magyar labdarúgás
Orbán Viktor: az a szülői pátyolgatás, ami jellemző a mai világra, nem segíti a magyar futballt – Több Fradi kell (Videó!)
"Ma ez a mamahotel, ez az egész pátyolgatás, ami Magyarországon jellemző nagyon sok szülőre, a rengeteg kütyü, a különórák világa, ami a modern világnak a velejárója, ez ma nem segíti a magyar futballt" - mondta el a miniszterelnök abban az interjúban, melyben a Puskás Akadémiáról kérdezték. Orbán Viktor elmondta továbbá azt is, hogy a céljuk, hogy olyan futballistákat neveljenek, akikkel vissza lehet kapaszkodni a világ élvonalába.Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.Kubatov Gábor a Fradi játékosainak: a gyáváknak nem jár aranyérem!
A Ferencváros labdarúgócsapata rég nem látott hullámvölgybe került, legutóbbi hét tétmeccséből egyet sem nyert meg, és hat pontra csökkent az előnye az NB I második helyezettje, a Kecskemét előtt. Kubatov Gábor, a klub elnöke keményen reagált a kudarcra, a közösségi oldalán azt írta: a gyáváknak nem jár aranyérem!„Béla, Béla, Béluska, úgy lő, mint a géppuska!” – Hetvenéves lenne a Vasas legendája, Várady Béla
Egyike volt a magyar labdarúgás őstehetségeinek. Nagyon fiatalon került az élvonal egyik kirakatcsapatába, ám adottságai, szorgalma és emberi kvalitásai révén megállta a helyét. Játszott és gólt szerzett a müncheni olimpiai döntőben, gólkirályként bajnoki aranyat nyert a Vasassal, és az 1970-es évek második felében Európa legjobb góllövői közé tartozott. Visszavonulása után nem kellett a magyar futball korifeusainak, sopánkodás helyett azonban talpon maradt: teherautósofőrként, majd portásként dolgozott és ment nyugdíjba. S ha az edzői karriert el is vették tőle, csodálatos családját nem tudták: felesége, lányai és imádott unokái az utolsó pillanatig bearanyozták az életét. A nem egészen hatvanegy évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt focilegenda, Várady Béla ma lenne hetvenéves. Személyes hangvételű írásunkkal előtte tisztelgünk, szemezgetve abból az interjúból, amelyet a nagyszerű labdarúgóval a hatvanadik születésnapján készített e sorok szerzője.„Hálát adok az Istennek, hogy ilyen csodálatos labdarúgókkal játszhattam együtt!” – Nyolcvanéves lett Dunai II Antal (PS-exkluzív!)
Egyike a magyar labdarúgás legnagyobb legendáinak, akit hivatalosan is beválasztottak a halhatatlan magyar sportolók közé. Pályafutása számos különlegességet rejt: tagja volt minden idők legjobb újpesti csatársorának, Eusébio mögött nyert Európai Ezüstcipőt, kevésen múlt, hogy háromszoros olimpiai bajnok legyen, és furcsamód Spanyolországban többször bizonyíthatott edzőként, mint idehaza, pedig máig ő az utolsó, aki kivezette az olimpiára válogatottunkat. A közelmúltban nyolcvanadik születésnapját ünneplő egykori lila-fehér fenomén, Dunai II Antal exkluzív interjút adott portálunknak.Kecskemét, a csodák csodája – A Vasas lassan elbúcsúzhat élvonalbeli tagságától
A válogatott szünet előtti utolsó fordulót rendezték a labdarúgó NB I-ben, amelynek győztese egyértelműen az újabb sikert begyűjtő Kecskemét volt, s amelynek végén némileg elrendeződtek az erőviszonyok.Bajnokiján is kikapott a Fradi, egyre nagyobb bajban a Fehérvár és a Vasas!
Egyre mélyebbre süllyed a Vasas és a Fehérvár, menekül az Újpest és a Kispest, itthon sem ment a Fradinak, miközben továbbra is szárnyal a Debrecen és a Kecskemét. Nagyjából így foglalható össze a labdarúgó NB I mögöttünk hagyott fordulója.Lomnici Zoltán: Szívvel-lélekkel ápolni kell az Aranycsapat hagyatékát! – Lóránt Gyulára emlékezett Kőszegen az Aranycsapat Testület (PS-exkluzív!)
Lassanként különleges mérföldkőhöz, az ötszázadik általa szervezett rendezvényéhez érkezik az Aranycsapat Testület, amely bő öt évvel ezelőtt kezdte meg működését és a világ valaha volt egyik legjobb labdarúgó-válogatottjának, az Aranycsapatnak az emlékét igyekszik tisztességgel ápolni. Szerkesztőségünk vendége a szervezet vezetője, Lomnici Zoltán jogász, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke, akivel legutóbbi, kőszegi megemlékezésük apropóján a testület létrejöttéről, működéséről és további céljairól is beszélgettünk.Csányi Sándor: súlyos következményekkel járhat a Nagy-Magyarország-jelkép használata
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke szerint könnyen súlyos következményekkel járhat, ha a szurkolók a válogatott mérkőzésein bármilyen formában megjelenítik Nagy-Magyarországot, de a háttérben továbbra is azon dolgozik, hogy a jelkép kerüljön le a tiltólistáról. A sportvezető a Nemzeti Sport honlapján csütörtökön kifejtette: nem gondolja, hogy az általa irányított szervezet a kérdésben megalkuvó lenne, illetve bárki megkérdőjelezhetné a bátorságát, amellyel illetékes helyeken kiáll a jelkép használatáért, de ebben az ügyben is, mint megannyi másban, "nem kicsinek vagy nagynak, de leginkább okosnak kell lenni".Ajánljuk még

















