magyar energetikai és közmű-szabályozási hivatal
A magyar fogyasztók fizetik a legkedvezőbb rezsidíjakat Európában
Továbbra is a magyar fogyasztók fizetik a legkedvezőbb rezsidíjakat Európában; a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb, májusi nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata szerint a lakossági fogyasztókat terhelő földgáz átlagára már vásárlóerő-paritáson mérve is Magyarországon a legalacsonyabb.Márciusban is alacsony maradt itthon az energiaár
Továbbra is Budapesten volt a legolcsóbb a lakossági földgáz és a második legolcsóbb a villamos energia ára márciusban az európai fővárosok közül – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).Uniós pert nyert a magyar energiahivatal
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pert nyert az Európai Unió bírósága előtt a HUAT-ügyben – tájékoztatta a MEKH közleményben szerdán az MTI-t. Ságvári Pál, a MEKH nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a közlemény szerint elmondta: az Európai Unió Bíróságának ítélete egyértelművé tette, hogy az Európai Unió földgázhálózatának fejlesztése elsősorban a tagállamok feladata, és ebben kiemelt szerepet játszanak a nemzeti szabályozó hatóságok.Magyarország energiaellátása stabil
Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelentette ki, hogy a földgáz és a villamos energia iránti igényeket is maradéktalanul fedezik a hazai rendszerek, Magyarország pedig kiváló infrastruktúrával rendelkezik és földgáztartalékai is megfelelőek.Ezért kell a rezsicsökkentés: továbbra is a magyar földgáz a legolcsóbb
Márki-Zay Péter erre már aligha tud bármit mondani – 26 európai főváros összehasonlításában ugyanis decemberben a földgáz átlagára Budapesten volt a legalacsonyabb. Vagyis a baloldal miniszterelnök-jelöltje által elhibázottnak nevezett rezsicsökkentésről két dolog bizonyosan elmondható: jó a magyar fogyasztóknak, viszont rémálom az energialobbi hazai képviselőinek.Európa legalacsonyabb energiaárait fizeti a magyar lakosság
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata szerint októberben a földgáz átlagára Budapesten volt a legalacsonyabb, az áramért pedig a magyar háztartások a második legkedvezőbb árat fizették a vizsgált huszonkilenc európai főváros közül. A MEKH keddi közleményében kiemelte: Magyarországon a rezsicsökkentés eredményeként az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók által fizetett villamos energia és a földgáz árát jogszabályok rögzítik és tartják fixen, azaz a magyar lakosság védett a piacokon kialakult áremelkedésekkel szemben.Steiner Attila: korszerű elektromos fűtési rendszerekre is lehet majd igényelni támogatást
A napelemes rendszerek mellett korszerű elektromos fűtési rendszerekre is lehet igényelni támogatást a tervek szerint nyáron megnyíló új, lakossági energiahatékonysági pályázaton – idézte a Magyar Nemzet csütörtöki számában Steiner Attilát, az Innovációs és Technológiai Minisztérium e területért felelős államtitkárát.Budapesten az egyik legolcsóbb a rezsi egész Európában
A huszonkilenc európai főváros közül továbbra is Budapesten a legolcsóbb a lakossági földgáz, az áramért pedig csak Belgrádban fizetnek kevesebbet a fogyasztók a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) februári nemzetközi árösszehasonlító vizsgálata szerint.Ajánljuk még