magyar gazdaság
Dömötör Csaba: ha a baloldalt egy dekányit is érdekelnék a megélhetési kérdések, akkor támogatnák a kormány intézkedéseit
A fanyalgó cinizmustól az intézkedéseket keveslő számonkérésekig terjednek az ellenzéki reakciók azután, hogy a kormányfő árstopot jelentett be pár kiemelt élelmiszer esetében – írta Dömötör Csaba országgyűlési képviselő csütörtöki Facebook-bejegyzésében.Négy hónap után novemberben újra pozitív a külkereskedelem egyenlege
Négy hónap után novemberben újra pozitív a külkereskedelmi termékforgalom egyenlege – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Októberhez viszonyítva a kivitel értéke 7,8, a behozatalé 4 százalékkal nőtt. 2021. novemberben az export euróban számított értéke 7,7, az importé 14 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál, míg a termék-külkereskedelmi egyenleg 526 millió euróval romlott. Az export euróértéke 17, az importé 20 százalékkal magasabb volt a 2019. novemberinél.Varga Mihály: a kormány folytatja az adócsökkentéseket
A kormány számításai szerint 2021-ben 6,4 százalékos volt a gazdaság bővülése, idén pedig jóval 5 százalék feletti növekedés valósulhat meg, ami lehetővé teszi az elmúlt tíz évben végrehajtott adócsökkentések folytatását – mondta a pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.Varga Mihály: a befektetők továbbra is bíznak a magyar gazdaságban
Magyarország úgy zárta a tavalyi évet, hogy mindhárom nagy hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába sorolta – írja Varga Mihály Facebook-bejegyzésében. Ez azt jelenti tehát, hogy a válság ellenére is bíznak a magyar gazdaságban – tette hozzá a pénzügyminiszter.Deutsch Tamás: A Gyurcsány–Márki-Zay-féle baloldal ma is mindent elvenne, amiért együtt megdolgoztunk
Nincs két baloldal: ma is ugyanazok akarják megszerezni a hatalmat, akik tönkretették és eladósították az országot, átverték a magyarokat – hangsúlyozza Deutsch Tamás közösségi oldalán. A politikus szerint a Gyurcsány–Márki-Zay-féle baloldal ma is mindent elvenne, amiért együtt megdolgoztunk.Századvég: ismét javulásnak indult a lakossági konjunktúraérzet, míg a vállalati kissé romlott
A Századvég Konjunktúrakutató decemberi felmérése alapján a háztartások és a vállalkozások konjunktúraérzete eltérően alakult: miközben a háztartási konjunktúraindex javult, a vállalkozások válaszai alapján képzett mutató kissé csökkent.Varga Mihály: idén 430 millió dollárnyi adósságot előtörlesztett Magyarország
Idén 430 millió dollárnyi adósságot előtörlesztett Magyarország – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookra feltöltött videójában, csütörtökön. Kiemelte: ezzel csaknem tíz milliárd forintos megtakarítást ért el az ország, javult az államadósság futamideje és erősödött Magyarország pénzügyi stabilitása. Varga Mihály elmondta: a lépéssel rövid futamidejű devizakötvényeket vásároltak vissza, kedvezőbb kamatozású, hosszú futamidejű forrásra cserélve azokat.Potápi: az egész Kárpát-medencére kiterjedő gazdasági tér épül
Egyre inkább egy egységesen működő Kárpát-medencei gazdasági térről beszélhetünk annak köszönhetően, hogy "miután régiós szinten megerősítettük a vállalkozókat, megpróbáljuk őket egymással is összekapcsolni" – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amely pénteken jelent meg.Orbán Viktor: ne engedjük, hogy szétbarmolják a működő magyar gazdasági rendszert
Orbán Viktor is részt vett Siófokon az Aktív Magyarország Korszaknyitó Konferencia 2021 elnevezésű rendezvényen. Nyitóbeszédében a miniszterelnök kijelentette, hogy meg kell védeni az adórendszert, mert annak eredményeként állnak rendelkezésre a források a fejlesztésekre.Ajánljuk még

















