magyar labdarúgó-válogatott
Hrutka János ismeretlen arca: „Én már kizárólag olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, melyek lelkileg felemelnek” (PS-interjú)
Volt egyszer, hol nem volt a legendás 1995-ös Fradi. Nemcsak a magasságával, de bomba szabadrúgásgóljaival is kitűnt abból az együttesből Hrutka János, akit sokan csak Rudinak becéznek. A PS sportrovata exkluzív interjút készített a Bajnokok Ligája-sikert követően a Bundesliga bajnokcsapatához igazoló egykori védővel. Természetesen felidéztük a kezdeti lépéseket a gyógyszergyári Lombik csapatában, de szóba került a Fradi és a Kaiserslautern is. Ahogyan az is, hogy milyen változásokat élt meg, miért gondolja, hogy most már olyan dolgokkal akar foglalkozni, amik lelkileg felemelik. Kultúra, művészet, lelki megújulás – a visszavonult válogatott labdarúgó másik, ismeretlen arca. Szétszedték a kommentelők Fekete-Győrt, aki reggel még a magyar focit támadta, estére már a legnagyobb szurkoló akart lenni
A Momentum elnöke a Magyarország–Izland mérkőzés előtt posztolt egy, a hazai futball ellen hergelő írást, amelyben azt nehezményezte, hogy az állam segít a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő futballistákon. Ráadásul hazudott a milliós támogatásról, hiszen a bérpótlék felső határa a minimálbérhez kötött - csakúgy mint a többi, a járvány által sújtott szakmában - miként erre Jeszy a Politikai Hobbistában rá is világított. Fekete-Győr aztán, miután 2–1-re legyőztük Izland csapatát csütörtök este, már nem győzte dicsérni a magyar futballt, és több posztot is szentelt annak, mennyire örül, hogy kijutott a válogatott a következő évi EB-re. A kommentelők azonban nem felejtettek és szétszedték Fegyőrt a Facebookon.