez.Schiffer András: A DK-t a gyűlölet mozgatja, az MSZP a szellemi leépülés végső stádiumába ért
Az alkotmánybírók megválasztása kapcsán a DK nekiesett az LMP-nek, mondván a kollaboráns LMP kiírta magát az ellenzékből azzal, hogy támogatta a kormányt a kinevezésekben. Elharapózott a dolog, hiszen hangos szóváltás is kerekedett Varju László DK-alelnök és a sajtótájékoztatóján megjelent LMP-sek között, Schiffer András pedig azt mondta, hogy a DK egyházellenes indulatokat szít, és ugyanazt csinálja, mint régen az ÁVH-s szellemi elődeik. Az LMP társelnöke a Karc FM Paláver című műsorában Stefka Istvánnak nyilatkozott.Ajánljuk még

















