Pesti Srácok

Schiffer András: A DK-t a gyűlölet mozgatja, az MSZP a szellemi leépülés végső stádiumába ért

null

Az alkotmánybírók megválasztása kapcsán a DK nekiesett az LMP-nek, mondván a kollaboráns LMP kiírta magát az ellenzékből azzal, hogy támogatta a kormányt a kinevezésekben. Elharapózott a dolog, hiszen hangos szóváltás is kerekedett Varju László DK-alelnök és a sajtótájékoztatóján megjelent LMP-sek között, Schiffer András pedig azt mondta, hogy a DK egyházellenes indulatokat szít, és ugyanazt csinálja, mint régen az ÁVH-s szellemi elődeik. Az LMP társelnöke a Karc FM Paláver című műsorában Stefka Istvánnak nyilatkozott.

A Karc FM-nek azt nyilatkozta az ügyről, hogy évek óta elképedve figyeli a DK politikai stílusát, amely egy mindenféle erkölcsi összefüggéstől megfosztott gyűlöletkeltés. Schiffer szerint ugyanazzal a vehemens gyűlölettel támadnak bárkire egy adott véleményért és annak ellenkezőjéért is, attól függően, hogy mi szolgálja a pártelnökük, vezérük érdekét.

– jelentette ki a párt korábbi társelnöke, hozzátéve, hogy 2006 ősze óta semmi meglepő nincs abban, hogy a DK-t és ezeket a pártokat” nem különösebben érdekli Magyarország és a magyar demokrácia sorsa.

PestiSracok facebook image

Az Alkotmánybíróság minősége számít

A lényeg szerinte az volt, hogy amennyiben csonka marad az alkotmánybíróság, akkor döntő többségben maradnak ott azok a bírók, akik istenítik „Orbán Viktor abszolutista hatalomkoncepcióját”. „Ezzel az LMP kezdettől fogva szembeszállt” – mondta.

– tette fel a szerinte központi kérdést. Úgy fogalmazott, nem kisebb tétek forognak kockán, mint például hogyan fog dönteni az alkotmánybíróság Paks II titkosításának ügyében. A döntés kimenetelétől függetlenül nemzedékekre meghatározhatja az információszabadság sorsát, hogy milyen minőségű érveléssel születik meg a döntés – vélekedett Schiffer. Az alkotmánybíróság feladatának a mindenkori jogalkotó hatalom ellensúlyozását nevezte, nem pedig azt, hogy baráti viszonyt ápoljon a kormánnyal.

A kérdésre, hogy akkor ezért miért idegesek az ellenzéki pártok, úgy válaszolt, szétválasztaná a három pártot:

A 21. századi baloldal a nemzetet is védi

Schiffer szerint a 21. századi baloldal szükségképpen nemzeti. Azt mondta, a globális nagytőke nemcsak a munkavállalók és a természet rovására terjeszkedik, hanem rohamot intézett a nemzeti keretek ellen is.

– mondta az LMP korábbi társelnöke, aki az MSZP-t, a DK-t és az Együttet nem tartja baloldali pártoknak, majd hangsúlyozta, hogy az LMP nem áll és nem is állt egy oldalon velük, „nevezzük azt az oldalt bárhogy”. Végül a műsorvezető Stefka István utalására, hogy azért párbeszéd kell, azt mondta, „sajnálom, ha egyesek a párbeszédből éppen Magyarországot hagyják el”.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.