magyar kormány
Országgyűlés – A jövő évi költségvetés nem csupán az országról, hanem a magyar nemzet újraindításáról szól
A 2022-es költségvetés nem csupán az ország, hanem a magyar nemzet újraindításának költségvetése – mondta Pánczél Károly, a Fidesz országgyűlési képviselője az Országgyűlés pénteki költségvetési vitájában, kiemelve, hogy a pandémia alatt is támogatta a kormány a külhoni magyarokat és ezt folytatják a tervezet szerint 2022-ben is. A Jobbik szerint viszont az ellenzék is a nemzet része, ezért az ő hangjukat is meg kellene hallgatni. A KDNP részéről Juhász Hajnalka a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet, ami kiemelkedő szerepet kap a jövő évi költségvetésben, a gyurcsányista Varga Zoltán pedig azzal dicsekedett, hogy ő már tizenöt költségvetést látott eddigi pályafutása során, majd a szokásos lózungokkal dobálózott, véletlenül sem említve meg konkrétumokat.Potápi: a magyar program nélkül tömeges elvándorlás kezdődhetett volna Kárpátalján
Miközben Kárpátalja történelmünk szempontjából az egyik legfontosabb elcsatolt terület, ott boldogul legnehezebben a kisebbségi létbe szorult magyarság, olyannyira, hogy ha a 2014-es ukrán gazdasági válságra válaszul nem indul el egy támogatási rendszer Magyarországról, az tömeges elvándorláshoz is vezethetett volna – tudta meg portálunk Potápi Árpád Jánostól, a hetedik éve, idén május 18-ától induló pályázati program kapcsán. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint kézzel fogható a programcsomag helyben maradást segítő hatása, ugyanakkor megjegyezte: a külhoni magyarok támogatása miatt folyamatosan támadások érik a kormányt baloldali, liberális irányból, és azon sem lepődne meg, ha az emberi irigységet felkorbácsoló hangok hamarosan a határon túliak oltási lehetőségét is kritizálni kezdenék.Gulyás Gergely: a Népszava régi komcsi szokás szerint hazudik, a 24.hu pedig örömmel terjeszti
Így gyárt álhíreket a baloldali média. A magyar miniszterelnök és az Európai Bizottság elnökének találkozója kifejezetten baráti volt. Ott voltam, a Bizottság elnöke részéről egy szó sem hangzott el abból, amit a Népszava a szájába ad – írta közösségi oldalán Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.Tökéletes-e a Fidesz?
Tudok-e tíz olyan dolgot mondani, amiben nem értek egyet a kormánnyal? – tette fel a kérdést a minap egy kommentelő a Facebook-oldalamon. Mert ha nem, akkor bizonyára seggnyaló vagyok. Rettentő primitív egy gondolkodás ez. Aki nem lázadozik, nem hőbörög, aki egyetért valakivel; az apjával, a barátaival, a Star Trek-rajongói klubbal, Platónnal... a szakáccsal, hogy finom az étel... az autószerelőjével, hogy jól megy a verda... az bizony, csakis seggnyaló lehet. Aki így gondolkodik, nem veszi észre, hogy épp ő nem gondolkodik. Ő az, aki egy betanított propagandaszöveget nyom, ő viselkedik agymosott birkaként.Orbán: elértük a három és fél millió beoltottat, újraindítjuk Magyarországot (Videó)
Három és félmillió honfitársunk beoltva. Újraindítjuk Magyarországot – írta Facebook-oldalára feltöltött videójához Orbán Viktor miniszterelnök. A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely már előre jelezte, a hétvégére biztosan meglesz már a 3,5 millió beadott vakcina, ezért szombattól nyithatnak az éttermek és vendéglátóhelyek teraszai, a kijárási tilalom kezdete pedig este tízről tizenegyre módosul.Életképtelenek a baloldal lakáspolitikai ígéretei
Szakértők szerint nem megvalósíthatók a baloldali pártok lakáspolitikai ígéretei: a szociális bérlakás mint kategória nem életképes, egy lakásügynökség pedig ugyanazokkal a problémákkal küzdene, mint a jelenlegi önkormányzati ingatlankezelők. Megoldást jelenthet olyan apartmanházak létrehozása, amelyekbe néhány éves időtartamra fiatalok önállóan vagy másokkal közösen beköltözhetnének – írta meg a Magyar Nemzet.Kocsis Máté: Gyurcsányéknak a sok halott politikai előny
Gyurcsány Ferenc egy újabb posztjában a halál kormányának titulálta az ország választott vezetését. A folyamatosan a keleti vakcinák ellen kampányoló DK vezére ismét próbálja undorító módon kihasználni a járvány áldozatait a saját politikai játszmái érdekében. Ennek kapcsán írt bejegyzést Facebook-oldalán Kocsis Máté, rávilágítva az ellenzék aljas halálkampányára.Nyilvánosságra hozta a hazai vakcinabeszerzések szerződéseit Gulyás Gergely, aki hasonló lépésre biztatta Brüsszelt is
Nyilvánosságra hozta csütörtökön a kínai és az orosz vakcinabeszerzésről szóló szerződéseket közösségi oldalán Gulyás Gergely, aki egyúttal arra biztatta az Európai Bizottságot, hogy ők is mutassák be a Brüsszel által kötött szerződéseket. A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a vakcinabeszerzések ügyében a nyilvánosság pártján áll.Ajánljuk még