lounge group
A marketingszakmán nem fogott ki a járványhelyzet, a kreativitás és az innováció válságos korban is megmutatkozik
A kommunikációs szakma 2020-ban is bizonyított, megmutatta, hogy a pandémia időszakában is lehet sikeres és előremutató marketingtevékenységet végezni. Ehhez viszont elengedhetetlen egy elhivatott csapat és persze a hálás közönség. Ezt támasztja alá a hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével versenye is, amely rekordszámú gyémántdíjazottal zárult. Hogy hogyan érintette a kisebb marketing büdzsével rendelkező aktivitásokat a pandémia időszaka, arról a nyertesek és két zsűritag mesélt.Munkahelyváltási hullámot hozhat a home office
Paradox helyzet állhat elő a hazai munkaerőpiacon, hiszen bizonyos területeken egyre többen keresnek új állást. A járvány kezdetekor a HR-szakemberek biztosan megegyeztek volna abban, hogy a dolgozók inkább biztonságra törekednek a bizonytalan helyzetben, most azonban a fizikai eltávolodás a munkahelytől, illetve a munkatársi kapcsolatok lazulása ezzel ellentétes tendenciákat jelez egyes szektorokban. Többek között erről is beszélgetett Szakács László műsorvezető Hidvégi Krisztinával, a Lounge Group médiaigazgatójával, és Herczeg István coach-trénerrel, a PRO Controlling Kft. ügyvezetőjével az L20 marketingkommunikációs blokkban, a 90.9 Jazzy Rádió Márkamonitor című műsorában.Ismét nagy volt az érdeklődés a legfontosabb hazai marketingverseny iránt
Több, mint hat éve díjazza a kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásait a Marketing Diamond Awards. A verseny nemcsak teret ad ezeknek a cégeknek, de célja, hogy segítse a hatékony marketinggyakorlatok terjedését is. A pandémia idén fenekestül felforgatta a kommunikációs szakmát, mégis minden eddigi eredményt és várakozást túlszárnyalt az egyik legfontosabb hazai marketingverseny iránti érdeklődés.Rendhagyó díjátadóval zárult az idei Marketing Diamond Awards
Nem mindennapi eseménnyel ért véget a hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével című verseny. A megmérettetés rekord mennyiségű, összesen 94 gyémántdíjjal zárult. Volt, aki hangos sikollyal ünnepelte az elismerést, de akadt olyan is, aki félbeszakította a munkanapot az örömhír hallatán.Kihirdették a Marketing Diamond Awards országos verseny nyerteseit
Kihirdették az idén hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards országos verseny nyerteseit. A kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodó kommunikációs aktivitásait díjazó megmérettetésre rekordmennyiségű pályázat érkezett a januári határidőig, ennek megfelelően korábban nem látott számú díjazottat hirdettek. A két fődíjat a Billingo Technologies Zrt. és a Kreatív Vonalak Kft. érdemelte ki, míg különdíjat a Klausz Social Group Kft. és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kapott.A magyar celebvilágban a politika tabunak számít?
Szerdán beiktatják az új amerikai elnököt, amihez rengeteg hagyomány – közöttük parádé, beszédek és még bál is – társul. Mindez idén, a pandémiás helyzet miatt visszafogottban alakul, kevés jegyet osztanak ki, és valószínűleg kevesebb sztár is vesz részt a rendezvényen. A Lounge Group Amerikában és Magyarországon elvégzett, reprezentatív kutatása szerint az amerikaiak nem ítélik el a hírességek politizálását, sőt, ötödüknek számít is, mit mond kedvence a közügyekről.Kiderült, hogy kik állnak a Marketing Diamond Díj mögött
Maszkkal letakart plakátok, színésznővel forgatott karanténvideó és kampány a Google fűnyíró kecskéivel. Többek között ilyen projektekkel neveztek a magyar cégek a marketing szakma egyik legrangosabb versenyére, a Marketing Diamond Awardsra. A díjat alapító Magyar Marketing Szövetség ezúttal a Lounge Group ügynökséggel együttműködésben díjazza a pályázókat, így most először videókkal mutatták meg a versenyzőket, akik a Marketing Diamond Awards mögött állnak. De kik ők?Hatalmas siker: rekordszámú pályázat érkezett a Marketing Diamond Awards marketingversenyre
Minden eddiginél több, összesen 125 pályázat érkezett a Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével elnevezésű országos marketingpályázatra. Idén első alkalommal olyan cég is volt, amely a verseny történetében először mind a tizenegy kategóriában nyújtott be anyagot. Emellett a most először nevezők száma is meglepetést okozott – olvasható a pályázatról szóló közleményben.Neves ügynökségi partnerrel hosszabbít a Marketing Diamond Awards
Január 10-ig meghosszabbították a Magyar Marketing Szövetség Marketing Diamond Awards versenyének jelentkezési határidejét. A neves, idén hatodik alkalommal elindított megmérettetés történetében először egy kommunikációs ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazzák a szereplőket, illetve a kisebb költségvetésből megvalósuló marketing-aktivitásokat. További újdonság, hogy a nyertesek a partner különdíjában és támogatásában is részesülnek.Ajánljuk még
















